Általában közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, de hosszabb-rövidebb időszakokra ennél kevesebb felhő is elképzelhető. Pénteken északkeleten, illetve szombaton a nyugati megyékben borult időszakok is lesznek. Pénteken bárhol, szombaton főként a Nyugat-Dunántúlon szórványosan előfordulhat kisebb eső, zápor, de késő este az északkeleti hegyekben
Madeleine Albright szerint a magyar berendezkedés veszélyes "hipernacionalizmus", ahol a cél az emberek egymás ellen fordítása, az identitás pedig arra épül, hogy gyűlölni kell mások identitását. (Külföld; Belföld)
Az Egyesült Államok már 150 millió dollárt fizetett ki olyan információkért, melyekkel merényleteket akadályoztak meg, vagy terroristákat kerítettek kézre. (Külföld)
Az emberek nem sok köze van ahhoz, hogy mit csinál ez a portugál pár, mégis fontosnak érzik, hogy elmondják, mekkora felelőtlen hülyeséget csináltak. Raquel és Miguel blogot vezettek arról, hogy bejárták Sri Lankát, és össze is szedtek 200 ezer követőt, aztán jött a balhé. Az internetezőket az a fotó akasztotta ki, amin a lány kilóg a vonaton a f
A világon másodszor azonosítottak olyan ikerpárt, amely se nem egypetéjű, se nem kétpetéjű, a Brisbane-ben 2014-ben született kisfiú és kislány másfél petéjű (sesquizigóta) ikerpár.
Tovább nőtt a hazai újautó-piac februárban, közel 13 százalékkal több újautót helyeztek forgalomba, mint egy évvel korábban. A Suzuki volt a legnépszerűbb márka az elmúlt hónapban, a Vitara pedig a legkelendőbb modell. Nagyon mennek...
Az önvezető autók, az autómegosztó szolgáltatások, az Uber és társai visszavethetik a járművek iránti keresletet. A legnagyobb német szakszervezet attól tart, hogy már el is érte csúcsát a német autógyártás, és innét már csak lefelé vezet az út. Az autógyárak előre menekülnek. Ám a bővülés lassú, még több Trabant fut, mint Tesla.
Új, szigorúbb szabályok vonatkoznak a központi államigazgatásban dolgozó több tízezer köztisztviselőre, miután tegnap hatályba lépett a kormányzati igazgatásról szóló törvény. A minisztériumi és központi hivatali dolgozóknak nőtt a munkaidejük, több pluszmunkára kötelezhetik őket, ami akár 12 órás munkanapot is jelenthet, és csökkent az alapszabads
Újabb neveket, valamint három színpad részletes programját jelentették be a STRAND Fesztivál szervezői. Augusztus 20-24. között még több világsztár érkezik a zamárdi Szabadstrandra: fellép Steve Aoki, a Modestep, Sigma és az Ofenbach is. Emellett mostanra biztossá vált, hogy ismét a STRANDon, augusztus 20-án kerül sor a 4. Petőfi Zenei Díj gálájára
A Henkel az elmúlt évben tovább folytatta fenntarthatósági stratégiájának sikeres megvalósítását. A műanyag a vállalat egyik kulcsfontosságú témája volt, ennek jegyében ambiciózus célokat tűzött ki a csomagolásra vonatkozóan a fenntartható, körforgásos gazdaság kialakításának irányába történő haladás elősegítése érdekében.
Készenléti tervet fogadott el a spanyol kormány pénteki madridi ülésén arra az esetre, ha Nagy Britannia megegyezés nélküli lépne ki az Európai Unióból. Reméljük, hogy nem kell majd használni - mondta az elfogadott intézkedéscsomagról...
Kicsik és nagyok egyaránt találhatnak majd maguknak való játékokat. A legnagyobb szenzáció egy háromszintes mászóka lesz, amit Szinye Merse Pál egyik festménye inspirált.
A Henkel az elmúlt évben tovább folytatta fenntarthatósági stratégiájának sikeres megvalósítását. A műanyag a vállalat egyik kulcsfontosságú témája volt, ennek jegyében ambiciózus célokat tűzött ki a csomagolásra vonatkozóan a fenntartható, körforgásos gazdaság kialakításának irányába történő haladás elősegítése érdekében.
Szorul a hurok: az Európai Néppárt "csúcsjelöltje" most először mondta ki: nem kizárt, hogy a Fidesznek mennie kell a konzervatív pártcsaládból. Weber szerint erre már a májusi választások előtt is sor kerülhet. (Külföld)
Noha a komoly várakozások ellenére kudarcba fulladt Hanoiban Donald Trump (72) amerikai elnök és Kim Dzsongun (35) észak-koreai diktátor második csúcstalálkozója, a történelminek beharangozott kétnapos tárgyalás nemcsak a politikai elemzőket, de a legkreatívabb divattervezőket is megihlette.
A Magyar Nemzeti Bank megjelentette a 330 pontból álló programját, amelynek célja az ország felzárkóztatása. Ezek közül több is lakosságot közvetlenül érinti, ilyen például a CSOK 10 milliós támogatásának kiterjesztése a kétgyerekesekre....