Aliko Dangote, Nigéria és egyben Afrika legvagyonosabb embere nagy tervet dédelget országa energiafüggőségének csökkentésére, aminek megvalósításával újabb nagy szeletet hasíthat ki Nigéria 376 milliárd dolláros gazdaságából. A cementipar után az olaj- és vegyiparban is a világ legnagyobbjai közé tartozó üzemeket építő milliárdos már a kontinens ha
Elkezdődhet a BMW-gyárnak is helyet adó debreceni észak-nyugati gazdasági övezet infrastruktúrájának kialakítása, miután eredményes volt az erre kiírt közbeszerzési eljárás - közölte az önkormányzat.
Az egykori sztárfocistából lett sikeredző meglepő hirtelenséggel lépett le anno és tért vissza most a csapat élére. Nagyon nagy nevekről beszélnek a Realnál.
Keddről szerdára virradóra az északkeleti országrészben akár mínusz 5 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet, de szinte mindenütt fel kell készülni gyengébb fagyokra. (Belföld)
Elkezdődhet a BMW-gyárnak is helyet adó debreceni észak-nyugati gazdasági övezet infrastruktúrájának kialakítása, miután eredményes volt az erre kiírt közbeszerzési eljárás - közölte az önkormányzat sajtóirodája kedden az MTI-vel.
Az idei Genfi Autószalon érdekes tapasztalatokkal szolgált számunkra: a nagy rohanás közepette az egyik standnál megpihenve állapítottuk meg, hogy több nagy gyártó távolmaradásával a rengeteg felszabadult helyet bizony feltörekvő kis márkák töltötték fel, és kaptak ezzel együtt nagyobb figyelmet. Az elektromos autózás hajnalán, az autóipar folyamat
... de nem azért, amiért Manfred Weber várná tőle. Gulyás Gergely sajtótájékoztatón reagált az EPP csúcsjelöltjének szavaira, és elmondta: "a Néppárt kevésbé van meg a Fidesz nélkül, mint a Fidesz nélkülük” (Belföld)
A Hankook Tire rácalmási gyárában a sztrájk ellenére az érintett munkatársak több mint 60 százaléka felvette a munkát - közölte a cég szerda délután az MTI-vel.
Tíz újabb állam, köztük az Egyesült Arab Emírségek - így annak pénzügy központja: Dubaj - is felkerült kedden az Európai Unió adóparadicsomokról összeállított feketelistájára, amelyen immár tizenöt ország található. Az uniós...
Már régóta ismert a magas húgysavszint (hyperuricaemia) és az ízületi gyulladás közötti összefüggés, mely a köszvény nevű betegségben nyilvánul meg. Arról azonban kevesebben tudnak, hogy más betegségekben is gyakorta mérhetünk magasabb húgysavszintet.
Tíz újabb állam, köztük az Egyesült Arab Emírségek is felkerült kedden az Európai Unió adóparadicsomokról összeállított feketelistájára, amelyen immár tizenöt ország található.
London vagy elfogadja az Európai Unió kibővített garanciáit, vagy akár el is maradhat a szigetország kilépése az EU-ból. A brit főügyész azonban igen megnehezítette Theresa May dolgát. (Külföld)
A szocialista EP-képviselő a szélsőjobboldali politikus székeire helyezte a magyar miniszterelnök portréját. Ujhelyi egy videóban az Orbán által bejárt, meglehetősen széles politikai ívet is megrajzolta. (Külföld)
Kedden délután újra meglódult a forint az euróval és a dollárral szemben és előbbivel szemben estére csaknem új kétéves csúcsra ért. A forint csak minimálisan gyengült délben arra a hírre, hogy a brit kormány jogi főtanácsosának...
Aliko Dangote, Nigéria és egyben Afrika legvagyonosabb embere nagy tervet dédelget országa energiafüggőségének csökkentésére, aminek megvalósításával újabb nagy szeletet hasíthat ki Nigéria 376 milliárd dolláros gazdaságából. A cementipar után az olaj- és vegyiparban is a világ legnagyobbjai közé tartozó üzemeket építő milliárdos már a kontinens ha
A Volkswagen 12 milliárd eurót keresett tavaly, és újabb e-offenzívát hirdetett, növelve az e-autók eladási terveit. A Dow Jonest a Boeing húzza le, de az amerikai technológiai cégek ma is emelkednek. A BUX esett, főleg az OTP miatt, ahol az elnöki és a vezérigazgatói poszt szétválasztása van napirenden. A CIG Pannónia tőkecsökkentéssel oldja meg a