Évente átlagosan hat-hétezer lakástűz okozta kár történik, amelynek leggyakoribb okai a konyhai tűzesetek, az elektromos berendezések meghibásodása, valamint a dohányzás - közölte a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) szóvivője...
Történelmi rekordot ért el az építőipar 2018-ban, mivel az építőipari teljesítmény értéke még sosem haladta meg a 3000 milliárd forintot - közölte az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szombaton az M1 aktuális csatornán.
A népszámlálás és az azzal együtt bevezetett házszámozás annyira népszerűtlen volt, hogy nemcsak tiltakoztak ellene, még meg is verték a számlálóbiztosokat.
Ha eddig abban a hitben éltél, hogy nincs szükséged barna, casual stílusú szövetnadrágra, fel kell világosítsunk. Három kép, háromféle stílus következik ugyanazzal a HM nadrággal.
Az MSZP EP-listájáról és választási programjáról döntött a párt kongresszusa, ahol többek között beszédet mondott Frans Timmermans, az európai szocialisták csúcsjelöltje, illetve Tóth Bertalan pártelnök. De Karácsony Gergely főpolgármester-jelölt is a színpadra lépett.
Történelmi rekordot ért el az építőipar 2018-ban, mivel az építőipari teljesítmény értéke még sosem haladta meg a 3000 milliárd forintot az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint.
Történelmi rekordot ért el az építőipar 2018-ban, mivel az építőipari teljesítmény értéke még sosem haladta meg a 3000 milliárd forintot az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint.
Kordás László azért hívná vitára az iparkamara elnökét, mert Parragh László kijelentései számukra érthetetlenek. Közben az Országos Sztrájkbizottság elkezdte felmérni, mennyien lennének hajlandóak sztrájkolni.
A szülők akár a tudtukon kívül is megmérgezhetik a gyereküket a kanalas orvosságokkal - derült ki egy kutatásból. Sokan nem is tudják, milyen veszélyekkel jár, ha túl sok gyógyszert vesz be a beteg gyermek, ezért nagyobb eséllyel is...
Az elmúlt 29 évben nem volt rá példa, hogy politikai bosszúból bármelyik önkormányzatnál kiszivárogtatták volna előzetesen a díszpolgárválasztás egyik döntését.
Tóth Bertalan, az MSZP-elnöke, frakcióvezető vezeti a szocialisták európai parlamenti (EP) listáját. Az MSZP szombati budapesti kongresszusa 72 százalékos többséggel fogadta el a listát.
Fokozott óvatosságot kér a Külgazdasági és a Külügyminisztérium (KKM) az Észak-Macedóniába látogató magyaroktól, különösen a szombat délután megrendezendő Vardar-Veszprém kézilabdameccsre érkező szurkolóktól.
Négy év szingliség után talált rá a szerelem Singh Vikire – méghozzá a randiappon. A Sztárban Sztár és A legbátrabb páros produkciókból is ismert énekesnő őszintén beszél arról, milyen az online ismerkedés.
Segíti a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris politikáját, hogy a Standard & Poor's felminősítette Magyarországot - szögezte le Nagy Márton, az MNB alelnöke közleményében, reagálva a hitelminősítő bejelentésére.
Frans Timmermans Soros embere, aki bevándorlóországgá akarja változtatni Magyarországot, ebben pedig szövetségese az MSZP és az ellenzéki pártok - jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
A Nyugat nem szakíthat Oroszországgal, meg kell őrizni a párbeszéd lehetőségét, és a földgázellátásban is támaszkodni kell az oroszországi forrásokra - hangsúlyozta Angela Merkel német kancellár szombaton az 55. müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián (MSC).
A Századvég jogi szakértője szerint Magyarországon a baloldali szavazók mintegy 70 százaléka elutasítja azt a bevándorláspárti politikát, amelyet az MSZP kongresszusán résztvevő Frans Timmermans, az Európai Szocialisták Pártjának (PES) választási csúcsjelöltje képvisel.
Ideje volt a magyar gazdaság régóta fennálló tendenciáit, eredményeit figyelembe venni, elfogadni a piac értékítéletét - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter sajtótájékoztatón szombaton Budapesten abból az alkalomból, hogy az S&P egy fokozattal "BBB/A-2"-re javította a hosszú és rövid futamidejű magyar államadósság besorolását.
A Videoton 1985-ös UEFA-kupa-döntője után hősként ünnepelték, védett az 1986-os világbajnokságon (igaz, két meccsen kilenc gólt kapott), harminchétszer ölthette magára a címeres mezt, kétszeres NB I-es aranyérmes a Honvéddal.
Ideje volt a magyar gazdaság régóta fennálló tendenciáit, eredményeit figyelembe venni, elfogadni a piac értékítéletét - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter sajtótájékoztatón szombaton Budapesten abból az alkalomból, hogy az S&P egy fokozattal "BBB/A-2"-re javította a hosszú és rövid futamidejű magyar államadósság besorolását. A Magyar Nemzeti Ban
Országos allergia rizikótérképre lenne szükség, mert annak segítségével hatékonyabban lehetne szervezni az ellátást és a pollencsökkentést - közölte Nékám Kristóf allergológus szombaton az M1 aktuális csatornán.
Frans Timmermans Soros embere, aki bevándorlóországgá akarja változtatni Magyarországot, ebben pedig szövetségese az MSZP és az ellenzéki pártok - jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
Nyitóoldalán számolt be az olasz labdarúgó bajnokság harmadik helyén álló Internazionale hivatalos honlapja arról, hogy a klub tavaly indult két közép-európai futball akadémiájának, az Inter Academy IAS-Slovakia és az Inter Academy Szent Pál Hungary képviselői Bécsben találkoztak a csapat kulcsjátékosaival - köztük a világbajnoki ezüstérmes horvát
Az Egyesült Államok nem tudja megvédeni a Nyugatot, ha szövetségesei függő viszonyba kerülnek a Kelet hatalmaival - hangsúlyozta Mike Pence amerikai alelnök szombaton az 55. müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián (MSC).