Egy családanya és egy házaspár halt meg abban a horrorbalesetben, amely Kiskunhalas és Kiskunmajsa között történt pénteken. Két autó ütközött frontálisan, a Kiskunmajsa felé érkező kocsi rohant bele a – szintén helyi – házaspár kocsijába. K. Nikolett két barátjával utazott, a balesetben a családanya szörnyethalt, míg két barátját súlyos sérülésekke
A három éve elhunyt George Michael angol popénekes műgyűjteménye 9,26 millió fontért kelt el a Christie's csütörtöki árverésén - jelentette be az aukciósház.
Brenton Tarrant ősszel járta be a Balkánt, Magyarországon is megfordult. Az ausztrál férfi pénteken mészárolt le 49 muszlimot két új-zélandi mecsetben.
Több mint 5000 németországi dolgozójának elbocsátását jelentette be a Ford. Az amerikai autógyártó ezen kívül csökkenteni akarja dolgozóinak létszámát az Egyesült Királyságban is, annak a nagyszabású átalakítási tervnek a részeként...
Északi szomszédunknál ma tartják a köztársaságielnök-választást. Andrej Kiska leköszönő államfő helyére 13-an pályáznak, a legutóbbi felmérések szerint közülük háromnak van reális esélye bejutni a második fordulóba, amelyre nagy valószínűséggel szükség lesz, és amelyet két héttel az első kör után tartanának.
Több mint 5000 németországi dolgozójának elbocsátását jelentette be a Ford. Az amerikai autógyártó ezen kívül csökkenteni akarja dolgozóinak létszámát az Egyesült Királyságban is, annak a nagyszabású átalakítási tervnek a részeként...
A varázsdió csodás hatásáról hallottál-e már? Fiatalítja a bőrt, összehúzza a pórusokat, eltünteti a pattanásokat. És még mennyi mindenre jó ez a természetes növényi kivonat. Az indiánok imádták! Próbáld ki te is.
Szoboszlai Dominik kezdő volt, és gólpasszt adott a Napoli ellen, ám a Salzburg így is kiesett az Európa-ligából, és ezért nem lehetett érdekelt a tegnapi sorsoláson.
Rengeteg férfitól kap üzenetet a gyönyörű teniszező, Stollár Fanny, ám senkinek sem válaszol, ugyanis jelenleg csak sportkarrierjére szeretne összpontosítani.
Vizsgálatot indított a bolgár vádhatóság az új-zélandi Christchurch két mecsete elleni 49 halálos áldozatot követelő terrorcselekmények elkövetője ellen a férfi esetleges bulgáriai kapcsolatai miatt - közölte Szotir Cacarov bolgár főügyész péntek este, miután kormánytagokkal és a bolgár hírszerzési hatóságok képviselőivel tanácskozott.
Eldől, hogy mely csapatok jutnak be a női kézilabda Magyar Kupa döntőjébe. Látható lesz a Szolnok pólómeccse és az is, hogy visszatér a Real kispadjára Zidane.
A felhőzet többfelé megerősödik, több helyen viharossá fokozódik az időjárás. Kezdetben erősen felhős időre számíthatunk, de északkeleten szakadozottabb lesz a felhőzet, délután pedig délnyugat felől szakadozik fel a felhőzet, és arrafelé egyre több helyen kisüt a nap. Napközben főként a Sopron-Siófok-Szeged vonal széles sávjában valószínű eső, zá
Szombaton még változékony, vasárnap kellemes idő lesz. A jövő hét elején aztán megint hidegfront érkezik az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint.
Már a hosszú hétvége első napján is igen változékonyan alakult időjárásunk, szombaton sem lesz ez másként, de vasárnapra hacsak átmenetileg is, de kissé megnyugszik a légkör, és napos, enyhe időre van kilátás....
Egyre kilátástalanabbnak tűnik a helyzet Venezuelában, ahol az országban meglévő eleve súlyos politikai válságot egyre látványosabban kísérik a gazdasági következmények.