2019. február 5. kedd

febr. 5
0:06
A munka örörmére a munkáltatónak is figyelnie kellene (HR Portál)
Legutóbbi olvasói szavazásunkból úgy tűnik, hogy a válaszadók közül szerencsére sokan szeretik és szenvedélyesen végzik a munkájukat. Vannak azonban, akik már elfáradtak vagy új irányokat keresnek. Utóbbi a munkavállalók 52%-a. Rájuk kellene alighanem jobban odafigyelnie a munkáltatóknak.
febr. 5
1:06
Online ellenőrző felület segít az útdíjbírságok elkerülésében (ProfitLine)
Az elektronikus útdíj bevezetése óta jelentős problémát okoz a helytelen eszközhasználatból, legfőképp a nem megfelelő tengelyszám beállításából adódó bírságolás. A fizetendő útdíj összege így megnövekszik az útdíjbírságok mennyiségével, ami nem csak anyagi, de jelentős adminisztrációs terhet is jelent a vállalatoknak. Ennek elkerülésére a legnagyo
febr. 5
1:12
Az orosz fiatalok közel fele inkább kivándorolna (ProfitLine)
Az orosz összlakosság körében mindössze 17 százalék azoknak az aránya, akik szívesen kivándorolnának, de 18-tól 24 éves korig terjedően ez az érték eléri a 41 százalékot - derült ki a Jurij Levada Független Elemzőközpont hétfőn nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásából.
febr. 5
2:36
Ismét keresik Budapest dalát (ProfitLine)
Ismét keresi Budapest dalát a Fővárosi Önkormányzat. A másodszor induló projektre hat ismert előadót hívtak meg öt dal elkészítésére, további öt helyet még felfedezésre váró, tehetséges zenész és énekes számára tartanak fenn a kiírt pályázaton.
febr. 5
3:06
Szinten marad az MNB forintlikviditást nyújtó devizaswap-állománya (ProfitLine)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) egy, három, hat és tizenkét hónapos futamidejű, forintlikviditást nyújtó devizaswap-tendert (devizacsere-tendert) tartott hétfőn, amelyeken összesen 100 milliárd forint értékű ajánlatot fogadott el. A jegybank által biztosított bankrendszeri többletlikviditás 1988 milliárd forint marad.
febr. 5
3:36
Egyre több gyűlöletkeltő tartalmat törölnek az internetes szolgáltatók (ProfitLine)
Az internetes szolgáltatók jelenleg 24 órán belül értékelik a bejelentett gyanús tartalmak 89 százalékát, és a jogellenes gyűlöletbeszédnek tekintett tartalmak 72 százalékát eltávolítják, az adatok mintegy kétszeres hatékonyságot mutatnak a 2016-os adatokhoz képest - közölte Vera Jourová, az Európai Bizottság jogérvényesülésért felelős tagja Brüssz
febr. 5
4:12
2018-ban háromszorosával nőtt a lakáshitel-állomány (ProfitLine)
Az előző évi 98 milliárd forint után 303 milliárd forinttal nőtt a háztartások lakáshitel-állománya az elmúlt évben - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján elérhető legfrissebb adatokból. A december végi 3337 milliárd forint lakáshitel 10,0 százalékkal több az egy évvel korábbinál, míg 2017-ben 3,3 százalékos volt a növekedés.
febr. 5
4:36
Egyre magasabb az elhízással összefüggő daganatos betegségek száma (ProfitLine)
A idősebb nemzedékekhez képest gyorsabb ütemben nő az elhízással összefüggő daganatos betegségek száma az amerikai fiatal felnőttek körében - mutatta ki az Amerikai Ráktársaság egy nagyléptékű tanulmánya.
febr. 5
5:06
2020-ig 36 milliárd forint jut élőhely-rekonstrukcióra (ProfitLine)
Mintegy 36 milliárd forint jut élőhelyek rekonstrukciójára a nemzeti park igazgatóságok révén a 2020-ig terjedő európai uniós pénzügyi időszakban, a Környezeti és energiahatékonysági operatív program (Kehop) keretében - jelentette be a környezetügyért felelős államtitkár hétfőn Szarvason, a vizes élőhelyek világnapja alkalmából tartott rendezvényen
febr. 5
5:36
Indul az ország első középiskolai 3D-s szakemberképzése (ProfitLine)
Az országban elsőként középiskolai 3D-s szakemberképzést indít szeptembertől a Diákszempont Általános Iskola és Gimnázium.
febr. 5
5:42
Sorra tűnnek el a bankfiókok: alig van már belőlük az országban (Pénzcentrum)
Egyre inkább zárják be fiókjaikat a bankok, ennek ellenére alig akad olyan nagyváros Magyarországon, ahol ne lenne legalább egy-egy bankfiók. Az ATM-ek jelenléte még szembetűnőbb: ezekből ugyanis sokkal több van, mint fiókokból. Az nem...
