Eredményes évet zárt a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft., amely megszerzett minősítéseinek köszönhetően közvetlen gyári beszállítója lett a BMW-nek, az Audinak, a Volkswagen Csoportnak és a Mercedesnek is. Fejlesztései eredményeként a vállalat tavaly már mintegy 5 millió darab abroncsot gyártott. Célja az, hogy termelési volumenének akár 40 százal
Tavaly decemberben a kiskereskedelmi üzletek forgalma a nyers adat szerint 3,7, naptárhatástól megtisztítva 4,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Ezzel együtt a tavalyi évben 6,0 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom a nyers és a kiigazított adat szerint egyaránt - jelentette kedden első becslése alapján a Központi Statisztikai H
Öt-hét éven belül önvezető technológiával szerelik fel az autómegosztók a járműveiket – nyilatkozta a minap a budapesti GreenGo elektromos carsharing startup vezetője.
Hazánkban minden 10. csecsemő koraszülöttként jön világra. Az aggodalmakkal és reményekkel teli, kórházban töltött időszakban igyekszik a koracsaládok helyzetén könnyíteni a Koraszülöttekért Országos Egyesület (KORE) és a NaturAqua egy többfunkciós szoba kialakításával a debreceni perinatális intenzív centrumban (PIC). A tágas helyiség térelválaszt
A szociáldemokrata vezetésű alsó-szászországi tartományi főváros, Hannover önkormányzata úgy döntött a napokban, hogy nemsemleges hivatali nyelvhasználatot fognak bevezetni a város közigazgatásában. A testület célja az, hogy mellőzzék a nemek különbözőségére utaló kifejezést a város kommunikációjában.
Az Egyesült Államok középnyugati részén végigvonuló, mínusz 40 fok körüli extrém hideg megbénította a mezőgazdasági vállalatokat is. A gazdáknak meg kell küzdeniük az állataik épségéért, és a munkavállalókat is fenyegeti a sarki hideg - írja a Világgazdaság.
Csökkenő hozam mellett adott el 25 milliárd forint értékben három hónapos diszkont kincstárjegyet kedden az ÁKK, a jelek szerint az államnak jelenleg nincs igazán szüksége forrásra. A meghirdetett 25 milliárd forintnyi három hónapos...
Gyopáros Alpár kiemelte: fokozott az érdeklődés az ötezer fő alatti településeknek indított Magyar Falu program iránt, ekkora támogatási keretre még nem volt példa költségvetési forrásból.
Az utóbbi években a dízelautók aránya Európa-szerte csökkent, és a hazai trendek is hasonlóan alakulnak. A Használtautó.hu adatai szerint 2012-ben még az érdeklődők mintegy kétharmada gázolajos autóra szűrt, tavaly viszont már csupán harmaduk volt rájuk kíváncsi. A 2015-ben kirobbant dízelbotrány igencsak rányomta a bélyegét az eladásokra, ami pers
A Waberer's International Nyrt. 36,4 millió euró kártérítést és 11,3 millió eurónyi kamatot követel azoktól a tehergépjármű-gyártóktól, akik ellen még 2017-ben nyújtott be keresetet a müncheni helyi bíróságnál - közölte a vállalat kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Tavaly egész évet tekintve rekordot döntött a lakossági hitelezés, decemberben viszont nem várt dolog történt. A rendre nagy költekezéssel járó hónapban durván visszaesett a személyi hitelek felvétele az előző hómnaphoz képest, miközben...
A nagy decemberi árzuhé óta kitartóan menetelnek felfelé az árfolyamok a világ vezető tőzsdéin. A történelmi csúcshoz egyre közelebb, de a mélypontoktól már távol, ennek megfelelően a legtöbb esetben most nehéz ideális beszállót...
Mintegy hatvan sertést kell elpusztítani Sepsiszentgyörgy Őrkő negyedében, ahol a múlt hét végén igazolták az afrikai sertéspestis (ASP) megjelenését - közölte hétfőn az Agerpres hírügynökség a Kovászna Megyei Állategészségügyi Igazgatóság vezetőjére, Sikó Barabási Sándorra hivatkozva.
A legtöbben még kamatot sem tudnak számolni. Pedig még a Trónok Harca című sorozat is tartogat tanulságokat pénzügyi téren – a tél mindig eljöhet, nem árt felkészülni. Életünk szinte minden szakaszában kell valamire spórolni. Hogyan érdemes elkezdeni? - erről is szó volt a Privátbankár.hu konferenciáján.
A Magyar falu program után jöhet majd a kisvárosi program, javaslat már van rá - hangzott el Gyopáros Alpár egy mai háttérbeszélgetésén. A kormánybiztos a "falusi csok" programról nem árult el újdonságot. Mint ismert, 250 ezer üres lakóingatlan van országszerte.
Tavaszi árpa esetében 100 ezer, zab tekintetében pedig 105 ezer forintos nettó tonnánkénti tájékoztató árat tett közzé a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács. Piaci információk alapján tovább csökken a tavaszi kalászosok vetésterülete.
Az energiatakarékosságot és a települések életének hatékonyabbá tételét célozza az az együttműködés, amely tegnap született az ITM, valamint hat megyei jogú város között.
Március 7-én kerül a mozikba Kárpáti György Mór első nagyjátékfilmje, a Guerilla. Az 1849-ben játszódó történet két testvér viszonyán és egy szerelmi háromszögön keresztül, közeli perspektívából mutatja meg az erdőben harcoló fiatal gerillák életét. A múlt és a jelen az emberek által kapcsolódik össze, ezért a Mozinet úgy döntött, olyan dagerrotípi
Eltelt egy hónap azóta, hogy életbe léptek a cafeteria változtatások, így jobban is megnéztük, mi a helyzet most a munkaerőpiacon. A SZÉP-kártya népszerűsége óriási nőtt, ám az nem igazán látszik, hogy mi értelme volt átalakítani a cafeteria rendszert, mivel a munkavállalók fizetése ettől egyáltalán nem nőtt, hanem helyenként csökkent is.
Az Eurostat legfrissebb adatai szerint Magyarországon 6 év alatt több mint 44 százalékkal csökkent a nem megfelelő fűtéssel rendelkező háztartások száma - nyilatkozta az MTI-nek az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára kedden.
A következő évek, illetve a rövid távú fejlesztési tervekről volt szó a Budapest Airport sajtótájékoztatóján. Az utasok szempontjából a legfontosabb fejlesztések között van a csomagfeladás egyszerűsítése, már április elejére...
Már most gőzerővel keresik a munkaerőt a nyári balatoni szezonra – számos hirdetésben, szinte minden pozícióra van felvétel. A vendéglátósok – az előző évekből kiindulva – nem túl pozitívak, van, aki úgy véli: „nagyon vakon megyünk neki a nyárnak”, de olyan is akadt, aki jelezte: keressük meg, ha találunk olyat, aki a nyarat a magyar tengernél tölt