Fontos, hogy a gazdák a jelenlegi agrártechnológiák megújítására, a növekvő kötelezettségek mellett ne kapjanak kevesebb támogatást – mondta a Magosz elnöke az M1 aktuális csatornán.
Kockázatbecsléshez és compliance célokra is szolgáltatt figyelőlistát a Dow Jones. Nagyvonalúan egy darabig jelszó nélkül is elérhető volt ebből 2,4 millió rekord az interneten.
A magyar kormány az úgynevezett déli nyitás stratégiájával összhangban ez év januárjában a nairobi nagykövetség részeként képviseleti irodát létesített az ugandai fővárosban.
A Győri Törvényszéken, ahol a katonai tanács is működik, már tegnap délután nagyüzem volt: a vesztegetéssel gyanúsított rendőrök közül hatnak a letartóztatási ügyét elkezdték tárgyalni. A nyomozó ügyészség mindenkit börtönbe küldene, vagyis a 18 autópálya-rendőrt letartóztatná.
Brit kutatók szerint a fogyás önmagában nem tesz boldoggá. A tudósok megállapították, hogy azok, aki lefogytak, kétszer nagyobb arányban lettek depressziósak, mint azok, akik nem.
A nácik nem véletlenül lettek számtalan fantasztikus történet főgonoszai az Amerika Kapitánytól kezdve az Indiana Jonesig: a valóságban is sok abszurd lázálmot kergettek, a legendás ereklyék kutatásától egészen az egzotikus fegyverek fejlesztéséig.
Az Akko Invest tájékoztatása szerint a társaság OTC tranzakció keretében 23 000 darab saját részvényt értékesített. Az Akko Invest (korábban Plotinus) pénteken bejelentette, hogy a társaság mai napon megtartott igazgatótanácsi ülésén...
Nem akarja elzavarni Budapestről a fapados járatokat Tarlós István, azt szeretné elérni, hogy a katonai és teherszállító gépek egy távolabbi, kisebb reptéren landoljanak – mondta a főpolgármester a valaszonline.hu-nak adott interjújában.
Az apát érthető módon nem hagyja nyugodni a gondolat, hogy a 13 éves lánya egy pompomlányos verseny előtt egyszer csak elgyengült, és a kórházba szállítás után meghalt. A férfi elmondása szerint Lilliana Schalck a február 23-i cheerleaderes bemutatkozás előtt rosszul lett, először lebénultak a karjai, aztán elkezdtek zsibbadni a lábai. - Egyre g
Egy év alatt stabilizálta pénzügyi helyzetét a Mátrai Erőmű Zrt., és a vállalat működésének újraszervezésével, a termelés optimalizálásával, illetve további, egyszeri tételekkel sikerült fenntartható pályára állítani a társaságot és megalapozni a további, a megújuló energiatermeléshez, a rendszerszabályozáshoz és az energiatároláshoz kapcsolódó fej
Több milliárd forintnyi sportvagyont ad át adományként a következő hónapokban Szolnok városának Nyerges Zsolt. Erről a szoljon.hu-nak beszélt a vállalkozó.
Szolnoki sportbeli érdekeltségeit is feladja az üzletember: a helyi labdarúgó-, kosárlabda- és vízilabdaklub tulajdonosa a teljes sportvagyont átadja a városnak.
Tempósan emelkedik a megépült lakások száma, tíz esetben 7-8 engedélyből lett később valóban lakás az elmúlt két évtized átlagai alapján. Az elmúlt két évben azonban 50 százalék alá csökkent az arány, részben az előre kikért...
A szerbiai kőolajipari vállalat (NIS) tavalyi profitja 7 százalékkal, 25,1 milliárd dinárra (242,70 millió dollár, 1 dinár 2,68 forint) csökkent, elsősorban a költségek emelkedése miatt.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője azt mondta: Oroszországot rendkívüli módon aggasztja a két ország viszonyának kiéleződése, és mindkét felet önmérsékletre szólítja fel.
A tömegesen ideérkező emberek nem integrálódni fognak, hanem szigetszerű közösségeket fognak létrehozni, párhuzamos társadalmak jönnek létre, miközben az őshonos európai népesség fogyása révén gyorsan többséggé válhatnak a ma még kisebbségben lévő muszlim bevándorlók.
A tavalyi negyedik negyedévben 5,1 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) az előző év azonos időszakához mérve, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított, kiegyensúlyozott adatok szerint pedig 4,9 százalékos volt a növekedés.
Elrendelte a Szegedi Járásbíróság 30 napra az előzetes letartóztatását pénteken annak a negyvennégy éves nőnek, aki a gyanú szerint 2017 májusában megölte, majd elásta az élettársát - közölte a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője. Szanka Ferenc közölte, a nő ellen emberölés, nagyobb kárt okozó csalás és hamis vád bűntette miatt folyik eljárás.
Ismét kiderült, hogy miközben a brüsszeli bevándorláspárti erők a migrációt álproblémának tartják, a színfalak mögött saját maguk ismerik el a folyamat létét. És siettetnek minden, a bevándorlást könnyítő döntést.
Három év alatt másfél milliárd forintnyi bevételre tettek szert azok, akik pusztán kedvtelésből járják az erdőt és mezőt csiga, gomba és különféle, nem védett növények után kutatva.
Elrendelte a Szegedi Járásbíróság 30 napra az előzetes letartóztatását pénteken annak a negyvennégy éves nőnek, aki a gyanú szerint 2017 májusában megölte, majd elásta az élettársát - közölte a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője. Szanka Ferenc közölte, a nő ellen emberölés, nagyobb kárt okozó csalás és hamis vád bűntette miatt folyik eljárás.