Mára Párizs egyik látványossága lett, de nem volt ez mindig így. A francia elnök Ieoh Ming Pei-t bízta meg, hogy a Louvre fogadótermét áttervezze, amit akkoriban halottasháznak hívott a közvélemény. (Fotógaléria)
Számos dolgozó nem meri munkaadója előtt felvállalni szakszervezeti tagságát. Nem ok nélkül: többször kerültek már lapátra furcsa körülmények között szakszervezeti vezetők, és olykor a tagok béremelése is elmarad. (Gazdaság)
Orbán Viktor miniszterelnök péntek délután a Karmelita kolostorban fogadta Timotheus Höttgest, a Deutsche Telekom (DT) vezérigazgatóját valamint Srini Gopalant, a cég Európáért felelős vezérigazgató-helyettesét és Rékasi Tibort, a Magyar Telekom vezérigazgatóját, akikkel Magyarország digitális fejlesztésének lehetőségeit és kihívásait, illetve az e
Magyarország és Olaszország szövetséges Európa határainak védelmében, a keresztény kultúra megőrzésében és a családközpontú politikában – mondta az államtitkár, aki Matteo Salvinivel is találkozott.
Az Európai Parlament infografikában foglalta össze a legfontosabb tudnivalókat a tengeri hulladékról, a szennyezés hatásairól és a műanyaghulladék visszaszorítására tett uniós törekvésekről.
Nőként gyakran egészen más illemszabályok vonatkoznak ránk, mint a férfiakra. Nem árt, ha maximálisan tisztában vagy ezekkel, hiszen a modortalanság...
Az Opus közzétette rendes közgyűlési meghívóját a Budapesti Értéktőzsde oldalán: az eseményre 2019. április 30-án, délelőtt 10:00 órakor kerül sor a vállalat székhelyén: 1062 Budapest, Andrássy út 59.. Amennyiben a közgyűlés...
Kalandos élete volt, de mégis hűséges maradt szerelméhez. Barátjával Bud Spencerrel számtalan nagy sikerű filmet forgatott, de önállóan, rendező-színészként is elismerték munkásságát.
Ha Mexikó nem állítja meg a teljes illegális migrációt, akkor a jövő héten az amerikai határ nagy részét lezárhatjuk - fenyegetett a Twitteren Donaléd Trump. Az amerikai elnök szerint a déli szomszédnak kell lépnie, hosszabb távon pedig...
Orbán Viktor miniszterelnök péntek délután a Karmelita kolostorban fogadta Timotheus Höttgest, a Deutsche Telekom (DT) vezérigazgatóját valamint Srini Gopalant, a cég Európáért felelős vezérigazgató-helyettesét és Rékasi Tibort, a Magyar Telekom vezérigazgatóját, akikkel Magyarország digitális fejlesztésének lehetőségeit és kihívásait, illetve az e
Azzal, hogy a brit alsóház ma harmadszorra is leszavazta a Theresa May által tavaly összehozott kilépési megállapodást, valójában két egymás szélsőségének tekinthető forgatókönyv előtt áll az ország: április 12-én (vagy kicsit...
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság és az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság (Émvizig) közös projektjének keretében megkezdődött a tiszalöki vízlépcső és hajózsilip rekonstrukciója - közölte a miskolci székhelyű Émvizig....
A szem íriszében (vagyis a szem színes részében) megjelenő sötét foltok, az írisz szeplők ugyan nem rákos elváltozások, de a túlzott napkitettséghez köthetők, és a szürkehályog, valamint a makula degeneráció fokozott kockázatával hozhatók összefüggésbe.
2009 óta a legjobb negyedévét zárhatja az olaj miután az Irán és Venezuela elleni nemzetközi szankciók hatása ellensúlyozza a gazdaság lassulásával kapcsolatos kockázatokat. A Brent árfolyama már 27%-kal emelkedett az év eleje óta...
