A háromszoros olimpiai aranyérmes Hosszú Katinka bejelentette, Verrasztó Dávid is tagja lesz csapatának, az Iron Teamnek a legnagyobb klasszisok részvételével rendezendő év végi, nemzetközi úszógálán (International Swimming League).
Szívfacsaró családi dráma szemtanúi a nyíregyházi állatkert gondozói: a váratlanul megözvegyült sátánmajom apuka ahelyett, hogy gyászba temetkezne, lelkiismeretesen nevelgeti félárván maradt kölykét.
Több mint 94 százalékkal kevesebb migráns érkezett év eleje óta Olaszországba tavalyhoz képest, és négyszer annyi bevándorlót utasítottak ki az olasz hatóságok a római belügyminisztérium vasárnap közölt adatai szerint.
Meglepő megközelítésről tett tanúbizonyságot egy londoni szexmunkás: a lány szerint prostituáltakat igénybe venni valójában segít összetartani a családokat.
Nagy az öröm a Pest megyei Kocsér községben, vasárnap reggel megérkezett Kázmér, a gólya, és azóta rendezgeti az általános iskola kéményén lévő fészket. Tudja, hogy hamarosan befut párja, Kelepke, addigra ragyognia kell mindennek.
A globális problémák közül az emberek jobban félnek a természeti erőforrások kimerítésétől, a világméretű felmelegedéstől, mint egy újabb gazdasági válságtól - derül ki a Cofidis Hitel Monitor kutatásából, melyet a cég juttatott el az MTI-hez.
A tünetek első megjelenésétől kezdve gyógyszeres terápiával jól kezelhető az ízületi gyulladás - erről beszélt Mihola Dóra reumatológus az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.
Legjobb barátja, a 2002-ben elhunyt Hofi Géza (†65) mellett nyugodhat majd Koós János (†81). A népszerű énekes lánya, Koós Réka (45) a hét végén tett ki közösségi oldalán egy közleményt a temetés részleteiről.
Pár perccel a támadás előtt küldte el e-mailen a szélsőséges nézeteit az új-zélandi terrorcselekmény elkövetője harminc parlamenti képviselőnek és a miniszterelnöknek, amelyben muszlimok és bevándorlók elleni támadásáról írt.
Mikor ott állunk a boltban a naptejes polc előtt, számos kérdés vetődik fel bennünk: Hányas faktorszámú naptejet vegyünk? Melyik a jobb a krém, a lotion vagy spray típusú? Melyik napolaj márkát válasszam? Mi a naptej védelem (faktorszám) jelentése?
Bekerült a világ legjobbjai közé a Creppy franchise rendszere, így a Nemzetközi Franchise Szövetség (IFA) éves kongresszusán képviselte hazánkat Las Vegasban. A magyar tulajdonban lévő Creppy vezetőit meghívták az üzletág legnagyszabásúbb világeseményére, ahol a legnagyobb franchise márkákat és nemzetközi befektetőket nyűgözött le a márka palacsint
Tulajdonképpen hepienddel végződött a súlyosan látássérült Zoltán ügye, akit a bíróság 60 ezer forint megfizetésére kötelezett, mert átesett egy autón.
Mintegy 31,85 milliárd forint értékben telepít napelemeket a kassai Radix Union S.r.o napelem gyártó és beruházó cég megbízásából a Greentechnic Hungary kft., felvidéki magyar befektetők részére - közölte a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség (MNNSz). A beruházás első ütemét március végén adják át.
A világ legrégibb, 50 éve lefagyasztott spermájával ugyanolyan sikeresen termékenyítettek meg merinó juhokat Ausztráliában, mint frissen lefagyasztott hímivarsejtekkel - jelentette be vasárnap a Sydney-i Egyetem.
Magyar film nyerte a Santa Barbara-i Zsidó Filmfesztivál Legjobb Rövidfilmje kategóriát. A „Hasa Vitte Haza" című 12 perces film 200 regisztrált jelölt közül jutott be a legjobb tíz közé, és végül hozta haza a fődíjat.
