Az elektronikus útdíj bevezetése óta jelentős problémát okoz a helytelen eszközhasználatból, legfőképp a nem megfelelő tengelyszám beállításából adódó bírságolás. A fizetendő útdíj összege így megnövekszik az útdíjbírságok mennyiségével, ami nem csak anyagi, de jelentős adminisztrációs terhet is jelent a vállalatoknak. Ennek elkerülésére a legnagyo
Az orosz összlakosság körében mindössze 17 százalék azoknak az aránya, akik szívesen kivándorolnának, de 18-tól 24 éves korig terjedően ez az érték eléri a 41 százalékot - derült ki a Jurij Levada Független Elemzőközpont hétfőn nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásából.
Ismét keresi Budapest dalát a Fővárosi Önkormányzat. A másodszor induló projektre hat ismert előadót hívtak meg öt dal elkészítésére, további öt helyet még felfedezésre váró, tehetséges zenész és énekes számára tartanak fenn a kiírt pályázaton.
Lehet-e elégtételt venni tíz, vétlen ember haláláért, több száz otthon lakhatatlanná válásáért, egy, három település lakosainak életét meghatározó rémisztő tragédiáért?
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) egy, három, hat és tizenkét hónapos futamidejű, forintlikviditást nyújtó devizaswap-tendert (devizacsere-tendert) tartott hétfőn, amelyeken összesen 100 milliárd forint értékű ajánlatot fogadott el. A jegybank által biztosított bankrendszeri többletlikviditás 1988 milliárd forint marad.
Az internetes szolgáltatók jelenleg 24 órán belül értékelik a bejelentett gyanús tartalmak 89 százalékát, és a jogellenes gyűlöletbeszédnek tekintett tartalmak 72 százalékát eltávolítják, az adatok mintegy kétszeres hatékonyságot mutatnak a 2016-os adatokhoz képest - közölte Vera Jourová, az Európai Bizottság jogérvényesülésért felelős tagja Brüssz
Alig fél év alatt megszerette hazánkat, a családjával megtalálta a számításait Budapesten. Az ukrán Szerhij Rebrov (44) korábban dolgozott hazájában a Dinamo Kijevnél és a szaúd-arábiai al-Ahlinál is, s most az NB I-es éllovas Ferencvárosnál szeretne maradandót alkotni, megvalósítani a klubvezetőség nagyratörő terveit.
Az előző évi 98 milliárd forint után 303 milliárd forinttal nőtt a háztartások lakáshitel-állománya az elmúlt évben - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján elérhető legfrissebb adatokból. A december végi 3337 milliárd forint lakáshitel 10,0 százalékkal több az egy évvel korábbinál, míg 2017-ben 3,3 százalékos volt a növekedés.
A Baker-ciszta egy folyadékkal telt ciszta, mely duzzanatot okoz a térdhajlatban és feszülő érzést eredményez. A fájdalom rosszabbodhat a térd teljes hajlításakor, nyújtásakor vagy terhelésekor.
A idősebb nemzedékekhez képest gyorsabb ütemben nő az elhízással összefüggő daganatos betegségek száma az amerikai fiatal felnőttek körében - mutatta ki az Amerikai Ráktársaság egy nagyléptékű tanulmánya.
Mintegy 36 milliárd forint jut élőhelyek rekonstrukciójára a nemzeti park igazgatóságok révén a 2020-ig terjedő európai uniós pénzügyi időszakban, a Környezeti és energiahatékonysági operatív program (Kehop) keretében - jelentette be a környezetügyért felelős államtitkár hétfőn Szarvason, a vizes élőhelyek világnapja alkalmából tartott rendezvényen
Magyarországon minden negyedik ember rákban hal meg, miközben a szakemberek szerint a rákbetegség egyharmada megelőzhető lenne. A Magyar Rákellenes Liga szeretné felhívni a figyelmet a betegség korai felismerésének fontosságára. Szerintük fontos kérdés, hogy mit tesz az egyén az egészségéért, ugyanakkor folyamatban van a Nemzeti Rákellenes Szakpoli
Egyre inkább zárják be fiókjaikat a bankok, ennek ellenére alig akad olyan nagyváros Magyarországon, ahol ne lenne legalább egy-egy bankfiók. Az ATM-ek jelenléte még szembetűnőbb: ezekből ugyanis sokkal több van, mint fiókokból. Az nem...
