2019. március 16. szombat

márc. 16
10:33
Hamiltoné a pole (Infostart)
Az ötszörös világbajnok és címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a szezonnyitó Forma-1-es Ausztrál Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamot ő kezdheti az élről.
márc. 16
10:33
Terítés közben csaptak le a dílerre (HírTV)
Egy autópálya melletti pihenőhelynél tartóztatták le őket.
márc. 16
10:33
Kiss Gergely: A kétkezi munka becsülete (Igényesférfi.hu)
Aki tisztességes, s amit vállal, annak eleget tesz, és nem mellékesen jól dolgozik, annak a munkája aranyat ér.
márc. 16
10:39
Szijártó Imre: Nemrég összehozott a Tinder egy fideszessel (Tiszta Jövő)
Gondolkodásának legfőbb politikai mozgatórugója a „nemzet”, jelentsen ez bármit is.
márc. 16
10:45
Újabb válság? Ugyan! Ettől félnek igazán a magyarok (Privátbankár)
A globális problémák közül az emberek jobban tartanak a természeti erőforrások kimerítésétől, a világméretű felmelegedéstől, mint egy újabb gazdasági válságtól.
márc. 16
10:45
Látott már ilyet? Nem hiszi el, hogyan reagáltak a Slavia Praha focistái, amikor megtudták, ki ellen játszanak az Európa-ligában (Blikk)
A Slavia Praha játékosai közösen követték a sorsolás eredményét, mikor kimondták, hogy a Chelsea lesz az ellenfelük zseniálisan reagáltak.
márc. 16
10:45
Venezuelai válság: Maduro különleges katonai egységet hoz létre (ATV)
Venezuela áram- és vízszolgáltató rendszerének védelmére különleges katonai egység létrehozását jelentette be pénteken Nicolás Maduro elnök, aki ismételten Washingtont, az ellenzéket és a szerinte dollárral pénzelt "terrorista elemeket" tette felelőssé a március 7-én az egész országot sötétbe borító áramkimaradásért.
márc. 16
10:45
Orbán Viktor: Most egy másfajta jövőre készülünk (Tiszta Jövő)
Egy elsöprő erejű, magasba lendítő közép-európai reneszánszra készülünk.
márc. 16
10:57
Mesterséges sziget épül Felcsúton (Privátbankár)
Jól fog mutatni a kisvasút mellett.
márc. 16
10:57
Csúcsfizetés jár márciustól ezeknek a minisztereknek: van, aki 5 milliót kap (Blikk)
A kormány honlapján tette közzé a miniszterek fizetéséről szóló adatokat.
márc. 16
10:57
Fekete-Győr András: Egy ország akkor szabad, ha a kiszámítható jövő nem csak a hatalmasok kiváltsága (Tiszta Jövő)
Magyarországon ma nem ropognak a fegyverek, de nincs béke sem.
márc. 16
11:03
Angela Merkelt is meg akarta öletni az új-zélandi tömeggyilkos (Blikk)
Átlagos fehér fickó - így beszélt magáról az új-zélandi tömeggyilkosság fő gyanúsítottja.
márc. 16
11:03
Hajszálon múlt, hogy elkerülte az új-zélandi merényletet a bangladesi krikettcsapat (SzMo)
Elhúzódott az aznapi sajtótájékoztató, ezért későn értek a mecsethez. Már szálltak volna le a buszról, amikor kitört a lövöldözés.
márc. 16
11:09
Felejtsd el a palacsintát! Ez a recept meghódította a világot, végre elért hozzánk is (Blikk)
Egyszerűen mennyei ez a palacsintából készült túrós finomság. Különleges, és igazán ízletes. Ezzel aztán bárkit levehetünk a lábáról!
márc. 16
11:09
5 működő praktika, amivel elkerülheted a súlygyarapodás az stresszes hétköznapokban (Spabook)
Te is tudod, sőt érzed, hogy a stressz a mindennapok szerves része. Persze ez nem feltétlenül baj, hiszen egy kis állásinterjú előtti egészséges...
márc. 16
11:15
Megszólalt a szakértő: ezzel a módszerrel lehet sok pénzt keresni (Portfolio)
Tavaly év végén a globális gazdasági növekedéssel és a geopolitikai kockázatokkal kapcsolatos félelmek is felerősödtek, de az talán túlzás, hogy a piac már egy következő válságtól tartana - mondja a Portfolio-nak adott interjúban...
márc. 16
11:15
Példátlan: Imre fantasztikus gesztusa az 500-ban (ATV)
Az 500 - Az ország géniusza című műsorból pénteken kiesett Tiba Imre. Több mint 5 millió forintot nyert, amiből ellenfelének is felajánlott valamit, hiszen megígérte, hogy megvásárolja a kihívó, M. Nagy József unokáinak az áhított budapesti koncertjegyeket. Mindezt nagyrabecsülésének jeleként.
