2019. február 7. csütörtök

febr. 7
0:00
A négy leghatékonyabb vezetői stílus (HR Portál)
Munkahelyi légkör, empátia, érzelmileg intelligens vezető. Ezek a fogalmak egyre gyakrabban válnak központi szereplővé a jó munkahelyekről, vezetőkről szóló diskurzusok során, ami korábban jóval kevésbé volt jellemző. Hogyan tud együttműködni leghatékonyabban egy csapat? Ehhez milyen vezetői képességek, erények kellenek? Hogyan lehet ezeket elsaját
febr. 7
0:24
Jövő héten Magyarországra jön az amerikai külügyminiszter (Portfolio)
Ma vendégül láttam Szijjártó Péter külügyminisztert a Fehér Házban, ahol védelmi stratégiákról, az energia diverzitásáról, az oroszok káros befolyásával való szembeszegülésről, illetve a NATO-val kapcsolatos elkötelezettségről...
febr. 7
1:06
Soha nem voltunk még ennyire biztosak a munkahelyünkben és a pozíciónkban (ProfitLine)
Némi megtorpanással ugyan, de tavaly év végén is magas, 68 pontos értéket vett fel a munkavállalói bizalmi index a hazai dolgozók körében. Bizakodásra ad okot, hogy folyamatosan emelkedik azok aránya, akik úgy gondolják, hogy az őket foglalkoztató cég, valamint a pozíció, amelyben dolgoznak még sokáig fennmarad, derül ki a BNP Paribas Cardif biztos
febr. 7
1:36
A Toyota azon kevesek egyike, ami... (ProfitLine)
Japánban a Toyota harmadik negyedéves jelentése tartogatott izgalmakat.
febr. 7
2:06
Gyengébb számok a Daimlertől, csökkenő osztalék lesz az eredménye (ProfitLine)
A Mercedes gépkocsik esetében 7,3%-ra esett a profitmarzs a negyedévben az egy évvel ezelőtti 9,5%-ról, amivel kapcsolatban a menedzsment erős elégedetlenségét fejezte ki.
febr. 7
3:06
Megújul és prémium kategóriába lép a Kozel (ProfitLine)
A világban zajló sörforradalom alaposan átformálta a magyar fogyasztók ízlését is. Hódítanak a változatos ízű, magas minőségű sörök. Erre reagálva a világon a legnagyobb mennyiségben értékesített cseh márka, a Kozel idén januártól megújul és Kozel Premium lager névvel válik elérhetővé a magyar piacon.
febr. 7
3:36
Berlin államosítással védené a német ipar fontosabb vállalkozásait (ProfitLine)
Akár államosítással is védeni kell a hazai ipar legfontosabb vállalkozásait a német szövetségi kormány gazdasági miniszterének új iparfejlesztési stratégiája szerint, amelyet szerdán ismertetett a német sajtó.
febr. 7
4:06
Amazon, Ferrari, Sberbank a márkaérték globális toplistáján (ProfitLine)
Idén is közzétette globális 500-as listáját a Brand Finance, amely az egyes vállalatok márkaértékét veti össze egységes szempontok alapján. A versenyfutást tavalyhoz hasonlóan az Amazon nyerte, mintegy 188 milliárd dollárra rúgó márkaértékével ellépett az üldözőitől. Bár az IT-szektor és bankok által uralt márkaérték-listán a márka erősség szerinti
febr. 7
5:06
Több mint ezer bírósági eljárás folyik újságírók ellen Horvátországban (ProfitLine)
Horvátországban több mint ezer polgári és büntetőjogi peres eljárás folyik újságírók és médiumok ellen - derült ki szerdán az Újságírás a bíróság előtt elnevezésű kerekasztal-beszélgetésen, amelyen többségében újságírók vettek részt.
