Egyre több és több helyütt láthatunk elektromos autókat, hibrideket, nulla emissziós járműveket. Papp Tibor, az Írisz Office vezérigazgatójának segítségével körüljártuk, milyen szabályok vonatkoznak az ilyen járművek adózására és költségelszámolására.
Az élelmiszerárak emelkedése növelte az inflációt februárban - erősítette meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) főosztályvezetője hétfőn az M1 aktuális csatornán.
A MÜPA mellett hat ütemben átadásra kerülő 520 lakásos Allure Residence lakóparkot a Közvágóhíd egykori - és részben mai - tulajdonosa építteti. Az agrárdiplomával rendelkező, karrierjét fiatal téeszelnökként kezdő Ináncsy Miklóssal...
A gyémántipar minden szegmense nőtt az utóbbi években: a legutóbbi, tavaly decemberben közölt iparági jelentés szerint 2017-ben kétszázalékos volt a bővülés.
Rugalmasságával négyhengeres, turbós kompaktokat tesz zsebre és a 0-100-at is kipipálja 9 másodperc alatt. A papíron 110 lóerős Citroën C3 akár sportmodell is lehetne, de nagyon nem akar az lenni. A gyártó alapelveihez hűen inkább egy kényelmes, minőségi, kedélyes kisautó, ami még saját képességeiről is túl szerényen nyilatkozik. Csak éppen van egy
Rosszullétre panaszkodtak a vásárlók szombaton délelőtt egy berettyóújfalui bevásárlóközpontban. A helyi tűzoltók a rendőrséggel együttműködve kiürítették az áruházat, száz embernek kellett elhagynia az épületet.
Soha nem látott küzdelemben kapta 2019 Év Autója címét az I-Pace és a díj történetében először a Jaguar. De kinéz még egy díj az I-Pace-nek, ugyanis a Világ Év Autója top hármasába is bekerült.
A Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karának és a szegedi Continental megállapodásának köszönhetően a 2018/2019-es tanév tavaszi szemeszterében a Folyamatirányítás és modellezés tantárgyat a technológiai vállalat szegedi telephelyén tanulhatják az egyetem mérnökhallgatói.
A TrashChallenge-hashtages posztok lényege, hogy lehet tengerpartot, utcát, erdőt, mezőt megtisztítani, egy a fontos: minél többen tegyenek a környezetért.
Egy városban elkövetett bűnesetek száma sokféle szereplő hozzáállásán múlhat, a lakosság, az állami szervek és az egész társadalom gondolkodása talán a legnagyobb mozgatói, de akár egy várostervezőnek is lehet ráhatása, főként...
Több helyen fákat döntött ki vagy ágakat tört le a viharos erejű szél, de épületek tetejét, vakolatát, kéményét is megbontotta - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn délben az MTI-vel.
Teljes egészében Szerbiába telepítheti hűtőgépgyártását a kínai Hisense tulajdonában lévő szlovén Gorenje háztartásiberendezés-gyártó vállalat szerbiai sajtóértesülések szerint.
A Reputation Institute legmegbízhatóbb vállalatait rangsoroló Global RepTrak 100 2019 kiadvány szerint a Lavazza az élelmiszer- és italágazat negyedik legelismertebb vállalata (73,1 pontos eredménnyel, +2 pontot javítva a 2018-as értékhez képest). A Lavazza idén a 38. helyen szerepel a világ 100 legmegbízhatóbb vállalatainak listáján, 11 helyet jav
Az ügyfélkapuval nem rendelkező adózók március 18-áig többek között sms-ben, levélben vagy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján kitölthető űrlapon kérhetik az adóhivataltól, hogy a személyijövedelemadó-bevallási tervezetüket...
Július elsejétől már használt lakás vásárlására is igényelhető a csok mellé felvehető kamattámogatott kölcsön, amely két gyermek esetén 10 millió, három gyermek esetén 15 millió forint - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának...
Március 14-re kétórás szolidaritási sztrájkot hirdetett a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete. Több szakképzési centrummal és tankerületi központtal már megállapodtak az elégséges szolgáltatásról – írja az eduline.hu.
Azt nem mondhatjuk, hogy minden jó (sőt!), de a vége mégiscsak az lett: a rövid pályás gyorskorcsolyázók szófiai világbajnokságán férfiváltónk tartalékos összeállításban harmadikként zárt.
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) a magyar fél válaszára vár a Fidesz európai néppárti tagsága körüli vitában - mondta a párt főtitkára az elnökség álláspontját ismertetve.
A miniszterelnökök megállapodása alapján stratégiai szintre emelik Magyarország és Laosz együttműködését - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten, miután laoszi kollégájával egyeztetett.
Egyre több és több helyütt láthatunk elektromos autókat, hibrideket, nulla emissziós járműveket. Papp Tibor, az Írisz Office vezérigazgatójának segítségével körüljártuk, milyen szabályok vonatkoznak az ilyen járművek adózására és költségelszámolására.
Az Európai Bizottság mélyebb versenyjogi vizsgálatot tart szükségesnek az Elműben és az Émászban is tulajdonos Innogy E.On általi megszerzése ügyében. Aggódnak, hogy a tranzakció veszélyeztetné a versenyt - Magyarországon is.
Két gyerekotthonban már bővítik a férőhelyeket, de az ottaniak nem tudják, ki kerül hozzájuk. A menekültek és a sérült gyerekek sorsa bizonytalan, a számukra kijelölt helyszínen nem történt semmiféle fejlesztés.
Pályafelújítás miatt pótlóbusz jár március 18-tól április 17-ig a fogaskerekű helyett - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn az MTI-t.
Eredménytelen volt a vasárnap hajnali bértárgyalás is a dunaújvárosi Hankook Tire Magyarország Kft.-nél, ezért folytatódik a sztrájk – mondta Székely Tamás.
A globális vállalati hangulati mutató 2016 óta nem látott mélységbe zuhant: a vállalatok a gyengülő fogyasztással és a növekvő költségekkel küzdenek – ez derült ki a Fidelity International legfrissebb Elemzői Felméréséből.
Emelkedésre számít a jegybank, de néhány hónap múlva ismét visszafelé fogja venni az irányt az inflációs mutató. Az élelmiszerárak emelkedése növelte az inflációt februárban - erősítette meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) főosztályvezetője...