febr. 5
5:48
Többet cigiztünk és több alkoholt ittunk tavaly, mint 2017-ben (Menedzsment Fórum)
És az autóink is több üzemanyagot nyeltek el.
febr. 5
5:48
Óriási bajban van Románia - Magyarország padlógázzal előz (Portfolio)
Az elmúlt években kisebb gazdasági csoda zajlott le Romániában, az ország ugyanis rendre az EU növekedési rangsorának élvonalába került. Ez azonban a külső és belső egyensúlyi folyamatok romlásával járt együtt, most pedig minden jel...
febr. 5
5:54
Százmilliárdokkal részesülnek a települések a cégek sikeréből (AQUA)
Vaskos bevételük származik az önkormányzatoknak a helyi iparűzési adóból, 2017-ben nagyjából 640 milliárd forintot fizettek be együttesen az ország vállalkozásai az adót szedő helyhatóságoknak.
febr. 5
6:06
Csökkentek az amerikai gyáripari megrendelések (ProfitLine)
Csökkentek az amerikai gyáripari megrendelések novemberben.
febr. 5
6:12
Versenyfutás zajlik a jövő nyersanyagáért (Privátbankár)
Az elektromos autók még épp csak kezdenek teret hódítani, de a működésük alapját képező akkumulátorokhoz szükséges nyersanyag, a lítium iránti kereslet máris jelentős, ugyanakkor a fellelhető anyag eloszlása még szélsőségesebb, mint az olajé. Az ellátást pedig több ország minél kisebb függőséggel szeretné megoldani. Egyelőre Kína áll nyerésre, de m
febr. 5
6:42
Az Év Munkaadója lett a Danubius Hotels Group vezérigazgatója (Márkamonitor)
Kovács Balázst, a Danubius Hotels Group vezérigazgatóját Az Év Munkaadója elismeréssel jutalmazta a VIMOSZ ez évi turisztikai évadindító gáláján. A szállodalánc vezetőjének a díj azt is jelenti, hogy a Danubius Hotels Groupnál dolgoznak az év munkavállalói. Hagyományosan minden év február 1-jén rendezik meg és indítják el a turisztikai évadot a Tur
febr. 5
7:12
Ezek a cégek adják az adójukat a költségvetés helyett Felcsútra (444.hu)
Azt eddig is lehetett tudni, hogy a felcsúti akadémiára ment a legtöbb taó-pénz. Megtudtuk, kik adták: közbeszerzések bajnokai, Mészáros Lőrinc és üzlettársainak cégei utaltak az államkassza helyett Felcsútra.
febr. 5
7:18
Bajban a magyar csirkék – mi történt? (Privátbankár)
Nem boldogok a csirkések.
febr. 5
7:33
Nehéz éve lesz a csirkehúspiacnak (Menedzsment Fórum)
Nem jók a csirkehúspiac idei kilátásai, mert világszinten és az EU-ban is túltermelés van, ami nyomott árakat eredményez - mondta a Világgazdaságnak Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács elnök-igazgatója.
febr. 5
7:36
Meglepően jól teljesített az orosz gazdaság (ProfitLine)
A várnál nagyobb mértékben, 2,3 százalékkal nőtt tavaly az orosz bruttó hazai termék (GDP), elsősorban az építőipar teljesítményének köszöngetően - derült ki az orosz statisztikai szolgálat, a Roszsztat hétfőn nyilvánosságra hozott előzetes adataiból.
febr. 5
7:42
Trump kereskedelmi háborúján csak az EU kaszálhat nagyot (Privátbankár)
Az ENSZ kereskedelmi szervezete óvatosságra intett.
febr. 5
7:42
Kevesebb használt dízelt hoztunk be (AQUA)
Az egyik hazai autós keresőportál adatai szerint hét évvel ezelőtt még az érdeklődők mintegy kétharmada gázolajos autóra szűrt, tavaly viszont már csupán harmaduk volt ezekre kíváncsi.
febr. 5
7:42
Az ABB próbaüzemével intelligensebb a Caruna hálózata (Márkamonitor)
A Caruna, Finnország legnagyobb közműszolgáltatója, az ABB-vel karöltve új utakat fedez fel a jövő kihívásainak megoldására, az ABB Ability™ technológiáját felhasználó, felhőalapú, szoftveres flottakezelő szolgáltatásokkal. Az Intergovernmental Panel on Climate Change (IPCC) klímaváltozással foglalkozó kormányközi testület legfrissebb jelentése rám
febr. 5
7:48
Aggódik az ENSZ a világgazdaság miatt - mi lesz, ha Kína és az USA összecsap? (Menedzsment Fórum)
Az ENSZ kereskedelmi szervezete, az UNCTAD arra figyelmeztetett, hogy recessziót okozhat és nagyon kedvezőtlenül hathat a nemzetközi kereskedelmi rendszerre, ha az Egyesült Államok márciusban megemeli a Kínából származó termékekre kivetett importvámot.
