Miközben Theresa May brit miniszterelnök tovább próbálkozik azzal, hogy megmentse a brexitről szóló kilépési alkut, a brit média jobbára világosan felsorakozott egyik vagy másik oldalon. Meglepő pálfordulást hajtott végre azonban pár hónapja az egyik legharcosabb brexitpárti lap.
Az Auditól sosem állt távol a kisebb kategóriákkal való kacérkodás (elég csak az A2-re gondolni), ráadásul az ingolstadti márka különösen hajlamos a piac kisebb réseit is betömni. Így koránt sem volt véletlen, hogy a MINI sikerén felbuzdulva igazi prémium kisautóval jelentkeztek az A1 személyében, amely most, 2019-ben lép új generációba. De hogyan!
Év eleje óta nagyobb szárnyalásban vannak a nemzetközi tőzsdeindexek, szinte nyoma sincs már a karácsony előtti pániknak a piacokon. Ilyenkor könnyű zsákutcába futni, hogy mibe érdemes pénzt fektetni, melyik részvény fog jól, illetve...
Magyar idő szerint szerda hajnali 3-kor, helyi idő szerint kedd este mondja el elhalasztott évértékelőjét Donald Trump a Kongresszusban, a törvényhozás két háza és meghívott vendégek előtt. Elemzők szerint a rekord hosszúságú részleges kormányzati leállás miatt elhalasztott beszédben Trump az illegális migráció visszaszorításáról, valamint a Kim Dz
Szörnyű tragédiába torkollt egy hat hónapos kislány hirtelen felszökött, magas láza, amivel össze-vissza küldözgették az orvosok. Végül fél nap leforgása alatt meghalt. A szülők ezután bíróságra mentek, három évnyi pereskedés után két orvost marasztaltak el.
Niki 9 évvel ezelőtt költözött Amerika legnagyobb városába. Zenei karrierjét nagyon tudatosan, fokról fokra építgette, de így is rengeteg buktatóval kellett szembenéznie.
Mint korábban megírtuk, a több mint kilencvenezer építőipari vállalkozás közül mindössze másfél ezer alkalmaz tanulószerződéses fiatalt, de ezek többsége is csak egy-három főt.
A biztonságos adatkezelés érdekében új, fiataloknak szóló, a védekezőképességüket erősítő országjáró kampányt indít az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) és az Új Nemzedék Központ által életre hívott Digitális Immunerősítő Program (DIP).
Szijjártó Péter személyesen repült a trópusi éghajlatú floridai városba, hogy felavassa a legújabb magyar konzuli képviseletet, amely az ott nyaralók ügyeit is intézheti majd.
Alig kimutatható üteműre lassult a brit szolgáltatási szektor teljesítményének növekedése, nem utolsósorban a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) folyamatát övező bizonytalanságok miatt.
Venezuela tizenöt tonna aranyat készül eladni központi bankjában őrzött tartalékából az Egyesült Arab Emírségeknek – közölte névtelenül egy, az ügyre rálátó tisztségviselő a Reutersszel.
A Quimby és a MagNet Bank közös akciójának köszönhetően most 15-15 önkéntes juthat tiszteletjegyhez a Quimby tagok összes zenekarát felvonultató Family Tugedör koncertekre március 29-30-án a Barba Negrában.
Hétfői műtétjét követően kedden kiengedték a kórházból az olimpiai bajnok Liu Shaoangot, aki a rövidpályás gyorskorcsolyázók drezdai világkupaversenyének pénteki napján kézközépcsonttörést szenvedett.
Az utóbbi években a dízel autók aránya Európa-szerte csökkent, és a hazai trendek is hasonlóan alakulnak. A Használtautó.hu adatai szerint 2012-ben még az érdeklődők mintegy kétharmada gázolajos autóra szűrt, tavaly viszont már csupán harmaduk volt rájuk kíváncsi. A 2015-ben kirobbant dízelbotrány igencsak rányomta a bélyegét az eladásokra, ami per
Az EU-ban élő gyerekek 95,9 százaléka jó vagy nagyon jó egészségügyi állapotnak örvend az Eurostat friss statisztikája szerint. Magyarországon ez az arány 94,9 százalék. Ennél elkeserítőbb, hogy a háztartások saját bevallása alpján...
Riasztó módon immár 13. éve folytatódott tavaly szerte a világban a politikai és a szabadságjogok hanyatlása, a visszaesést elszenvedő országok száma még mindig sokkal meghaladta a javulást élvezőket, bár nem olyan nagy arányban, mint egy évvel korábban - állapítja meg a Freedom House washingtoni központú jogvédő civilszervezet kedden kiadott, A sz
Az Európai Bizottság szerdán bejelenti vétóját a német Siemens AG és francia konkurense, az Alstom SA vasúti üzletágának egyesülési tervére - jelentették német hírportálok kedden. A dpa hírügynökség brüsszeli forrásoktól származó...
A legfontosabb irodapiaci, logisztikai, retail, illetve befektetési mutatókról szólt a CBRE sajtóreggelije, ahol a szakértők többek között értékelték a tavalyi év teljesítményét, elmondták a várakozásaikat az idei évre, valamint bemutatták...
A biztonságos internet napján a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Safer Internet Programjának koordinátora arra figyelmeztet, hogy a gyerekek egymás közötti internetes zaklatását, megfélemlítését és kiközösítését tartják a legnagyobb problémának.
Kína azon fáradozik, hogy kiterjessze kémtevékenységét Litvániában - derült ki a balti állam titkosszolgálatainak kedden ismertetett éves jelentéséből. "Kína növekvő gazdasági és politikai ambícióival titkos- és biztonsági szolgálatainak...
Elbukott a túlóratörvény azon a hódmezővásárhelyi szavazáson, amelyet a Fidesz kérésére tartottak az önkormányzat dolgozóinak – írta a város önkormányzatának Facebookjára hivatkozva az Index.