márc. 16
11:15
Ön­gyil­kos lett Pász­tor Anna má­so­dik ra­jon­gója (ATV)
A fiatalember ezoterikus vezetőt látott az énekesnőben.
márc. 16
11:15
Mindenkit tájékoztatnak a családvédelmi akcióterv adta lehetőségekről (HírTV)
Novák Katalin szerint soha annyi segítséget nem kaptak a családok és a fiatalok, mint most.
márc. 16
11:15
Skrabski Fruzsina: A magukra maradt emberekről (Tiszta Jövő)
Aki ma Magyarországon egyedül van és magányos, az nem saját elhatározásból került ebbe a helyzetbe!
márc. 16
11:15
Egy nap májust vág hozzánk az időjárás, vasárnap kellemes meleg lesz (SzMo)
20 foknál is melegebb lehet vasárnap az Időkép szerint. Egy napra ledobhatod a télikabátodat!
márc. 16
11:27
Rajcsányi Gellért: Hol a boldogságod, Budapest? (Tiszta Jövő)
Tűnjenek el az egykor igényesen megtervezett és felépített házakról a hiánygazdasági időszakok és a vadkapitalista évek gányolt megoldásai. Tűnjön el minden ad hoc formátumú, tiritarka, ordenáré hirdetőtábla, vitrin, kilógó és belógó felirat a házfalakról, elvégre ez nem Kalkutta vagy Kairó, hanem egy decens európai főváros.
márc. 16
11:33
Nem csoda, hogy seperc alatt lefülelték a jászszentandrási bringatolvajokat – Itt vannak a részletek (Blikk)
Az egyik helyi lakos értesítette a rendőrséget, nem csoda, hogy gyanúsak lettek neki a tolvajok.
márc. 16
11:33
Mesterséges szigetet terveznek Felcsút határába (444.hu)
Csak meg ne hosszabbítsák Bicskéig!
márc. 16
11:39
Retteghetnek a magyar internetezők: az ő pénzükre is utaznak az online tolvajok (Pénzcentrum)
A tavalyi kibertámadások többsége a pénzszerzésre irányult, és továbbra is ez a támadók elsődleges motivációja - állapította megy egy friss, globális kiberbiztonsági kutatás. A jelentés szerint a zsarolóvírus támadásokat...
márc. 16
11:39
Ez a világjelenség félelmetesebb, mint egy újabb gazdasági válság (ATV)
A globális problémák közül az emberek jobban félnek a természeti erőforrások kimerítésétől, a világméretű felmelegedéstől, mint egy újabb gazdasági válságtól - derül ki a Cofidis Hitel Monitor kutatásából, melyet a cég juttatott el az MTI-hez.
márc. 16
11:39
Alpok: Volt, ahol 70 centi friss hó hullott (Háziállat)
Az Alpok hegyein még tart a tél, pénteken sokfelé több mint fél méterrel gyarapodott a hóvastagság, lavinaveszély lépett életbe.
márc. 16
11:39
Orbán János Dénes: A büszkeség napja (Tiszta Jövő)
Azok, akik nem nemzetben és kereszténységben gondolkodnak, nem úgy ébredtek ma reggel, mint mi.
márc. 16
11:39
5+1 finom, méregtelenítő, percek alatt elkészíthető zöld smoothie recept (Spabook)
Végre itt a tavasz, a megújulás ideje. Érdemes a szervezetünket ilyenkor megtisztítani és feltölteni mindenféle vitaminokkal. Fogyasszunk minél...
márc. 16
11:45
Elárulta egy dietetikus, mennyi folyadékra van szüksége naponta egy felnőttnek (Blikk)
Mintegy három liter folyadékra van szüksége egy átlagos súlyú felnőttnek naponta; a pontos mennyiségét a testsúly határozza meg - mondta Miháldy Kinga dietetikus szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
márc. 16
11:51
Ezzel az arcmaszkkal egy hét alatt megszabadulsz a mitesszerektől (Blikk)
Csak négy összetevőből áll, de csodákra képes.
márc. 16
11:51
Így szaporíthatod az orchideát tőosztással és sarjról! Én 1 virágból 3-at is csináltam (Blikk)
Az átültetéshez szorosan kapcsolódik az orchidea szaporítása.A nagyobb, kifejlett orchideákat szaporíthatod tőosztással, ha a növény sarjakat nevelt, akkor a sarj leválasztásával, és elültetésével.
márc. 16
11:51
Milliárdok sorsa a tét: nagy dobásra készül a BMW és a Mercedes (Portfolio)
A BMW és a Daimler között már javában folynak egy lehetséges együttműködésről a tárgyalások, amelynek keretében közös platformokat fejlesztenének elektromos autók gyártásához. Amennyiben a közös projekt megvalósul és sikeres lesz...