febr. 7
5:36
Az óvatlan munkavállalók jelentik a legnagyobb kiberkockázatot a hazai vállalatok számára (ProfitLine)
A cégek közel 80 százalékát érte valamilyen kiberbiztonsági incidens az elmúlt hónapokban Magyarországon. A sikeres támadások középpontjában legtöbb esetben a vállalatok saját munkavállói állnak – derült ki az EY közel 50 vállalat- és IT vezető körében végzett felméréséből. Zala Mihály szakértő szerint három összetevőn múlik, hogy egy társaság meg
febr. 7
5:48
A Magyar Autóklub és az Amerikai Kereskedelmi Kamara is sorosista szervezet lett (Menedzsment Fórum)
Sőt, a fideszes bástyának számító Székesfehérvár önkormányzati alapítású cégének alapítványa is felkerült a listára.
febr. 7
5:54
Titkos kormányzati mesterterv: az OTP-nél is nagyobb szuperbank születhet (Portfolio)
A Takarék Csoporton belüli összeolvadások, az MKB Bank tőzsdére vitelének előkészítése és a Budapest Bank privatizációjával kapcsolatos tárgyalások (három látszólag független folyamat) mind egyetlen jövőbeni esemény irányába...
febr. 7
6:00
Jelentősen visszaesett a Richter profitja (Portfolio)
A Richter árbevétele az elemzői várakozásokat felülteljesítve új negyedéves csúcsra emelkedett a negyedik negyedévben, miután a társaság hazai és amerikai bevételei is kétszámjegyű növekedést produkáltak. Azonban míg a Richter...
febr. 7
6:06
Hosszú Katinka a Nemzetközi Úszó Liga egyik nagykövete (ProfitLine)
A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka lesz a Nemzetközi Úszó Liga (ISL) egyik nagykövete; a szervezet idén új sorozatot indít, amelynek egyik versenyét Budapesten rendezik.
febr. 7
6:12
Visszavágnak a katalánok levert szabadságharcukért (Privátbankár)
A kisebbségből kormányzó spanyol miniszterelnök kellemetlen helyzetben van: el kellene fogadtatni a parlamenttel a költségvetést, de a szeparatista katalán pártok ezt megakadályozhatják, ami előrehozott választásokhoz is vezet. Most visszaüt a 2017-es brutális fellépés: a katalán elnök száműzetése, kormánytagok letartóztatása.
febr. 7
6:18
A győri Audi-gyár szakszervezete jótékony célra ajánlja fel a sztrájkalapban maradt pénzt (444.hu)
Gyermekmentőknek és egy állatotthonnak utalnak majd.
febr. 7
6:36
Mennyire biztonságos Budapest? (ProfitLine)
Budapest rendkívül biztonságos város - hangsúlyozta az M1-nek nyilatkozó turisztikai szakújságíró annak kapcsán, hogy Budapest nyerte el az "Európa legjobb úti célja 2019" díjat.
febr. 7
6:42
Most csetelve is bejuthat a szegedi egyetemre (Márkamonitor)
Több tízezer diákra és szülőre vár nehéz döntés február 15-ig, hiszen sokszor nehéz eligazodni az egyetemi karok és szakok dzsungelében. A Szegedi Tudományegyetemen viszont többek közt chatbottal segítenek eligazodni a felvételi útvesztőjében. A brit Quacquarelli Symonds (QS) nemzetközi felsőoktatási listáján a legjobb magyar egyetemként rangsorolt
febr. 7
7:00
Hallgat a kormány: szép csendben történelmi szakításra készül Magyarország (NRGreport)
Egyelőre nem világos, hogy a magyar kormány hosszabb távon milyen szerepet szán a szénnek a hazai energiamixben, így az sem, hogy várható-e, és ha igen, mikor jöhet egy, a németországihoz hasonló magyarországi bejelentés. A külföldi sajtóban tavaly év végén megjelent 2030-as nem hivatalos magyar céldátumról azonban már furcsa módon hallgat a kormán
febr. 7
7:02
Kell az acél az állami nagyberuházásokba, ezért vehette meg a kormány az ózdi acélgyárat (NRGreport)
Csúcsra pörgetett iparágba szállt be az állam azzal, hogy megvette a német tulajdonban álló ÓAM Ózdi Acélművek Kft. 20 százalékát. A cég egyre jobban teljesít, 2016-ban és 2017-ban is kiugróan nyereséges volt, ám nagyon úgy tűnik, hogy a nemzeti vagyonkezelő így is elég drágán vásárolt.
