2019. február 11. hétfő

febr. 11
0:00
Elhajtotta a gyilkost a rendőrség, mert nem volt nála a személyije (Blikk)
New Orleans – Fel akarta adni magát a gyilkos, de mivel nem volt nála személyazonosságot igazoló okirat, így elhajtotta a rendőrség.
febr. 11
0:04
Brexit: Theresa May február végéig kérhet időt a tárgyalásokra (Blikk)
Vasárnapi brit sajtóértesülések szerint Theresa May miniszterelnök a jövő héten február végéig kér időt a parlamenttől arra, hogy megállapodásra jusson az Európai Unióval a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről szóló, már aláírt és lezárt egyezmény London által szükségesnek tartott módosításairól.
febr. 11
0:08
Csimpánzok szöktek meg a belfasti állatkertből (Blikk)
Egy kis csapat csimpánz szökött meg a belfasti állatkert csimpánzkarámjából, faágakat használtak létraként, hogy átjussanak a karámot körülvevő falon - írta a  The Guardian az állatkerti gondozók közlése alapján.
febr. 11
0:12
Elkezdték bontani a genovai halálhidat (Blikk)
Látványosan vette kezdetét a tavaly augusztus 14-én részlegesen leomlott olasz autópályahíd bontása. A széljárás miatt lassan halad a munka, óránként csak 5 métert tudtak ereszteni az elsőként kivágott, 36 méter hosszú és 18 méter széles középső részen, amely így 10 óra alatt ért el a 48 méteres mélységbe. Nem szállították el, mert ez a közel ezert
febr. 11
0:16
Bomba ajánlattal érkezhet Budapestre az amerikai külügyminiszter (Blikk)
A kínai gazdasági nyomulásról, nagyszabású fegyvervásárlásról és a katonai együttműködés erősítéséről tárgyalhat majd Orbán Viktor (55) miniszterelnök és a hétfőn Budapestre érkező Mike Pompeo (55) amerikai külügyminiszter.
febr. 11
0:20
Származásuk miatt támadtak gyerekekre Berlinben (Blikk)
Két nap alatt három idegenellenes támadás történt gyerekek sérelmére Berlinben - jelentette vasárnap a Rundfunk Berlin-Brandenburg (RBB) német regionális közszolgálati médiatársaság.
febr. 11
0:24
Nagy kudarcba fulladt a nagy Hitler-aukció (Blikk)
Hitlernek tulajdonított öt festmény árverését hirdették meg Nürnbergben, ám egy sem talált gazdára - írta a BBC hírportálja.
febr. 11
3:30
Összetört a kamerák előtt: hazatoloncolnák Kanadából a bántalmazott magyar családot (Blikk)
Zokogva tört össze a kamerák kereszttüzében A. Erzsébet, a magyar anyuka, akinek most hét év után kell elhagynia Kanadát.
febr. 11
4:27
Törökül tanítanák az angol helyett a német gyerekeket (Ripost)
Könnyen "good bye" -t inthetnek az angol nyelvnek több német általános iskolában is. A baloldali városvezetés szerint ugyanis a gyerekeket már inkább törökül kellene tanítani, és nem angolul...
febr. 11
4:30
Elbukott a zöld népszavazás Svájcban (Infostart)
A svájciak elutasították a vasárnap tartott népszavazáson a zöldek kezdeményezését, amely befagyasztotta volna az építési területek bővítését városokban.
febr. 11
6:06
Könnygázzal oszlattak szét egy női tüntetést Szudánban (hirado.hu)
Többeket letartóztattak.
febr. 11
6:48
Párizsi zavargások: Levitte egy fotós négy ujját egy rendőrségi lövedék (ATV)
Levitte egy fotós négy ujját egy rendőrségi lövedék a tegnapi párizsi tüntetésen. A francia sárgamellényesek eredetileg az üzemanyagadó tervezett emelése elleni tiltakozásul vonultak utcára, most viszont már a politikai elit ellen tüntetnek. Macron francia elnök népszerűsége közben növekedni kezdett, miután nemzeti konzultációt indított.
febr. 11
7:54
Kiderült, mikor lesz Andy Vajna hollywoodi temetése (ATV)
A szertartás az Oscar-díjátadó előtt lesz pár nappal.
febr. 11
8:06
Keményvonalas neokon külügyminiszter érkezik Magyarországra (Képmás)
Az erős amerikai világpolitikai szerepvállalás, valamint Oroszország, Irán és Észak-Korea megregulázásának híve Mike Pompeo. A leghagyományosabb republikánus értékeket és érdekeket képviselő, korábban a CIA-t igazgató amerikai külügyminiszter most Budapestre érkezik: kérdés, hol találja meg a közös nevezőket a neokon Pompeo a szuverenitás fontosság
febr. 11
8:08
A Liga vezette jobbközép tarolt az olasz tartományi választáson Abruzzóban (Képmás)
Az abruzzói tartományi választás belpolitikai teszttel ért fel. Ez volt az első megmérettetés a Liga és az M5S számára a közös kormány tavaly júniusi megalakulása óta.