márc. 16
11:57
Veszélyjelzés: sokkal korábban jönnek a kullancsok (Infostart)
Idén korábban kezdődik az itthoni kullancsszezon - mondta az InfoRádiónak a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke, Póta György, aki a megelőzés fontosságára is felhívta a figyelmet.
márc. 16
11:57
És az megvan, amikor 230 amish A-ból B-be átcipel egy óriási pajtát? Kihagyhatatlan! – Itt a videó (Blikk)
Nem mindennapi jelenetet rögzített március 9-én Josepf Hochsteltel ohio-i farmján az egyik szomszéd.
márc. 16
11:57
Ezermilliárdok sorsa a tét: nagy dobásra készül a BMW és a Mercedes (Portfolio)
A BMW és a Daimler között már javában folynak egy lehetséges együttműködésről a tárgyalások, amelynek keretében közös platformokat fejlesztenének elektromos autók gyártásához. Amennyiben a közös projekt megvalósul és sikeres lesz...
márc. 16
11:57
A zsarolóvírus támadások helyett itt az újabb veszélyforrás (ATV)
A tavalyi kibertámadások többsége a pénzszerzésre irányult, és továbbra is ez a támadók elsődleges motivációja - állapította meg a Cisco legfrissebb globális kiberbiztonsági kutatása.
márc. 16
11:57
Lehetséges és biztos a csúcstalálkozó (Azenpenzem)
Mivel ma a két elődöntőben a Ferencváros a Dunaújvárossal, a Győr pedig az Érddel játszik, a holnap 18.00 órakor kezdődő fináléban a papírforma szerint összejöhet a csúcstalálkozó.
márc. 16
11:57
Trócsányi: A Velencei Bizottság módosította korábbi közleményét (HírTV)
Magyarország megfelel a Velencei Bizottság kritériumainak, ha az Országgyűlés elfogadja a közigazgatási bíróságokról szóló jogszabályok módosító javaslatait.
márc. 16
12:03
Már mustrálják a 7 személyes autók kínálatát a nagycsaládosok (Menedzsment Fórum)
Az új autók piaca több ezer darabbal bővülhet már az idén a magyarországi autókereskedők várakozásai szerint a nagycsaládosok autóvásárlását támogató kormányzati program hatására.
márc. 16
12:03
Hónapokra lezárják a letenyei közúti határátkelőt (ProfitLine)
A Mura-híd felújítása miatt hétfőtől várhatóan július 31-ig lezárják a Letenye-Gorican közúti határátkelőhelyet, minden járművet - köztük a kamionokat is - az autópálya-átkelőre terelnek.
márc. 16
12:03
Drámai helyzet: megszakadt az áramszolgáltatás, és a fontosabb hidakat elöntötte az ár (ATV)
Legalább 24 ember meghalt, többtucatnyian pedig eltűntek Zimbabwe keleti részén az Idai ciklon elvonulása során - közölte szombaton a tájékoztatási minisztérium.
márc. 16
12:09
Ostromolják a kereskedőket a támogatással megvehető új autókért (Infostart)
A magyarországi autókereskedők szerint az új autók piaca már idén több ezer darabbal bővülhet a nagycsaládosok autóvásárlását támogató kormányzati program hatására.
márc. 16
12:09
Nehéz időszak előtt állhat a Real sztárkapusa (Sport365)
Még csak most kezdődhetnek az igazi megpróbáltatások.
márc. 16
12:21
Szigetet építenek Felcsúton (ATV)
Jövő hétfőn partnerségi egyeztetés céljából lakossági fórumra hívta össze Felcsút népét a Faluházba a polgármester, Mészáros László. Az eseményen a település településrendezési eszközeinek módosítása lesz a téma - tudta meg az Mfor.hu.
márc. 16
12:21
Klasszikusnak tűnő Jeeppel rukkolt elő a Mahindra (Autónavigátor)
Mahindra Thar Adventure Series néven debütált a Jeepnek tűnő legújabb indai modell.
márc. 16
12:27
Egy napra beköszönt a május (Háziállat)
Vasárnapra gyökeres változás áll be időjárásunkban, túlnyomóan napos időre számíthatunk 20 fok körüli hőmérséklettel. Az enyhe idő nem tart azonban sokáig, hétfőn újabb lehűlés érkezik.
márc. 16
12:27
Telt házzal üzemelnek a balatoni szállodás a hosszú hétvégén (HírTV)
A szálláshelyek többsége valamilyen különleges programmal készül március 15-e alkalmából.
márc. 16
12:33
Véletlenek sorozata: egy színdarabban szerepelhet fiával Ábrahám Edit (Blikk)
Intenzív évet tudhat maga mögött Ábrahám Edit (62) és fia, ifj. Andorai Péter (35).
márc. 16
12:33
Trócsányi szerint gyorsan eszközölnek néhány módosítást, és a Velencei Bizottság áldását adja a közigazgatási bíróságokra (444.hu)
A Velencei Bizottság mondjuk nem ezt mondta.

Keresés