febr. 5
7:48
Csődbe ment egy légitársaság, már béreket sem tudtak fizetni (Portfolio)
Csődeljárást kezdeményezett maga ellen a Germania német légitársaság és közölte, hogy beszünteti tevékenységét azonnali hatállyal - jelentette be a cég kedd hajnalban. A berlini központú légitársaság mintegy 30 repülőgépet üzemeltetett...
febr. 5
7:50
Naponta majdnem félmilliárd forintot söröztünk el tavaly (Portfolio)
Tavaly mennyiségben 4, értékben 11 százalékkal nőtt a sör magyarországi kiskereskedelmi értékesítése, és meghaladta a 150 milliárd forintot - írta a Világgazdaság kedden a Nielsentől kapott adatok alapján. Ezzel a sörhöz kapcsolódik...
febr. 5
7:54
Jókora mínuszt okozott az Audinak a győri sztrájk (Infostart)
Megérezte az ingolstadti gyár az egyhetes leállást.
febr. 5
8:06
A sebességellenőrzés előzetes bejelentés nélkül is törvényes (ProfitLine)
A rendőrség nem jár el törvénytelenül, amikor nem közli előre a közúti sebességellenőrzések helyét és idején - jelentette ki az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közlekedésrendészeti főosztályvezetője hétfőn Budapesten.
febr. 5
8:18
Több mint 10 ezer Audi maradt félkészen a győri sztrájk miatt (444.hu)
Ez 2 százalékos mínuszt ütött a cég termelésén.
febr. 5
8:18
Palkovics: okosmérőkkel válik hatékonyabbá az energiafelhasználás hat megyei jogú városban (NRGreport)
Többek között okosmérőkkel válik hatékonyabbá az energiafelhasználás hat megyei jogú városban - hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter hétfőn Budapesten azon az ünnepségen, ahol az érintett megyei jogú városok vezetőivel együttműködési megállapodást írt alá.
febr. 5
8:24
Kibogozhatatlan részletek: mit lehet kiolvasni a fővárosi vagyonnyilatkozatokból? (Privátbankár)
Az országgyűlési képviselők után a Fővárosi Közgyűlés tagjainak is megjelent a vagyonnyilatkozatuk. Ezekből többek között kiderült, a kerületi polgármesterek többsége nem abban a kerületben lakik, vagy nincsen ott ingatlanjuk, ahol megválasztották őket. Lakások, több millió forint tartozások és megtakarítások - összeszedtük, ami a nyilatkozatokban
febr. 5
8:24
318-nál állt meg a forint gyengülése - Merre tovább innen? (Portfolio)
Minimális elmozdulással kezdett kedd reggel a forint az euróval szemben, továbbra is a 317-318-as szint határozza meg a kereskedést. Vagyis egyrészt a múlt héten látott 315-ös árfolyamot nem tudja megismételni a magyar deviza, másrészt...
febr. 5
8:36
Erős kezdés várható az európai tőzsdéken (ProfitLine)
Indexemelkedésre lehet számítani kedden a főbb európai értékpapírpiacokon a hétfői vegyes zárás után.
febr. 5
8:36
Személyi változás a Richter menedzsmentjében (Portfolio)
A Richter bejelentése szerint február 5-től, a vállalat új műszaki igazgatójának kinevezéséig a társaság új műszaki igazgatójának kinevezéséig Orbán Gábor vezérigazgató látja el a Richter műszaki igazgatóságának irányítását...
febr. 5
8:48
Meghalt a kriptoguru, százmilliókhoz nem férnek hozzá az ügyfelei (Portfolio)
180 millió kanadai dollárnyi kriptodeviza ragadt benn a Quadriga digitális platformon, miután az üzemeltető váratlanul meghalt - írja a CNBC. Gerald Cotten tavaly decemberben, 30 évesen lelte halálát bélrendszeri rendellenességek miatt...
febr. 5
8:48
Hatékonyabb lesz a vérellátási program (Márkamonitor)
A vérellátó rendszer nemcsak hazánkban, de világszerte is egyre nagyobb kihívásokkal szembesül, hiszen míg az igény egyre növekszik, a véradományok száma csökken. Van egy megoldás, ami már számos országban működik, így a Magyar Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság (MAITT) az Országos Vérellátó Szolgálattal (OVSZ) együttműködve most olyan
febr. 5
8:54
Nagyon nőtt a magyar sörpiac (Infostart)
Tavaly mennyiségben 4, értékben 11 százalékkal nőtt a sör magyarországi kiskereskedelmi értékesítése, és meghaladta a 150 milliárd forintot - írta a Világgazdaság a Nielsentől kapott adatok alapján.
