Kevés makrogazdasági adat jelenik meg a következő, nemzeti ünnep miatti rövidített kereskedési héten, a januári külkereskedelmi, építőipari statisztikát valamint az ipari termelés januári alakulását publikálja a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az Ethiopian Airlines közleménye szerint a szerencsétlenül járt gép fedélzetén 149 utas és 8 főnyi személyzet tartózkodott. A fedélzeten tartózkodók közül senki nem élte túl a katasztrófát.
Röviddel felszállás után lezuhant az etiópiai légitársaság egyik utasszállító gépe vasárnap reggel Addisz-Abeba közelében - jelentette be a légitársaság.
Elképesztő ütemben nő a gazdagok száma a világon, a Knight Frank friss elemzése szerint a következő öt évben további 43 ezer embernek lesz 30 millió dollárnál is több vagyona. Magyarországon ennyi pénzzel 213 ember rendelkezik, de Európában...
A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy az agrárágazat és ezen beül a kertészet is sikeres maradhasson – mondta Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára a Zsendülés - V. Kertészeti Konferencián
Brüsszel eddigi legnagyobb hazugsága lepleződött le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint az Európai Bizottság Jogi Szolgálata által készített dokumentumban, amelyet az ENSZ decemberben elfogadott migrációs jogi csomagjának következményeiről készítettek.
A vállalkozás eladása eddig a magyar kkv-k csupán 5%-ánál merül fel érdemben. Pedig a cégértékesítés akár a kkv-szektorban egyre inkább jellemző utódlási nehézségek esetén is jó alternatíva lehet. A tulajdonosok több mint egyharmada...
Az ország középső részén, bele értve a fővárost is, rendkívül erős széllökésekre kell számítani vasárnapról hétfőre virradó éjjel. Másodfokú figyelmeztetés van érvényben késő estétől.
Mintegy 8500 háztartás, azaz több mint 20 ezer ember villamosenergia-ellátását biztosítja a 9 milliárdos költséggel készült paksi naperőmű, melynek ünnepélyes avatását kedden tartották.
Lemondott szombaton Tunézia egészségügyi minisztere, Abdel Rauf al-Serif azt követően, hogy 24 órán belül 11 csecsemő halt meg rejtélyes okból az ország fővárosának egyik kórházában – adta hírül a TAP tunéziai hírügynökség. (Külföld)
Világszerte egyre nagyobb iparággá növi ki magát az e-sport, ami már nemcsak nemzetközi, hanem hazai szinten is népes rajongótáborral rendelkezik. Globálisan több mint 380 millióan, míg Magyarországon 3,7 millióan játszanak alkalmanként...
A legtöbben jól tudják, milyen ételek tesznek jót az egészségnek, és mik ártalmasak: sokszor halljuk, hogy fogyasszunk brokkolit, paprikát, sárgarépát, cukkinit, sok zöldséget és gyümölcsöt. De nem mindegy, hogyan készítjük el ezeket, mert például a könnyű és egészséges cukkini olajban kisütve egy kisebb kalóriabombává válhat.
Ázsia után újabb kontinenst készül meghódítani a magyar találmányon alapuló Teqball, amely az idei Afrikai Játékokon és az Afrikai Strandjátékokon bemutató sportként fog szerepelni. Eközben a hétvégén döntött az Ázsiai Olimpiai Tanács is: a 2020-as Ázsiai Strandjátékokon is ott lesz a Teqball.
Fucsovics Márton az argentin Guildo Pella oldalán az első fordulóban vereséget szenvedett az egyesült államokbeli Indian Wellsben zajló, keménypályás tenisztorna férfi párosversenyében.
Tudom, hogy furcsa és eleinte szokni kell a villanyhajtású versenyautók hangját, ám a szezon 5. versenye is bizonyította, hogy érdemes követni a szériát. Hong Kong utcáin is izgalmas, fordulatos küzdelmet láthattak a nézők!