Bocsánatkérésre szólította fel a svéd szociális minisztert a családvédelmi akcióterv kapcsán tett kijelentései miatt Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, a Fidesz alelnöke a Magyar Hírlap szombati számában közzétett nyílt levelében.
Erős családok nélkül nem létezhetnek helyi közösségek, ezek nélkül pedig nincs sikeres Magyarország, amely képes felelősséget vállalni a világ bármely pontján élő magyarok iránt - mondta az Országgyűlés alelnöke szombaton az Országházban, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének (KCSSZ) családi napján.
Az Egyesült Államok nem tudja megvédeni a Nyugatot, ha szövetségesei függő viszonyba kerülnek a Kelet hatalmaival - hangsúlyozta Mike Pence amerikai alelnök szombaton az 55. müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián (MSC).
Kató Ibolya, az erdélyi, illyefalvi Keresztyén Ifjúsági és Diakóniai Alapítvány (KIDA) vezetője vehette át idén a Dizseri Tamás szeretetszolgálati díjat szombaton Budapesten.
Segíti a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris politikáját, hogy a Standard & Poor's felminősítette Magyarországot - szögezte le Nagy Márton, az MNB alelnöke közleményében, reagálva a hitelminősítő bejelentésére. Nagy Márton szerint...
Az emberiség már az 1600-as években olyan fegyvereket fejlesztett, melyeknek betiltásáról inkább bilaterális egyezményt hoztak, ennek ellenére mégis folyamatosan állunk elő az újabb és újabb, félelmetesen hatékony, gyakran embertelen...
Tóth Bertalan, az MSZP-elnöke, frakcióvezető vezeti a szocialisták európai parlamenti (EP) listáját. Az MSZP szombati budapesti kongresszusa 72 százalékos többséggel fogadta el a listát.
Jó ideje dobozokba pakolva él Bíró Ica. A fitneszéletmód egyik hazai meghonosítóját tönkretette a devizahitele, és felkészült rá, hogy a kilakoltatási moratórium lejártával neki is el kell hagynia az otthonát, amit két éve elárvereztek.
Január 1-jétől egy értékbeli korlátot is vizsgálniuk kell a munkáltatóknak a kamatkedvezményből származó jövedelem megállapításakor, ha kedvezményes lakáscélú hitelt adnak a munkavállalóknak. Az értékbeli korlát vonatkozik az önkormányzatok által magánszemélyeknek adott hitelekre is - hívja fel a figyelmet az adóhatóság a honlapján.
Gyors ütemben terjed itthon a 4G-s mobilinternet, amellyel a hazai okostelefon-használók közel 80 százaléka kapcsolódik a világhálóra - mutatnak erre friss adatok. Egy 2018 őszén készült országosan reprezentatív felmérés előzetes eredményéből...
Brutális mizantrópiában és feltűnő emberundorítiszben szenvedhetnek az alábbi házak lakói. Hét hely, ahol nincs szomszédság, és amit nehezebb megközelíteni, mint inkább jó távolról békén hagyni – amire a tulajaik valószínűleg játszanak.
Amíg az átlagemberek vásárolni vagy kirándulni mennek szombat délelőttönként, Tóth István (44) autóba ül, és elhajt a legközelebbi bányatóig, hogy megmártózzon benne.
Most látunk téged magunk előtt: lenézel a farmerodra és ügyetlenül kihalászod a cipzárodat, hogy tényleg rá van-e írva. Azért tudjuk, mert mi is megtettük ugyanezt, és a sokadik nadrág (meg pulcsi és kabát) után már nem bírtuk ki és utánajártunk: mi a francot jelent ez a rohadt YKK szinte minden cipzáron?
Azt hiszed, 33 négyzetméteres panellakásnál és egy levegősebb pénztárcánál megállnak a kreatív energiák? Most egy újlipótvárosi panellel bizonyítjuk, hogy ennek nem kell így lennie.
Ez sem pont az a tipikus pajtalelet, ahogy az elfelejtett autók szoktak előkerülni. Ezt a Vipert tudatosan hibernálták és vették elő 27 év után tökéletes állapotban.
Tizenkét henger és nyolc turbófeltöltő már akkor sem vicc, ha feleannyit veszünk belőlük. Már pedig épp ezt tettük, kétszeresen: 5-ös kombi tesztautónkban a BMW immár négyturbós, háromliteres dízelmotorja dolgozott 400 lóerővel, a technikai megvalósíthatóság határán táncolva alkotva elképesztő mindent tudó csomagot. Nem is kaphatott volna méltóbb e
A magyar kormány nemet mond arra a nemzetközi munkaerő- és emberkereskedelemre, amely az Afrikában született gyermekekkel akarja pótolni az európai gyermekhiányt - mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Budapesten, a Protestáns Fórum rendezvényén.
Egy szülés minden édesanyának életre szóló élmény és csodálatos pillanat, ám egy fiatal brit nő számára szó szerint a túlélést jelentette, hogy világra hozta csöppségét.