2019. március 28. csütörtök

márc. 28
9:24
Friss hírek a volt szövetségi kapitány állapotáról (Infostart)
A korábbi szövetségi kapitány testének baloldala augusztusi agyvérzésekor teljesen lebénult, és csak nagyon lassan gyógyul, bottal jár.
márc. 28
9:24
Több ezer fős bevándorlókaraván szerveződik Törökországban és Görögországban (USAracing)
A törökországi „remény karavánja” elnevezésű, a közösségi médiában indított kezdeményezéshez közel 40 ezer, főként szír állampolgár csatlakozott.
márc. 28
9:24
A családvédelmi akcióterv mellé állhat az MSZP – Családpolitikáról vitázott Novák Katalin és Bangóné Borbély Ildikó (Igényesférfi.hu)
„A kormány azzal vádol, hogy nem emeltük? Hát persze, hiszen 2010-ben elvesztettük a választásokat” – védekezett Bangóné Borbély Ildikó Novák Katalin állításai ellen a JÖSZ vitaestjén. Novák elmondta: a kormány nem akarja megmondani, hogy ki, mikor és mennyi gyereket vállaljon, de amennyiben valaki gyereket szeretne, minden segítséget szeretnének m
márc. 28
9:26
15 százalékkal csökkent a brit autógyártás februárban (Menedzsment Fórum)
Zsinórban a kilencedik hónapja tart az iparág visszaesése.
márc. 28
9:26
Németh Szilárd: A fejedelem életútjával üzen a jelen emberének (Igényesférfi.hu)
Párhuzamot lehet vonni II. Rákóczi Ferenc és a jelen Magyarországának problémái között, hiszen napjainkban is az ország függetlensége a tét – mondta Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára.
márc. 28
9:27
Elértük az EU-s célt a foglalkoztatásban (Privátbankár)
A munkanélküliségi ráta 3,6 százalékra csökkent.
márc. 28
9:27
Vízilabda Bajnokok Ligája: Nagyot küzdött az Eger és a Fradi is (Sport365)
Az FTC a találkozó előtt holtversenyben állt katalán ellenfelével.
márc. 28
9:29
Több játékosát is lepasszolná a Barca az Ajaxnak (Sport365)
Ez segíthetne nekik elhozni a hollandok sztárját.
márc. 28
9:36
Jogosítvány stroke után (WebBeteg)
A stroke utáni állapot megítélése neurológus szakorvos feladata, ezért rendelkezik rendelkezése szerint szakorvosi vélemény alapján kell megállapítani a gépjárművezetői alkalmasságot.
márc. 28
9:36
Nem szívesen vásárolnak a magyarok műtárgyakat (Portfolio)
Műtárgybefektetési Index néven trendkutatást indított a BÁV a GfK-val közösen, melynek célja felmérni a lakosság műtárgybefektetési kedvét minden évben - írja a társaság sajtóközleményben. A 0-tól 100-ig terjedő skálán a lakosság...
márc. 28
9:36
A máltai hadsereg visszafoglalta a tankert, amit korábban migránsok foglaltak el (444.hu)
Az Elhiblu 1 nevű szállítóhajó 108 Európába tartó ember vett fel a fedélzetére a Földközi-tengerről, akik elfoglalták a hajtó, amikor rájöttek, hogy az vissza akarja vinni őket Líbiába. A tankert a máltai hadsereg különleges alakulata foglalta vissza, és egy máltai kikötőbe irányította.
márc. 28
9:36
Lakáspiac: Még nem látni az áremelkedés végét (AQUA)
Tízből hat ingatlanszakértő úgy véli, hogy a budapesti új lakások ára az idei év során is tíz százalék felett emelkedhet, a megyeszékhelyeken azonban a többség tíz százalék alatti áremelkedésre számít.
márc. 28
9:36
Nem is olyan bonyolult egy borospincét építeni, mint hinnéd (Player)
Van jobb a borhűtőnél? Van bizony: a borospince.
márc. 28
9:36
Több mint negyven illegális határátlépőt tartóztattak fel Bács-Kiskunban (Igényesférfi.hu)
Sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták igazolni
márc. 28
9:36
Mit adjak a pasimnak? 10+1 férfias ajándék, amit saját kezűleg elkészíthetsz (Spabook)
Férfiaknak ajándékot vásárolni nem egyszerű feladat. Főként, ha már túl vagyunk a kötelező körökön, tehát kapott már plüssmacit, parfümöt,...
márc. 28
9:42
Jövőre teljesen megszünteti Kína az elektromosautó-gyártók állami támogatását (Menedzsment Fórum)
Már idén is nagyban visszavágják. Ez a borítékolható áremelkedés miatt komoly sebet üt majd az e-autók piacán, pedig tavaly 61,7 százalékkal több ilyen kocsit adtak el az országban az egy évvel korábbinál.