Az Európai Bizottság nem tudta, hogy a terrorizmus gyanújával letartóztatott Hasszán F. előre feltöltött bankkártyát kapott Görögországban, mivel a bankkártyaprogramot nem az Európai Bizottság maga bonyolítja le, hanem az ENSZ Menekültügyi Főbiztosának Hivatala (UNHCR) - közölte az Európai Bizottság az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatában pénteken.
Részt vállal az egyik legnagyobb kínai állami energiatermelő cég első nagyméretű gázturbina típusának kifejlesztésében a német Siemens, amely ezzel új versenytársat teremt magának, és nagy kockázatot vállal - írta a Handelsblatt című német üzleti lap kedden a hírportálján.
Egyoldalúan megszünteti a Takarék Jelzálogbank a jelzálogleveleinek Moody's általi minősítését - jelentette be a pénzintézet a BÉT honlapján. A jövőben az S&P hitelminősítésére lehet majd támaszkodni. Megszűnt a Takarék Jelzálogbank...
A Kiscsillag frontembere stand uposként is megállná a helyét, viszont kicsit olyan, mintha szégyellné, hogy vannak érzései. Szubjektív koncertbeszámoló.
Több mint 20 százalékos emelkedéssel kezdték a kereskedést pénteken a Lyft részvényei, melyek ma debütálnak a Nasdaq-on. A technológiai cég 32,5 millió darab részvényt vezetett be a piacra 72 dolláros árfolyamon, amivel 24,3 milliárd...
Útfelújítási munkák miatt jövő kedden lezárják az M0-s autóút szigetszentmiklósi csomópontjában az M1-es autópálya felé vezető felhajtót - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
Várhatóan senki nem szerez abszolút többséget a vasárnapi ukrajnai elnökválasztás első fordulójában, hiszen csaknem negyven név található a szavazólapon. (Külföld)
Ami azt jelenti, hogy a Takarék Csoporthoz tartozó szakosított hitelintézet jelzálogleveleinek hitelminősítését az amerikai Moody's Investors Service helyett a szintén amerikai S&P Global Ratings-szel végezteti.
Miután a brit alsóház órákkal a határidő lejárta előtt ismét leszavazta a kilépési megállapodás tervezetét, újabb forgatókönyvek kerültek elő. Akár további hosszabbítást is kérhet London, de az előrehozott parlamenti választások tartása sem lehetetlen - bár ez utóbbit senki sem erőltetné - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Magyarics Tamás kü
Leggyakrabban lejárt élelmiszerek árusítása miatt kell intézkedniük a Nébih szakembereinek. Az igazgató szerint bár valamit javult a helyzet ai utóbbi időben, de ez még mindig édeskevés. A lejárt szavatosságú élelmiszerek árusítása...
A legutóbbi parlamenti választásokból okulva az ellenzéki pártok azon dolgoznak, hogy minden körzetbe közösen válasszanak ki szavazatszámláló biztosokat. (Belföld)
Az Európai Bizottság nem tudta, hogy a terrorizmus gyanújával letartóztatott Hasszán F. előre feltöltött bankkártyát kapott Görögországban, mivel a bankkártyaprogramot nem az Európai Bizottság maga bonyolítja le, hanem az ENSZ Menekültügyi Főbiztosának Hivatala (UNHCR) - közölte az Európai Bizottság az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatában pénteken.
Két nappal azután döntött a távozásról a kormánysajtó által tűz alatt tartott rendező, hogy Orbán ügyvédje a forgatásra ment kezet fogni a producerrel. (Kultúra)
A török líra utóbbi időben tapasztalható gyengélkedése mögött az áll, hogy a Nyugat és mindenekelőtt az Egyesült Államok próbálja sarokba szorítani az országot - értelmezte hazája gazdaság problémáit Recep Tayyip Erdogan török elnök a vasárnapi önkormányzati választást megelőző kampány hajrájában tartott egyik beszédében. (Külföld)