febr. 7
7:06
Lidl: Fókuszban a friss gyümölcsök és zöldségek (ProfitLine)
A Lidl Magyarország és a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének (MDOSZ) közös kutatásából kiderül, hogy a magyar felnőtt lakosság több mint harmadának nincs pontos információja arról, hogy naponta mennyi zöldség, gyümölcs és rost fogyasztása ajánlott. A WHO zöldség- és gyümölcsfogyasztásra irányuló ajánlásával összhangban az áruházlánc integrál
febr. 7
7:12
A Tesco már át is utalta a béreket a sztrájk ellenére (HR Portál)
A Tesco a január havi fizetéseket az összes munkatársa számára ma átutalta, egy nappal korábban az eredetileg tervezett ütemezésnél -írja az atv.hu
febr. 7
7:18
Új adószabály hozhat fellendülést a lízingpiacon és az autóeladásokban (Biztosító Magazin)
Januártól a korábbinál egyszerűbben lehet visszaigényelni az áfát a céges autók lízingdíjából - közölte a Magyar Lízingszövetség. A lépés az adminisztrációban jelent könnyebbséget, és kedvező hatása lehet az autófinanszírozási piacra is, amely jelentős emelkedést mutat.
febr. 7
7:30
Brexit: csodában reménykedve megy Brüsszelbe May (Portfolio)
London olyan megoldást keres, amely garantálja, hogy az Egyesült Királyság "nem ragad bele" végleg az ír-északír határ újbóli fizikai ellenőrzésének elkerülésére kidolgozott készenléti mechanizmusba - közölte Theresa May csütörtöki...
febr. 7
7:32
Olyan interjú jelent meg, ami lerántja a leplet a magyar állami egészségügyről (Portfolio)
Kevés információja van arról a kórházszövetségnek, hogy miért termelődik újra az intézmények adóssága - jelentette ki a Figyelőnek adott interjújában Svébis Mihály, a szervezet elnöke, aki arról is beszélt, hogy a szövetség két...
febr. 7
7:36
Így változott az üzemanyag ára az utóbbi években (ProfitLine)
95-ös oktánszámú, ólommentes autóbenzin és a gázolaj, havi, országos fogyasztói átlagára, forint/liter
febr. 7
7:42
Új rekord: 1300 milliárd forint fölé emelkedett tavaly a lakossági hitelezés (Biztosító Magazin)
Rekordot hozott a múlt év a lakossági hitelezésben az MNB legfrissebb, 2018-as évet összegző adatai szerint. A lakáshitel és a személyi kölcsön volt a két legnépszerűbb konstrukció, ezekre összesen 1301 milliárd forint értékben kötöttek szerződést a bankokkal a lakossági ügyfelek.
febr. 7
7:42
Nőtt az OMV Spar Express szupermarketek forgalma (Márkamonitor)
Összesen már évi 15 millióhoz közelít a gyors bevásárlások száma az OMV benzinkutakon található Spar Express szupermarketekben – derül ki a vállalat 2018-as adataiból. Az ünnepi időszakban akár másfélszeres forgalommal működő boltokban a vevők tavaly leginkább tejet, pékárut, tojást és szénsavas üdítőt vásároltak. Az elmúlt évben 17 egységgel bővül
febr. 7
7:48
200 százalékkal nőtt a Richter adózás előtti nyeresége tavaly (Menedzsment Fórum)
Az árbevételük viszont stagnált.
febr. 7
7:48
Atomerőmű-építés: zavarba jöttek a csehek (NRGreport)
Vasárnap este a tévében vitázó cseh ipari miniszter elszólta magát: 2019-ben nem indítják el a nukleáris reaktorprojektjüket. Egy sor dolgot, köztük az állami támogatás kérdését is tisztázni kell még - olvasható a Napi.hu-n.
