Tegnap este megjelent a Magyar Közlönyben a nagycsaládosok személygépkocsi-szerzési támogatásáról szóló kormányrendelet. A rendelet javarészt a már eddig is ismert feltételeket pontosítja, akad azonban néhány újdonság is a passzusok...
A Pénzügyminisztérium számításai szerint, ha az Országgyűlés elfogadja a tegnap benyújtott törvényjavaslatot, akkor 27 milliárd forinttal több maradhat a magyarok zsebében. Csak a lakossági állampapírok esetén eltörlendő kamatadó...
A Mol bruttó 2 forinttal emeli a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken, a gázolajé nem változik - értesült az MTI piaci forrásokból szerdán.
Kövér László szerint élő szövetség kell, Benkő Tibor honvédelmi miniszter szerint nem csak az 5. cikkely a fontos, a NATO főtitkár-helyettese gratulált Magyarországnak a két évtizedhez.
Az M1-es autópályán idén 43 kilométernyi szakaszon kezdődnek felújítási munkák, a beavatkozások első ütemeként az 54-es és a 61-es kilométerszelvények között, Tatabánya térségében végeznek karbantartást - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szerdán az MTI-vel.
Tovább nőtt tavaly az elektronikus számlafizetés népszerűsége, a Díjneten keresztül befizetett számlák összértéke 2018-ban először érte el az 50 milliárd forintot, ennek túlnyomó többsége bankkártyás tranzakció volt. A független e-számla-fizetési platformon már 30 különböző országos és helyi szolgáltató számláit lehet egyszerűen kezelni, a fővárosi
Hajtatott paprikán gyakrabban, szabadföldi körülmények között nevelten ritkábban tapasztalható, hogy a termésen lila csík (folt) alakul ki, amit gyakran antociánosodásnak is neveznek a termesztők és a kereskedők. Az elszíneződés a termés ízét és a bogyó tömegét nem befolyásolja, viszont tetszetősségét nagymértékben rontja, ebből adódóan az ilyen pa
Ahogyan arról mi is írtunk, Jennifer Lopezt eljegyezte kedvese, Alex Rodriguez. A pár két éve járt együtt, a romantikus lánykérésról néhány órája az első fotó is napvilágot látott.
Hajtatott paprikán gyakrabban, szabadföldi körülmények között nevelten ritkábban tapasztalható, hogy a termésen lila csík (folt) alakul ki, amit gyakran antociánosodásnak is neveznek a termesztők és a kereskedők. Az elszíneződés a termés ízét és a bogyó tömegét nem befolyásolja, viszont tetszetősségét nagymértékben rontja, ebből adódóan az ilyen pa
Ősszel 500 vizsgálatot tudtak elvégezni adományokból a civilek, most 112 ember számára gyűlt össze a pénz. Céljuk, hogy a hosszú várólistákat csökkentsék.
Megjelentek a Magyar Közlönyben a családvédelmi akcióterv részletei, az intézkedések fontos lépések a családbarát Magyarország felé vezető úton - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.
A tavaly elhunyt Stephen Hawking elméleti fizikus fekete lyukakkal kapcsolatos, úttörő felfedezésének állít emléket egy új brit pénzérme – írja a BBC News.
Megjelentek a kormány új, akár 10 millió forintos kamatmentes hitelének a részletei a legfrissebb Magyar Közlönyben. Néhány új információ is kiderült - írja a Portfolio. Tisztázódott például hogy normál banki hitelbírálat...
György László kiemelte, miután Európában és Németországban is csökkent az ipar, Magyarországon meg kell védeni az eddigi eredményeket, ezért gazdaságvédelmi akcióterv készül.
A boszniai Szerb Köztársaság nem támogatja gázvezeték-hálózatának összekötést Horvátországgal, ami csökkentené a függést a kizárólag Szerbiából érkező orosz gáztól - írta a Vecernji List című horvát napilap.
Megjelentek a kormány új, akár 10 millió forintos kamatmentes hitelének a részletei a legfrissebb Magyar Közlönyben. Néhány új információ is kiderült - írja a Portfolio. Tisztázódott például hogy normál banki hitelbírálat...
A 2017. év végén jelentős átalakulás történt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szervezetén belül a transzferár területen, amelynek révén mára jóval gördülékenyebbé vált a szokásos piaci ár megállapítására irányuló kérelmek elbírálása, illetve egységesebbé és átláthatóbbá vált a transzferárakat érintő ellenőrzések során alkalmazott szakmai álláspon
Az elhíresült épülettömbök szanálása megakadt: a felek ugyanis nem tudnak megállapodni a kivásárlási árban, pedig már az ott élők is elhagynák a süllyedő hajót. A helyszínen jártunk.
A piaci verseny kiegyenlítése érdekében a kisebb cégeknek is hozzáférést adnának a felhasználói adatokhoz, maguknak a felhasználóknak pedig lehetővé tennék, hogy oda vigyék a személyes adataikat, ahová csak akarják.
A NATO-nak nélkülözhetetlen szerepe van a világpolitikai egyensúlyok fenntartásában - mondta Kövér László házelnök a magyar NATO-tagság 20. évfordulóján az Országházban rendezett konferencián, és a kihívások között az illegális migrációt és a terrorizmust megemlítve. David Cornstein amerikai nagykövet arra figyelmeztetett: Közép-Európában nem szab
Indulatos határozatban utasította el a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) az áramhálózatokat üzemeltető Mavir nemrég a Világgazdaság által idézett, 15 éves fejlesztési tervét - írja a Népszava. A céget tervezési folyamatai teljes felülvizsgálatára, a szakma elmúlt évekbeli fejlődésének figyelembevételére, összességében "megfele