febr. 5
8:54
A pár napos Audi-sztrájk is elég volt a fájdalmas kieséshez (Portfolio)
Több mint tízezer autó nem készült el az Audi ingolstadti gyárában a győri sztrájk miatt - erről a német konszern kommunikációs vezetője tájékoztatta a Világgazdaságot. Joachim Cordshagen a keletkezett veszteséget nem kívánta összegszerűsíteni...
febr. 5
9:00
Mérsékelt erősödéssel indulhat a keddi kereskedés Európában (Portfolio)
Erősödéssel zárták a hétfői kereskedést a tengerentúli tőzsdék, míg a technológiai szektor részvényei különösen jól teljesítettek a hét első napján, a tengerentúli részvényindexe 0,7-1,2 százalékkal kerültek feljebb. A kínai...
febr. 5
9:06
Így alakult a forint ma reggelre (ProfitLine)
Alig változott a forintárfolyam a főbb devizákkal szemben keddre virradóra a hétfő estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
febr. 5
9:06
Meglepően keveset vásároltak a magyarok karácsonykor (Portfolio)
Decemberben tovább folytatódott a kiskereskedelmi forgalom növekedési ütemének lassulása. Az év utolsó hónapjában 4,1%-kal bővült a forgalom a KSH naptárhatástól megtisztított adatai alapján, ilyen lassú bővülésre pedig utoljára...
febr. 5
9:12
Élelmiszerből nem, benzinből annál több fogyott (Privátbankár)
Decemberben 4,1 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi üzletek forgalma, egész évben 6 százalékkal. Negatív meglepetést hozott az év utolsó hónapja.
febr. 5
9:15
Csődeljárás alá került egy légitársaság (Menedzsment Fórum)
Csődeljárást kezdeményezett maga ellen a Germania német légitársaság és közölte, hogy beszünteti tevékenységét azonnali hatállyal - jelentette be a cég.
febr. 5
9:17
Élelmiszer, benzin: így zárta az évet a hazai kiskereskedelem (Menedzsment Fórum)
Decemberben 4,1 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi üzletek forgalma, egész évben 6 százalékkal.
febr. 5
9:18
Vezetőképzés: Mi kell ahhoz, hogy megtérüljön? (HR Portál)
A gazdasági szereplők számára egyre világosabb, hogy a vezetők képzése elengedhetetlen, ha egy gyorsan változó világban is hatékony és rugalmas vállalati kultúrát szeretnénk építeni. A vezetők szerepét különösen felértékeli a mai munkaerőhiányos környezetben az a tény, hogy a közvetlen munkahelyi vezetővel való kapcsolat minősége a kulcs nem csak a
febr. 5
9:24
KSH: megugrott a kiskereskedelmi forgalom (Infostart)
Tavaly decemberben a kiskereskedelmi üzletek forgalma a nyers adat szerint 3,7, naptárhatástól megtisztítva 4,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Ezzel együtt a tavalyi évben 6,0 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom a nyers és a kiigazított adat szerint egyaránt - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal
febr. 5
9:24
Mérsékelt erősödéssel indulhat a keddi kereskedés Európában (Portfolio)
Erősödéssel zárták a hétfői kereskedést a tengerentúli tőzsdék, míg a technológiai szektor részvényei különösen jól teljesítettek a hét első napján, a tengerentúli részvényindexe 0,7-1,2 százalékkal kerültek feljebb. A kínai...
febr. 5
9:24
A termelés növelésével fejlődhet igazán a hazai mezőgazdaság (Agrofórum)
A magyar mezőgazdaság fejlődésének kulcskérdése a termelés növelése, ami a versenyképesség és a hatékonyság javításával érhető el - mondta Nagy István agrárminiszter hétfőn az Otp Agrár Gálán, Budapesten.
febr. 5
9:30
A MOL kihirdette a 12. alkalommal megrendezett Freshhh verseny győzteseit (NRGreport)
Múlt héten a MOL-csoport Magyarországon rendezte meg a 12. alkalommal meghirdetett, évek óta sikeres, díjnyertes Freshhh diákvetélkedő élő döntőjét. A verseny népszerűsége azt bizonyítja, hogy a MOL vonzó munkáltatónak számít a digitális világban legotthonosabban mozgó, legifjabb korosztály körében, és a vállalat fő profiljának számító olaj- és gáz

Keresés