Többek között Valerij Gergijev, Snétberger Ferenc és Judith Hill, a GoGo Penguin, Eric Whitacre Singers, Ji, és az Artus – Goda Gábor Társulata is fellép.
A legizgalmasabb és legszínvonalasabb versenyt a férfiak 400 méteres vegyesszáma hozta az úszók Debrecenben zajló 121. országos bajnokságának pénteki napján, amelyen négyen is elérték az olimpiai szintidőt. Közel egy másodpercet javított Németh Nándor a 100 méteres gyors országos rekordján.
Több százezer ember létfenntartása került veszélybe egy fideszes lépésnek hála, figyelmeztetett Tóth Bertalan. Ujhelyi István EP-képviselő pedig azt sorolta pénteken, mit jelent a szociális Európa. (Belföld)
Április elsejétől tartós vízhiányos időszakot hirdetett meg az Agrárminisztérium. A tárca parlamenti államtitkára, Farkas Sándor az InfoRádiónak elmondta: emellett az országos aszályhelyzet miatt meghosszabbítják az öntözési idényt is, amely október végégig tart.
A boltos világban is folytatódott a bérek nagy menetelése. 2019 januárjában újabb 30 ezer forinttal kellett a boltos béreket emelni. 2016-2019 között 90 ezer forint, 50 százalék körüli volt a béremelések nagysága, sokkal több, mint...
Emelkedéssel kezdték a pénteki kereskedést a Wall Street vezető részvényindexei miután kedvező hírek jelentek meg az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokról. Jól teljesít az utóbbi hetekben komoly zuhanáson keresztül ment Boeing...
Kommandósok ütöttek rajta egy nőn és egy férfin Szabolcs-Szatmárban, akiknek lakásában 40 ezer doboz ukrán eredetű cigarettát, 15 millió forintnyi készpénzt, ékszert és engedély nélkül tartott fegyvert foglaltak le. A cigi szállításához használt autójuk is zár alá került.
Rendkívüli csúcstalálkozót tartanak az európai uniós tagországok állam- és kormányfői április 10-én Brüsszelben, tekintettel arra, hogy a londoni alsóház elutasította a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét rögzítő megállapodást - közölte Donald Tusk tanácsi elnök Twitter-üzenetében pénteken.
Több százezer ember létfenntartása került veszélybe egy fideszes lépésnek hála, figyelmeztetett Tóth Bertalan. Ujhelyi István EP-képviselő pedig azt sorolta pénteken, mit jelent a szociális Európa. (Belföld)
A magyar-kenyai politikai és gazdasági kapcsolatok intenzitása jelentősen megnőtt a déli nyitás politikájának meghirdetése óta, amihez a kenyai parlament elnökének első hivatalos magyarországi látogatásával a parlamentek közötti kapcsolatok is felzárkózhatnak - mondta Kövér László házelnök pénteken az Országgyűlés sajtóirodájának tájékoztatása szer
A globális felmelegedés hatásai felgyorsultak, amelyek egyre inkább érezhetőek is – derült ki a Meteorológiai Világszervezet a 2018-as évre vonatkozó jelentéséből. (Zöldzóna)
A házelnök elmondta: Magyarországnak fontos a kétoldalú gazdasági kapcsolatok fejlesztése, és feladatának tekinti, hogy új lehetőségeket nyisson a magyar cégek előtt Kelet-Afrikában és Kenyában.
Oravecz Imre világa apokaliptikus világ, amely azonban mégsem teljesen reménytelen. Ami a tradíció, a hagyomány helyébe lépett, a pusztulás jegyében áll. Ebben a költészetben kevés vigasztalást találunk, az a kevés mégis képes egyensúlyozni a rengeteg hiányt. Tűnődések Oravecz Imre Egy földterület növénytakarójának változása című kötetének ürügyén.
Sokszor a legnépszerűbb közösségi oldalak segítik, hogy a félrevezető, álhírnek minősülő információk futótűzként terjedjenek – közölte az InfoRádiónak nyilatkozva a kibervédelmi szakértő egy csütörtökön rendezett szakmai konferencia egyik kiemelt témájáról. Marosi-Bauer Attila szerint, ha a tartalomfogyasztók a pontos, megbízható forrásokra figyeln
Szombat este lesz a világ legnagyobb civil megmozdulása, világszerte több milliárdan csatlakoznak a Föld Órája kezdeményezéshez és kapcsolják le egy órára lakásuk fényeit. Számos helyen a városi díszkivilágítások is kihunynak ilyenkor.