A magyar kormánypárt azzal vádolja az Európai Néppártot, hogy távolodik a keresztény-jobboldali értékektől, és bevándorláspárti irányba tolódik el. A pártcsaládot domináló német pártszövetség hétfőn meghirdetett programjából ugyanakkor kiderül: a CDU-CSU a liberális demokrácián túl kiáll a keresztény gyökerek mellett is, alacsonyan tartaná a menekü
Az amerikai-mexikói határra tervezett, mintegy 2000 mérföldes határfal megépítése helyett az egész emberiség számára biztonságot, munkahelyeket és gazdasági prosperitást teremtő energiafolyosó kialakítását szorgalmazza egy tudósokból és mérnököből álló csoportosulás. Egyelőre azonban még elég sok a kérdőjel.
Komoly átszerveződések kezdődtek az elektromobilitás állami támogatása terén - írja a Villanyautosok.hu. Eddig a pályázatokhoz kapcsolódó összes jogkör és feladat az e-Mobihoz tartozott, a jövőben viszont ezeket az IFKA Iparfejlesztési...
A Penny Market Romániában román tejjel, Ausztriában osztrák tejjel akciózik. Magyarországon akkor miért a szlovák tejet akciózzák? Tüntettek a magyar termelők, szerintük a cég nem rendel tőlük elég tejet, pedig lenne.
Április 26-án tartja éves rendes közgyűlését az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Nyrt. (Émász) és a Budapesti Elektromos Művek Nyrt. (Elmű). A társaságok a Budapesti Elektromos Művek fővárosi székhelyén tartják meg közgyűlésüket...
Az amerikai Legfelső Bíróság ismét a szigorúbb bevándorlási politikát képviselő kormányzati álláspont javára döntve úgy ítélte meg, hogy a bűnelkövető bevándorlókat akár évekkel a szabadulásukat követően is idegenrendészeti őrizetbe lehet venni. Az ideológiai törésvonal mentén, 5:4 arányban megosztott Legfelső Bíróságon a többségi véleményt jegyző
Kétségtelenül a világ leghatalmasabb és legdrágább gazdasági projektje a Selyemút felélesztése, amivel Kína világhatalmi játékossá szeretne válni. Sőt, a kétpólusú világ nem is elég számára, az egyre nagyobb egyensúlytalanságokkal...
A magyar agráripari szereplők külföldi bemutatkozását szorgalmazza a Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft., ezért az idén 13 nemzetközi rendezvényen biztosít megjelenési lehetőséget.
A piaci átlagot meghaladva növelte lakossági jelzáloghitelezését a Takarék Csoport 2018-ban, a takarékok tavaly 95 milliárd forintot folyósítottak, a 35 százalékos növekedés több mint öt százalékkal múlta felül a 29,6 százalékos...
Több telek megvásárlására szóló megállapodást írt alá az Atenor, melyek során Budapest III. kerületében, a Bécsi út 68-80. szám alatt található megközelítőleg 5000 négyzetméteres területet vásárolta meg, hogy azon 'A+' kategóriás...
A közel 10 százalékos forgalomnövekedés mellett 6 új Spar megnyitásával és 17 üzlet felújításával zárta a 2018-as évet az üzletlánc - hangzott el a Spar március 27-én tartott sajtótájékoztatóján. Ahol Szalay Zsolt, a Spar ügyvezető...
A Commerzbank éves jelentése szerint Martin Zielke bankvezér fizetése tavaly 32%-kal csökkent a 2017-es szinthez képest - írja a Reuters. Az éves jelentés alapján Martin Zielke bankvezér fizetése tavaly 1,97 millió eurót tett ki, ami 32%-kal...
Szerda délelőttre 320-ig gyengült a forint az euróval szemben, ez hathetes mélypontot jelent a magyar deviza szempontjából. Itt a 320-as euró 2019.03.27 11:09Délelőttre elérte a 320-at az euró jegyzése, ami már fél százalékos forintgyengülést...
A Mercedes-Benz nemrég új taggal bővítette az A-osztály kínálatát, ugyanis megjelent a négyajtós, Sedan névre hallgató verzió – a hazai árlistában limuzinként szerepel. Ha már megalkották a lépcsőshátú kivitelt, akkor nem szerették volna, hogy kimaradjon a jóból, így meg is érkezett az újdonság első AMG verziója, ami az A 35 Sedan nevet viseli, és
A Dabasi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény bűntett, valamint lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 45 éves áporkai férfi ellen.
Komoly átszerveződések kezdődtek az elektromobilitás állami támogatása terén - írja a Villanyautosok.hu. Eddig a pályázatokhoz kapcsolódó összes jogkör és feladat az e-Mobihoz tartozott, a jövőben viszont ezeket az IFKA Iparfejlesztési...
Komoly gyengüléssel reagált a forint az MNB keddi kamatdöntésére, illetve elsősorban az azt követő jegybanki kommentárra. Az elemzők szerint könnyen lehet, hogy meg kell barátkoznunk ismét a 320 feletti euróárfolyammal, hiszen a jelek...
Tegnap szabadesésbe váltott a hazai valuta, újabb kritikus szinthez közeledik. A BÉT is gyengén nyitott, de az OTP magához tért, a Richter és a Telekom viszont lefelé tart. Az európai fejlett országok kötvényhozamai egyre csak mélyülnek, a német 10 éve hozam már érdemben negatív.
A Dabasi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény bűntett, valamint lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 45 éves áporkai férfi ellen.