Mintegy 400 millió forint európai uniós támogatásból két csarnokkal és új, innovatív eszközökkel bővíti ásványvízgyártó kapacitását a soltvadkerti Phoenix-Drink Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. - közölte a cég ügyvezető igazgatója...
A jegybank több más nemzet monetáris intézményének sorához csatlakozott, amikor 2014-ben életre hívta saját műkincsmentő programját, amelyet most zárt le hivatalosan.
Senki nem tudja, miért éppen három nap – mégis, az ország legtöbb iskolájában ennyi hiányzást igazolhatnak a szülők, akik – a gyermekorvosokkal karöltve – így folyamatosan „csalásra”, trükközésre kényszerülnek. (Visszhang)
Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2019. március 24-én 5 óra körül a 3824-es úton Vasmegyer és Beszterec között - közölte (Bűnügy-baleset)
Kihúzták az Ötöslottó 2019/12. heti nyerőszámait; a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Mivel ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így a 13. héten 3 milliárd 593 millió forint keresi majd gazdáját az ötösön. Az...
A szubszaharai térségben 710 millió ember gondolkozik azon, hogy útra keljen. A migrációs válság tehát itt van és velünk is marad – jelentette ki Orbán Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára.
A mai parlamenti pártok közül a Magyar Szocialista Pártot 1989 novemberében, a Kereszténydemokrata Néppártot 1989 decemberében, a Fideszt 1990 februárjában vették nyilvántartásba a bíróságon.
A továbbiakban öt nagyon különleges hátitáskával ismerkedhetsz meg, és szinte garantált, hogy akadni fog legalább egy közöttük, amelyet azonnal hazavinnél magaddal.
Az orbáni kormányzás középpontjában nem a bürokrácia, valamint a lobbik által kialakított irányok és javaslatok, hanem a társadalom egészét átfogó társadalompolitikai célok, nemzeti érdekek, nemzeti célok képviselete áll.
Ismét nyílt napot rendeznek a budapesti fejlődéskutató központok, babalaborok kutatói. A Kis Tudósok Délutánja elnevezésű rendezvényen március 30-án, szombaton ezúttal a beszédfejlődés lesz a központi téma a Magyar Tudományos Akadémia Természettudományi Kutatóközpontjában.
Gyakori eset, hogy valaki elköltözik és ilyenkor le kell zárnia a közműszerződéseket, vagyis az ingatlan eladója az ingatlan új vevőjének nevére íratják át a közműveket. Jelenlegi cikkünkben az E.On üzletszabályzatának példája alapján bemutatjuk, hogyan kell átíratni a villamos áram számlákat a régi előfizetőről az új előfizető nevére?
"Mi nem vagyunk hajlandóak azt csinálni, amit Brüsszel diktál, ha az a magyaroknak nem jó" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Nem volt telitalálat az Ötöslottón, így tovább halmozódik a toplistás főnyeremény. A következő szombaton 3 milliárd 593 millió forint várja a játékosokat. Az Ötöslottó fennállása óta az eddigi legnagyobb pénzösszeget...
Még így is csaknem ezren várnak arra a fedélzeten, hogy a helikopteres mentőalakulatok a szárazföldre vigyék őket. Súlyos sérültek is vannak a már kimentettek között. (Külföld)
Tökéletes példát tudunk mutatni most arra, mekkora érték egy teljesen egyszerű fedélzeti kamera az autóban. Persze nem csak ennek ténye, hanem a baleset után történtek is sokkolóak.
A holland Paul Huf a 20. század egyik ikonikus fotósa volt, pályafutását még 1946-ban kezdte, majd az ötvenes években azzal várt híressé, hogy portréfotókat készített I. Julianna holland királynőről és Lippe–biesterfeldi Bernát holland hercegről. Majd rövid időn belül Ann Pickford modell mellett találta magát, így szép lassan át is ért a divat vilá
Jövőre ünnepli fennállásának 15. évét a Müpa – meghirdették az új évadot, amelyben Christian Thielemann, Kirill Petrenko és Zubin Mehta koncertje is helyet kapott.
Huszonegy embert szállítottak szombaton a nyugat-szíriai Hama egyik kórházába mérgesgáz belélegzésének tüneteivel, miután szíriai lázadók ágyúztak egy közeli települést - közölte a SANA állami hírügynökség.
Mindannyian jártunk már úgy, hogy le kellett ellenőriznünk, bezártuk-e a lakás ajtaját, kihúztuk-e a vasalót. Vannak azonban, akik ezt több százszor is kénytelenek megismételni, akár több utcasarokról visszafordulva is.
Még így is csaknem ezren várnak arra a fedélzeten, hogy a helikopteres mentőalakulatok a szárazföldre vigyék őket. Súlyos sérültek is vannak a már kimentettek között. (Külföld)
Miniszterelnök úr, a médiának nem az a dolga, hogy örüljön, hanem az, hogy tájékoztasson - ez a mondat valamikor 1990 őszén hangzott el, természetesen a Magyar Televízióban, élő adásban. (Szép Szó)
"Mi nem vagyunk hajlandóak azt csinálni, amit Brüsszel diktál, ha az a magyaroknak nem jó" - közölte a miniszterelnök a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. (Belföld)
Jászapáti volt polgármestere, jelenlegi országgyűlési képviselő nem talált kivetnivalót a szerinte ironikus felvételen. Mint mondta, helyben már ismerték a videót, mégis fölényesen nyeri a választásokat. (Belföld)
Rafi Eitan irányította azt a Moszad-akciót, amelynek során 1960-ban Argentínában sikerült elkapni és Izraelbe vinni a végül halálra ítélt náci háborús bűnöst. A későbbi politikus 92 évet élt. (Külföld)
Arra kéri a magyar embereket Orbán Viktor miniszterelnök, hogy ha szeretik a hazájukat, ha ki akarnak állni a hazájuk érdeke mellett, vegyenek részt a május 26-i európai parlamenti (EP) választáson. "Mutassuk meg Brüsszelnek, álljunk ki Magyarország mellett" - fogalmazott a kormányfő a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
X3-as BMW méretű, tisztán elektromos hajtású, vállalható hatótávú SUV kevesebb, mint 10 millió forintért? Valószínűleg lenne kereslet egy ilyen autóra. Pont ilyet kínál egy kínai startup, az Aiways, ami az U5-ös modelljével jövőre...