febr. 11
8:18
A Liga vezette jobbközép tarolt az olasz tartományi választáson Abruzzóban (hirado.hu)
Marco Marsilio a voksok majdnem 50 százalékát szerezte meg.
febr. 11
8:39
Az utolsó nagy csatára készülnek az ISIS ellen! A pokol vár a katonákra (Ripost)
Szíria dél-keleti határán lehet a sok éves polgárháború egyik legnagyobb harca.
febr. 11
8:42
Könnygázzal oszlattak szét egy női tüntetést Szudánban (ATV)
A szudáni biztonsági erők könnygázzal oszlattak fel vasárnap egy több száz fős tüntetést, amelyen többségében fiatal nők vettek részt, hogy tiltakozzanak a korábbi megmozdulásokon előállított nők őrizetben tartása ellen - számoltak be róla szemtanúk.
febr. 11
9:12
Megegyezni jön Mike Pompeo Magyarországra (HírTV)
Pompeo legalább annyi pozitív üzenettel érkezik, mint ahány ügyben az aggályait fejezheti ki.
febr. 11
9:12
A szíriai és kurd erők már az Iszlám Állam utolsó erődjét ostromolják (444.hu)
Az amerikai hadsereg által támogatott sereg heves csatába keveredett, de napokon belül leszámolhatnak az Iszlám Állammal.
febr. 11
9:18
Átadták a BAFTA-díjakat (Képmás)
A díjkiosztón részt vett Vilmos herceg, az Egyesült Királyság majdani uralkodója, felesége, Katalin hercegnő társaságában.
febr. 11
9:42
Szijjártó: Brüsszel hibája a Brexit (888.hu)
A magyar külügyminiszter az amerikai jobboldali portálnak, a Breitbart Newsnak adott interjút. Szijjártó Péter részletesen beszélt az unió helyzetéről, valamint a Brexitről.
febr. 11
9:42
A CDU Merkel nélkül kezdte meg a 2015 óta követett menekültpolitika elemzését (Képmás)
Megkezdődött vasárnap este Berlinben a német Kereszténydemokrata Unió tanácskozása a 2015 óta követett menekültügyi politika tapasztalatairól.
febr. 11
10:06
Magyarország továbbra is ellenáll az ENSZ migrációs paktumának (hirado.hu)
Az EU és az Arab Liga közötti megállapodást sem tudja a paktum miatt támogatni.
febr. 11
10:18
Történelme során talán először van kedvező helyzetben Kelet-Közép-Európa (hirado.hu)
Gerő András történész szerint a visegrádi négyek közösen érdekeltek a térség felértékelődésében.
febr. 11
10:24
Brexitpánik - Hollandia az új célállomás (Infostart)
Elsősorban pénzügyi, reklámipari, biotechnológiai, egészségügyi és logisztikai cégek tervezik az áttelepülést.
febr. 11
10:24
Brexit – Sok cég költözik át Nagy-Britanniából Hollandiába (GazdaságPortál)
A Brexit miatt számos cég tette már át központját Nagy-Britanniából Hollandiába és idén tovább nőhet ezek száma. A holland gazdasági minisztérium azt közölte, hogy jelenleg 250 vállalattal, döntő részben brit, valamint amerikai és ázsiai cégekkel folytat egyeztetést központjaik áthelyezéséről Nagy-Britanniából. Hollandiába elsősorban pénzügyi, rekl
febr. 11
10:54
Sok cég költözik át Nagy-Britanniából Hollandiába a Brexit miatt (hirado.hu)
Több mint 40 vállalat már áthelyezte székhelyét.
febr. 11
11:00
Hajócsatornába navigált a GPS egy német autóst (hirado.hu)
Az ablakon át mászott ki a vízbe süllyed kocsiból a 69 éves férfi.
febr. 11
11:00
Esett az eső, az idős német sofőr vakon megbízott a GPS-ében, az meg belevezette egy csatornába (444.hu)
A zavaros víz elnyelte az autót.
febr. 11
11:30
Meggyilkolta tanárnőjét és iskolatársát egy 15 éves diák (Infostart)
Két diák megsebesült az iskolai ámokfutásban.
febr. 11
11:48
Kivételes ocsmánysággal illette utastársait: durva, ami aztán történt (Ripost)
A hatalmas utasforgalom mellett mindig előfordulnak kirívó esetek, ám ami a minap történt a United Airlines járatán, arra nagyon sokáig emlékezni fognak azok, akik épp a fedélzeten tartózkodtak.
febr. 11
11:54
A légszennyezés a depressziót is kiválthatja, főleg a nők veszélyeztetettek (SzMo)
Járta egy mondás a középkorban, mely szerint a 'városi levegő szabaddá tesz'. Manapság inkább az érvényes, hogy a városi emberek boldogtalanabbak, nem utolsósorban a légszennyezés miatt.