márc. 28
9:42
Hosszú Katinka újra tud mosolyogni (Infostart)
Közösségi oldalán üzent a háromszoros olimpiai bajnok úszó, miután harmadik lett 200 méter pillangón a debreceni országos bajnokságon.
márc. 28
9:42
Holttestet találtak a tűzoltók egy kigyulladt házban Törtelen (Grill Receptek)
Egy családi ház tetőszerkezete és az épülettel egybeépített melléképület égett. (Bűnügy-baleset)
márc. 28
9:42
500 házaspár nagyot álmodott: gyerek nélkül vették fel a 10 milliót (Portfolio)
97 ezren igényelték eddig a CSOK-ot 2015 közepe óta. Közülük 482 olyan házaspár volt, aki úgy igényelte a 3 gyerek vállalására járó támogatást, hogy még gyermeke sem volt - írja a 24.hu. Fontos téma lesz a családtámogatási rendszer...
márc. 28
9:42
Tíz százalékkal nőtt a SPAR forgalma (Márkamonitor)
A tavalyi évet is kiemelkedő teljesítménnyel zárta a SPAR Magyarország, nemcsak a közel 10 százalékos forgalomnövekedés jelentős eredmény, hanem az is, hogy 32 milliárd forintot fordított hálózatfejlesztésre a cég, ebből 6 új SPAR áruház épült és 17 üzletet újított fel. Franchise hálózatának éves forgalma elérte a 36 milliárd forintot, a Regnum Hús
márc. 28
9:44
Elértük az EU-s célt a foglalkoztatásban (Menedzsment Fórum)
A munkanélküliségi ráta 3,6 százalékra csökkent.
márc. 28
9:44
Csillagok háborúja - új rakétahatalom született (Grill Receptek)
India egy hadgyakorlaton rakétával semmisített meg egy műholdat. Erre eddig csak az Egyesült Államok, Oroszország és Kína volt képes. (Külföld)
márc. 28
9:48
Könnyekig hatódva beszélt díszpolgári kitüntetéséről Korda György (ATV)
Az énekes a Borstól tudta meg, hogy a Fővárosi Közgyűlés úgy döntött, neki adományozzák a főváros díszpolgára címet.
márc. 28
9:48
Szépen melegedik az idő a hétvégére (Háziállat)
Csütörtök éjjel túlnyomóan derült idő várható, esetleg az északi vidékekre sodródhat be némi fátyolfelhőzet. Csapadék nem várható. Az északi, északkeleti szél általában gyenge vagy mérsékelt marad, éjfél előtt lehetnek néhol élénk lökések. Éjszaka -6 és +2 fok közé hűl a levegő. A Duna–Tisza közi homokhátságon, ennél hidegebb is lehet.
márc. 28
9:54
Két baleset, hatalmas a dugó az M0-son (Infostart)
Több kilométeren át torlódik a forgalom az M0-son az M1-es autópálya felé, mert csütörtök reggel baleset történt Ecser térségében és a XVII. kerületben is - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
márc. 28
9:54
Jakab Péter: Mire költ a kormány 5 milliárdot Ugandában? (Tiszta Jövő)
Mindenki ítélje meg belátása szerint. Uganda jelenleg a világ 31. legkorruptabb országa.
márc. 28
9:57
Energiaitalt dob piacra a Coca-Cola, elsőként Magyarországon és Spanyolországban lesz kapható (Menedzsment Fórum)
Taurin nem lesz benne, de guarana kivonat és B-vitamin igen, az íze pedig ugyanolyan lesz mint a kóláé. Áprilistól már lehet is keresni a boltok polcain.
márc. 28
10:00
Fájdalmas fordulat: Kína kinyírja az elektromos autók támogatását (Portfolio)
Kína idén jelentősen csökkenti, jövőre pedig teljesen megszünteti az elektromos autók állami támogatását. Érdekel, hogy mi a véleménye a szakembereknek az autóipar legnagyobb kihívásairól? Jelentkezz még ma a Járműipar 2019 konferenciára!
márc. 28
10:00
KSH: Csökkent a munkanélküliség (ATV)
A 2018. december-2019. februári időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 168 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,6 százalékos volt, 0,1 százalékponttal alacsonyabb az előző háromhavi átlagnál - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A 15-64 éves munkanélküliek száma 10,5 ezerrel csökkent az egy évvel korábbihoz mérve.
márc. 28
10:00
Több mint 1800 zsák szemetet szedtek össze a vasutas önkéntesek (SzMo)
A MÁV-csoport is csatlakozott a TeSzedd! akcióhoz: 1035 önkéntessel vettek benne részt, 82 helyszínre vonultak ki hulladékot gyűjteni.
márc. 28
10:00
A jövő fogamzásgátlója: az ékszer, ami hormont adagol (SzMo)
Az állattesztek alapján valóban működőképes az új módszer.
márc. 28
10:00
Barátok közt: új karakter érkezik a sorozatba (SzMo)
Novák Laci édesanyját alakítja majd.