febr. 7
8:06
Stagnál a Richter árbevétele (ProfitLine)
A Richter Gedeon Nyrt. 2018-ban 41,583 milliárd forint adózás előtti nyereséget ért el, ami 199,1 százalékkal nagyobb az előző évinél - közölte a gyógyszeripari vállalat a Budapesti Értéktőzsde honlapján csütörtökön.
febr. 7
8:30
Eséssel nyithatnak az európai tőzsdék (Portfolio)
Megtört az amerikai tőzsdéken az öt napja tartó emelkedés, az irányadó indexek mérsékelt csökkenésekkel zártak és az európai határidős indexek is csökkenéseket jeleznek előre a nyitásra. A vállalati gyorsjelentések vannak ma a fókuszban...
febr. 7
8:32
Megint a 320-at vette célba a forint - Ennyi volt az erősödés? (Portfolio)
Szerdán megint érezhetően gyengült a forint az euróval szemben, így 319 közelébe emelkedett a jegyzés. Itt indul a csütörtöki nap is a magyar deviza szempontjából, miközben máshol is csendes egyelőre a kereskedés. Csütörtök reggel...
febr. 7
8:36
Minimálisan gyengült a forint (ProfitLine)
Minimálisan gyengült a forint a főbb devizákhoz képest csütörtök kora reggelre a bankközi piacon szerda estéhez képest.
febr. 7
8:36
Betör Romániába a magyar szoftvercég (Portfolio)
A Kárpát-medencei Vállalkozásfejlesztési Kockázati Tőkealap 465 millió forint befektetéséről döntött a magyar tulajdonú IPR-Insights CEE Kft.-be, amely most a romániai terjeszkedést célozza meg - derül ki a társaság közleményéből....
febr. 7
8:42
Mínuszokkal nyithatnak az európai tőzsdék (Portfolio)
Megtört az amerikai tőzsdéken az öt napja tartó emelkedés, az irányadó indexek mérsékelt csökkenésekkel zártak tegnap és az európai határidős indexek is csökkenéseket jeleznek előre a nyitásra. A vállalati gyorsjelentések vannak...
febr. 7
8:42
Már tervezik a legújabb és legnagyobb napelemparkot Németországban (NRGreport)
EnBW szerdán jelentette be, hogy megépíti Németország legnagyobb napelemparkját, de ami még ennél is nagyobb szó, hogy mindezt támogatások nélkül tervezi.
febr. 7
8:42
Litkai Gergely: Az ember teste 40 felett olyan, mint az amőba (Márkamonitor)
A népszerű nevettető évekkel ezelőtt szenvedett kapunyitási pánikot, aminek köszönhetően rendszeresen jár sportolni. Elmondása szerint nemcsak testéhez sikerült közelednie, de közben a közéleti kreténségektől is el tud távolodni. – Három éve jársz személyi edzőhöz. Mi vitt rá az életmódváltásra? – Harminckilenc évesen döntöttem úgy, hogy nem akarok
febr. 7
8:48
Izraeli oligarcha lehet az elnökválasztás legnagyobb nyertese (Privátbankár)
Az elnökválasztási versenyt vezető jelölt hajlandó lenne tárgyalóasztalhoz ülni Putyinnal, hogy véget vessen a kelet-ukrajnai konfliktusnak. A helyi szakértők szerint Zelenszkij egy stróman, akinek a politikai keresztapja egy jogi eljárás alatt álló, Izraelbe menekült dollármilliárdos. Ez pedig nyugtalanságot kelthet az országban rendkívül befolyás
febr. 7
8:48
Szivárognak a részletek Orbán vasárnapi évértékelő beszédéből (Portfolio)
Varga Mihály pénzügyminiszter hétvégi bejelentésével összhangban gazdaságserkentési intézkedéseket jelenthet be Orbán Viktor miniszterelnök a vasárnapi évértékelő beszédében. A Figyelő értesülései szerint elsősorban infrastrukturális...
