Ausztria tavaly mintegy 4700 bevándorlót toloncolt ki, és több mint 60 százalékuk európai ország állampolgára volt - közölte hétfőn a Ö1 osztrák közszolgálati rádió reggeli műsora.
Nem kizárt, hogy újra Kelet-Közép-Európa lesz a nemzetközi nukleáris fegyverkezési verseny egyik színtere Tálas Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpont igazgatója szerint. Úgy véli, az atomrakéták korlátozására született szerződés újratárgyalása sem kizárt, de csak abban az esetben, ha abban Kína is részt vesz.
Az Iszlám Állam terroristái Szíriában 6-12 hónapon belül újra erőre kaphatnak - írta hétfőn közzétett jelentésében az amerikai védelmi minisztérium főfelügyelői hivatala.
A idősebb nemzedékekhez képest gyorsabb ütemben nő az elhízással összefüggő daganatos betegségek száma az amerikai fiatal felnőttek körében – mutatta ki az Amerikai Ráktársaság egy nagyléptékű tanulmánya.
Bernie Sanders kérdezett rá a gyártónál, hogy ez hogyan történhetett, de az egekbe kilövő gyógyszerárak a republikánusok és Trump számára is kiemelt téma lehet idén.