márc. 28
10:00
2021-től betiltja az EU a műanyag szívószálakat, evőeszközöket és fülpiszkálókat (SzMo)
A cél, hogy visszaszorítsák a műanyaghulladék mennyiségét, különös tekintettel az egyszer használatos műanyag termékekre.
márc. 28
10:00
Hétvégére visszatér a tavasz (SzMo)
Pénteken az ország egyes részein hajnalban még fagyni fog.
márc. 28
10:00
A színház önmagában is olyan, mint egy ország - kubai író gondolatait olvasták fel a színházi világnapon (SzMo)
Alföldi Róbert tolmácsolta az üzenetet a Budaörsi Latinovits Színházban.
márc. 28
10:02
5 fokban didergett az éjjel elkóborolt tatabányai ovis, aki játékot akart venni magának (SzMo)
Szerencséjére egy buszsofőr észrevette az alsónadrágban, cipő nélkül mászkáló kisfiút: azonnal megállt, felvette, és maximumra állította a fűtést. A gyerek már nem először tett így.
márc. 28
10:02
Radics Gigi kiszáll az X-Faktorból (SzMo)
Az RTL Klub elfogadta az énekesnő döntését, és már keresik az utódját.
márc. 28
10:02
A londoni alsóház jóváhagyta a brexit elhalasztását (SzMo)
Az Egyesült Királyság eredetileg ezen a héten, pénteken lépett volna ki az EU-ból.
márc. 28
10:02
Már Kínában is bemutatták a Bohém Rapszódiát – csak éppen a legfontosabb jelenetek nélkül (SzMo)
Bár a film csupán 3 perccel lett rövidebb, sok kritikus szerint pont a lényeg hiányzik belőle: az énekes szexualitásával kapcsolatos részek.
márc. 28
10:04
Lövöldözés Budapest belvárosában: nagy erőkkel vonult ki a rendőrség (SzMo)
A Teréz körút és Aradi utca sarkán történt, egyelőre úgy tudni, éles lőfegyver nincs a helyszínen.
márc. 28
10:04
Curtis: Többé nem csábulok el, végleg meg akarok gyógyulni (SzMo)
Olyan körökben mozgok, ahol bármikor elém tehetik a szert vagy az italt, így csak rajtam múlik, mit lépek - mondta a zenész.
márc. 28
10:04
7 furcsa szabály a királyi család életéből, amit minden tagnak követnie kell (SzMo)
Lássuk, mi vár Meghan Markle-re és Harry hercegre.
márc. 28
10:06
Forró témában jelent meg egy új, zsebbevágó tanulmány (Infostart)
Az Egyesült Államokban a legtöbb esetben drágább a kőszénből, mint a megújuló forrásokból származó energia – ezt állítja egy friss tanulmány, amely szerint hat év múlva már mindenképpen jobban megéri majd zöld forrásokból fedezni az igényeket.
márc. 28
10:06
Visszavették az ellenőrzést a migránsok által eltérített hajón (HírTV)
Amikor a jármű közel került Líbiához, a migránsok átvették az irányítást és megfordultak.
márc. 28
10:06
Áfacsaló szójakereskedőket leplezett le a NAV (ProfitLine)
Az áfacsalással erősen fertőzött szójakereskedelemmel foglalkozó három bűnszervezetet fogott el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai országos akcióban a közelmúltban - közölte az NAV csütörtökön az MTI-vel.
márc. 28
10:06
Temethetjük a bitcoint, soha nem fog visszapattanni (Portfolio)
Összeomlott a bitcoin szűk másfél évvel ezelőtt, nem is valószínű, hogy a kriptodeviza valaha visszanyeri korábbi, 20 000 dollár körüli értékét - vélik az Economist által megszólaltatott szakemberek. A kriptopénzt a mai napig jórészt...
márc. 28
10:06
Ilyen lesz a Kia új crossovere – még idén sorozatgyártásba kerül (Auto Pult)
A Szöuli Autószalon számunkra ugyan nem szokott túl sok érdekességgel szolgálni, de a koreai márkák azért nem szokták elhanyagolni a hazai rendezésű seregszemlét. Ezúttal a Kia vitt el több tanulmányt is, ám ezek közül számunkra inkább csak a Signature névre keresztelt modell lehet érdekes, ugyanis ennek sorozatgyártású verziója még idén bemutatkoz
márc. 28
10:06
Borzasztóan bizarr módon keres óriási pénzt egy 21 éves egyetemista lány (SzMo)
Tudjuk, hogy vannak perverz emberek, de hogy ennyire?!
márc. 28
10:06
8 éves nigériai menekült kisfiú győzött le mindenkit az amerikai sakkversenyen (SzMo)
Tanitoluwa Adewumi verhetetlen, pedig csak egy éve tanult meg játszani.
márc. 28
10:06
Balczó Zoltán visszaülhet a magyar parlamentbe (HírTV)
Bár Balczó Zoltán szerepel a párt EP-listáján, de nem venné át brüsszeli mandátumát.

Keresés