Többnyire az egyterűek kiváltsága a tolóajtó, amely praktikum szempontjából dicséretes megoldás. Körbenéztünk a használtautó-piacon, tolóajtóval felszerelt modellek után kutatva.
Az elmúlt években kisebb gazdasági csoda zajlott le Romániában, az ország ugyanis rendre az EU növekedési rangsorának élvonalába került. Ez azonban a külső és belső egyensúlyi folyamatok romlásával járt együtt, most pedig minden jel...
Vaskos bevételük származik az önkormányzatoknak a helyi iparűzési adóból, 2017-ben nagyjából 640 milliárd forintot fizettek be együttesen az ország vállalkozásai az adót szedő helyhatóságoknak.
Az Európai Madárszámlálási Tanács friss statisztikája szerint kevesebb, mint felére csökkent 1980 óta a szántóföldi madarak állománya Európában. Eltűnnek a veréb, fürj, mezei pacsirta és bíbic populációk.
Az elektromos autók még épp csak kezdenek teret hódítani, de a működésük alapját képező akkumulátorokhoz szükséges nyersanyag, a lítium iránti kereslet máris jelentős, ugyanakkor a fellelhető anyag eloszlása még szélsőségesebb, mint az olajé. Az ellátást pedig több ország minél kisebb függőséggel szeretné megoldani. Egyelőre Kína áll nyerésre, de m
Orbán Viktor húsz évvel ezelőtt, 1999-ben tartotta első miniszterelnöki éve után az első évértékelőjét. Az óévre visszatekintő és elemző beszéd azóta hagyománnyá vált, nem csak Orbán Viktornál, hanem ellenfelei körében is. Gyurcsány Ferenc 2005-ben tartotta első országértékelőjét. Mi pedig megnéztük, az elmúlt években, milyen témákat érintett beszé
Magyarország kapcsolata nem javul a Trump-adminisztrációval. Még nem tudni biztosan, hogy jön-e Mike Pompeo amerikai külügyminiszter Budapestre. Krekó Péter a Political Capital kutatási igazgatója arról beszélt az ATV Start című műsorában, hogy szerinte valószínűleg létrejön ez a találkozó, ha nem is a közeljövőben.
Kovács Balázst, a Danubius Hotels Group vezérigazgatóját Az Év Munkaadója elismeréssel jutalmazta a VIMOSZ ez évi turisztikai évadindító gáláján. A szállodalánc vezetőjének a díj azt is jelenti, hogy a Danubius Hotels Groupnál dolgoznak az év munkavállalói. Hagyományosan minden év február 1-jén rendezik meg és indítják el a turisztikai évadot a Tur
Hatalmas robbanás rázta meg Szomália fővárosa, Mogadishu központját hétfőn, a rendőrség szerint autóba rejtett pokolgép lépett működésbe egy bevásárlóközpont előtt, tizenegyen meghaltak.
A film bő másfél évtizedig követi a sorsukat úgy, hogy csak a további találkozásaikat tárja elénk több országban: szerelmük egy-egy újabb állomását és konfliktusát.
Azt eddig is lehetett tudni, hogy a felcsúti akadémiára ment a legtöbb taó-pénz. Megtudtuk, kik adták: közbeszerzések bajnokai, Mészáros Lőrinc és üzlettársainak cégei utaltak az államkassza helyett Felcsútra.
Szöllősi György, a MSÚSZ elnöke a hétfői sajtótájékoztatón ismertette a szűkített listákat, hozzátéve, 439-en szavaztak, ami rekord, hárommal meghaladja a tavalyi voksok számát.
Még mindig nagyon magas a változó kamatozású, és ezért kockázatos hitelek aránya a magyar piacon. Az új lakáshitelek 70 százaléka fix kamatozású konstrukció, ám a teljes hitelállomány 62 százaléka változó kamatozású, melynél alacsonyabb a kezdő kamat, de veszélyes, mert a három havonta változó kamat, ha akár 1 százalékot is emelkedik, már 4-5 ezer