febr. 7
8:54
Nemzetközi díjat nyert az NN Biztosító okostelefonos app-ja, a protect.me (Biztosító Magazin)
Nemzetközi elismeréssel kezdte az évet az NN Biztosító óraalapú, applikáción keresztül működő protect.me biztosítása. A magyar fejlesztés ”Service design”, azaz szolgáltatástervezés kategóriában hozta el az egyik legelismertebb dizájndíjat a hat és fél évtizedes múltra visszatekintő iF Design Award-ról.
febr. 7
9:00
Újabb váratlanul rossz német ipari adat érkezett (Portfolio)
A várt 0,7%-os növekedés helyett 0,4%-kal csökkent tavaly decemberben a német ipari termelés ár, szezonális és naptári kiigazítással - közölte a német statisztikai hivatal. Novemberben 1,3%-os volt az esés mértéke, azaz két mínuszos...
febr. 7
9:02
56 millió eurót zsebelt be egy svéd startup (Portfolio)
56 millió eurós forrásbevonási kört zárt sikeresen a Tink, egy svéd nyílt bankolással foglalkozó startup - írja a TechCrunch. A forrásbevonást az amerikai Venture Partners vezette, részt vett benne többek közt a Sunstone, a SEB, a Nordea...
febr. 7
9:04
Itt az új válságfegyver: a bankok túlélését teszteli az EKB (Portfolio)
Az EKB legújabban azt tesztelné, meddig bírnák az eurózóna bankjai friss likviditásinjekció nélkül egy extrém sokkos piaci helyzetben - számol be a hírről a Financial Times. Az EKB közlése szerint egy érzékenységi elemzést végezne...
febr. 7
9:06
Vegyesen zártak a vezető ázsiai tőzsdék (ProfitLine)
Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék csütörtökön, a még nyitva tartó piacok viszont pluszban álltak a térségben.
febr. 7
9:06
Vonzza a külföldi befektetőket a magyar napenergia-piac (Portfolio)
Magyarországi naperőmű-építési projektek fejlesztéséről és finanszírozásáról állapodott meg a ReneSola az Eiffel Energy Transition nevű alappal. Az alku értelmében az az Eiffel Energy Transition finanszírozza a ReneSola 41,3 megawattos...
febr. 7
9:06
Idén is igényelhető csekély összegű támogatás méhészeti járművekre (Agrofórum)
Megjelent a Magyar Államkincstár 5/2019. (Ii. 1.) számú közleménye a méhészeti járművekre 2019. évben igénybe vehető mezőgazdasági csekély összegű támogatásról.
febr. 7
9:12
Újabb ország tiltaná el a Huweit az 5G hálózatoktól (Portfolio)
Olaszország ki fogja tiltani a két nagy kínai hálózati eszközgyártót, a Huawei-t és a ZTE-t az ország 5G infrastruktúrájának kiépítéséből - írja a Reuters olasz lapértesülésekre hivatkozva. Az olasz kormány kész élni az úgynevezett...
febr. 7
9:24
Mínuszokkal nyithatnak az európai tőzsdék (Portfolio)
Megtört az amerikai tőzsdéken az öt napja tartó emelkedés, az irányadó indexek mérsékelt csökkenésekkel zártak tegnap és az európai indexek is eséssel nyitottak. A vállalati gyorsjelentések vannak ma a fókuszban, itthon is megkezdődött...
febr. 7
9:24
Fordulat jöhet: Vége lesz a változó kamatozású hitelek aranykorának (Biztosító Magazin)
Egyre több jel mutat arra, hogy folyamatos kamatemelkedés várható a változó kamatozású hitelek esetében, ami egyben azt is jelenti, hogy érdemes mielőbb fixre váltani a konstrukciót. Aki nem lép időben, éves szinten akár több százezer forinttal is többet fizethet vissza a bankoknak.

Keresés