A lakások árának emelkedése miatt egyre többen választanak a korábbitól eltérő elrendezésű lakásokat. Ha azonban a folyamat túlságosan előrehalad, egészségtelen irányba tolódhat el az új lakások kínálata.
A magyar foci vonatkozásában főként arról szólnak a hírek, melyik klub milyen jogcímen mennyi közpénzhez jutott az államkasszából. Most megfordítottuk a kérdést: vajon ők mennyit adtak vissza?
Az építőipar az elmúlt időszakban egyre nagyobb lendületet vett Magyarországon, az egyetlen, amely a tartós növekedést akadályozhatja, az ágazatban tapasztalható súlyos munkaerő- és szakemberhiány. Az újHÁZ Centrum szakértői szerint ennek érdekében szemléletváltásra van szükség: fel kell ismerni, hogy a bérek emelésén kívül a szakemberek számára jo
Csúcsdízelével, összkerékhajtásával és SportLine kivitelével a Skoda Superb igazi titkos tipp. Annak ellenére rejti tudását, hogy a Dragonskin sárgászöld metálfényezéssel csöppet sem rejtőzködő.
A csillagászati tavasz idén március 20-án, szerdán köszönt be, ekkor következik be ugyanis a napéjegyenlőség. Ne feledd, minden új kezdet változással,...
Az agyonreklámozott gyógyszerek esetében sokszor a reklámidőt fizetjük meg a pénztárnál, ugyanakkor létezik azonos hatóanyagú, de sokkal olcsóbb változatuk. Ugyanez igaz a bőrápolási termékekre is: fillérekért beszerezhető a patikában...
A jelenlegihez képest több mint másfélszeresére bővülhet a magyar személygépkocsi-gyártás mennyisége, ha beindulnak a gyártósorok a BMW és a Mercedes vadonatúj üzemeiben.
A könyvvizsgálói és adótanácsadói piac háromnegyedét világszerte a Big4 néven emlegetett négyes (Deloitte, KPMG, EY, PwC) uralja, ezt rúghatja fel most az Andersen Global visszatérése, melynek elődje, az Arthur Andersen korábban meghatározó...
A hazai agrárvállalkozásoknak fel kell készülniük arra, hogy hamarosan véget ér a hét forrásbő esztendő, amikor az állami és uniós támogatások kiesésével alapvetően a bankhitelekből biztosíthatják finanszírozási igényeiket. Egyebek mellett erre hívja fel a figyelmet a Privatbankar.hu-nak adott interjúban Hollósi Dávid, a Takarék Agrár Igazgatóság v
Előállították az iraki hatóságok Korányi G. Tamás tőzsdei és Wagner Péter külpolitikai szakértőt, valamint Szalay-Berzeviczy Attilát, a Budapesti Értéktőzsde volt elnökét, akik fényképezni kezdtek az iraki-iráni határról "A Nagy Háború nyomában" című könyvhöz. Élménybeszámoló.
A magyar piacon alig számíthatunk fontosabb makroadatra, Amerikában viszont kamatdöntő ülést tart a Fed, ami a globális devizapiacra is hatással lehet. A Bank of England is dönt a kamatokról, a szakértők egyik jegybanktól sem várnak változtatást....
Már a nagyszülői GYED-et is reklámozni kezdte a kormány a legújabb plakátjaival, igaz, a családvédelmi akcióterv hetedik eleme csak jövő januárban indul. Közben a DK jelezte, hogy ma a saját családvédelmi akciótervüket is benyújtják az Országgyűlésnek, a kormány programját ugyanis kudarcnak tartják.
Kormányának "mélyreható átalakítását" tervezi Nicolás Maduro venezuelai elnök - közölte Delcy Rodriguez alelnök vasárnap, miután a latin-amerikai országot a múlt héten napokig tartó áramszünet sújtotta az ellenzékkel vívott hatalmi harc közepette.