febr. 11
12:12
Humanitarianizmus: a vallástól megfosztott humanizmus a baloldal politikai programja (Képmás)
Daniel J. Mahoney, a massachusettsi Assumption College politikatudományi professzora könyvében azt vizsgálta, hogy a keresztény gyökereitől megfosztott humanizmus hogyan változott át politikai programmá. Utóbbira Mahoney a humanitarianizmus kifejezést használja, ez az ideológiai alapvetés szerinte egyaránt jellemzi a 20. század egyházellenes kommu
febr. 11
12:30
A korrupció és a demokrácia is téma lehet az amerikai külügyminiszter budapesti tárgyalásán (Infostart)
Mike Pompeo ma érkezik Budapestre, a Magyar Nemzet úgy tudja, hogy a CEU kérdése legfeljebb magánbeszélgetésben merülhet fel. Az amerikai diplomácia vezetője a Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) képviselőivel is találkozik.
febr. 11
12:30
Miről tárgyal az amerikai külügyminiszter Orbánnal és Szijjártóval? (ATV)
Megérkezett Budapestre Mike Pompeo, aki Orbán Viktorral, Szijjártó Péterrel és Benkő Tibor honvédelmi miniszterrel is tárgyal, de a Helsinki Bizottság a TI és a TASZ képviselőivel is találkozik. Kérdés, hogy az "ártalmas" orosz befolyásról, gázszállítási szerződésekről tárgyalnak-e, napirenden lesz-e az amerikai rakétavásárlás és mit kér cserébe a
febr. 11
12:42
Megérkezett Mike Pompeo amerikai külügyminiszter Budapestre (444.hu)
A Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára várta a repülőtéren.
febr. 11
12:42
Legóból készített magának robotműkart egy spanyol fiú (Képmás)
Hand Solo néven van saját YouTube-csatornája, amelyen részletesen bemutatja a fejlesztéseit.
febr. 11
13:00
Száznál is többen haltak meg influenzában Romániában (ATV)
Egyikük mindössze 37 éves volt.
febr. 11
13:00
Megérkezett Mike Pompeo amerikai külügyminiszter Budapestre (SzMo)
A külügyminiszter gépe hétfő délben landolt a Liszt Ferenc repülőtéren.
febr. 11
13:06
Megérkezett Budapestre az amerikai külügyminiszter, Mike Pompeo (888.hu)
Megérkezett budapesti hivatalos látogatására az amerikai külügyminiszter különgépe. Mike Pompeo találkozni fog Szijjártó Péter külügyminiszterrel és Benkő Tibor honvédelmi miniszterrel, valamint fogadja őt Orbán Viktor miniszterelnök is.
febr. 11
13:06
Budapestre érkezett Mike Pompeo (hirado.hu)
Az amerikai külügyminiszter Magyarországra érkezett hétfőn.
febr. 11
13:24
Alaposan megérezte a Brexitet a brit gazdaság (ATV)
A hétfőn közzétett legfrissebb becslés szerint hat éve nem mért mélypontra lassult tavaly a brit gazdaság növekedési üteme, ráadásul decemberben csökkent is a hazai össztermék (GDP) az előző hónappal összehasonlítva.
febr. 11
13:24
Élő kígyót raktak egy gyanúsított nyakába az indonéz rendőrök, és követelték, hogy valljon (444.hu)
A rendőrfőnök szerint nincs itt semmi látnivaló, hiszen ez egy szelíd kígyó volt.
febr. 11
14:00
Újabb turisztikai látványosságokkal bővül a horvát tengerpart (hirado.hu)
Függőhíd és üvegalagút is épül.
febr. 11
14:18
Így látja a magyar-amerikai kapcsolatokat egy spanyol lap (hirado.hu)
Az ABC szerint Orbán Viktor az amerikai elnök egyik legbiztosabb szövetségesévé vált
febr. 11
14:18
Megvan az amerikai kívánságlista a budapesti tárgyalások elé (SzMo)
A közlemény szerint erősíteni kell a nyugati kapcsolatokat.
febr. 11
14:30
Áthelyezik a székelyföldi terrorper egyik elítéltjét (hirado.hu)
A román legfelsőbb bíróság két hét múlva dönt arról, hogy befogadja-e Beke István és Szőcs Zoltán rendkívüli jogorvoslati kérését.
febr. 11
14:36
This is Hungary's solution to tackle the decline in population (888.hu)
In his annual State of the Nation speech, Prime Minister Viktor Orbán announced tax benefits and subsidies to support families. After all, it is far more respectable to help native families than invite immigrants from a foreign culture - a lesson that applies not just for Hungary, but for the entire European Union as well.
febr. 11
14:42
Megölték Szíriában a terroristák indonéz hóhérát (hirado.hu)
Abu Walidot január 29-én repesztalálat ölt meg a kelet-szíriai Deir-ez-Zór tartományban

Keresés