2019. március 18. hétfő

márc. 18
11:33
Az ABB és a Susi Partners együttműködik a mikrogrid- és az energiatárolási projektek megvalósításában (ProfitLine)
A szövetség célja, hogy a két fél kiaknázza az ABB AbilityTM alapú mikrogrid- és energiatárolási megoldásokat, valamint a tiszta energetikai infrastruktúrák finanszírozása terén meglévő szaktudást.
márc. 18
11:33
A várt csökkenés helyett rekordnövekedést ért el a globális napenergia-piac (NRGreport)
Öt százalékkal (104,1 gigawatt) nőtt az újonnan üzembe helyezett napenergia-termelő kapacitás a világon 2018-ban, a legnagyobb növekedést pedig az Európai Unió tagállamai mutatták: a 28 országban 5,9 GW-ról 8 GW-ra nőtt a mutató, vagyis 36 százalékkal nagyobb kapacitást helyeztek üzembe egy év alatt – jelentették be a SolarPower Summit nevű energet
márc. 18
11:33
Fair Play-díjas a 14 éves magyar evezős (Igényesférfi.hu)
Szólt a bíróknak, hogy nem ő lett a bajnok.
márc. 18
11:33
Kim Kardashian pikkelysömörös arcát mutatta meg egy ébredés utáni szelfin (SzMo)
Alig lehet ráismerni ezen a smink nélküli képen, de most bebizonyította, hogy még ő sem tökéletes.
márc. 18
11:39
Csúcson az OTP és a BUX, mélyben az európai hozamok (Privátbankár)
Nagy emelkedéssel örökös csúcsára ért az OTP, vele a BUX is, csökken a Richter. Kína is hasít, Amerika is több havi csúcson, az európai kötvényeket aranyáron veszik.
márc. 18
11:39
Az együttműködés elmélyítésére törekszik a Renault-Nissan-Mitsubishi (Portfolio)
A három autógyár vállalati kultúrájának kölcsönös tiszteletben tartásával törekszik a kooperáció elmélyítésére a Renault-Nissan-Mitsubishi szövetség igazgatótanácsa - mondta Jean-Dominique Senard a Renault elnöke a Nikkeinek...
márc. 18
11:39
Novák Katalin szerint már Amerikában is a magyar családpolitikát irigylik (444.hu)
Az államtitkár visszatért az Egyesült Államokból, ahol a magyar nagykövetségen Make Families Great Again címmel rendeztek kongresszust.
márc. 18
11:39
Szigorúan ellenőrzött közbeszerzések (AQUA)
Tavaly több mint háromszázmillió forint bírságot szabott ki a Közbeszerzési Döntőbizottság – mondta Rigó Csaba Balázs, a hatóság elnöke.
márc. 18
11:39
EKB: növekszik a kártyacsalások száma (FinTechRadar)
Kártyacsalási tanulmányt publikált az Európai Központi Bank (EKB). Apró szépséghiba, hogy csak 2016-ig tartalmaz adatokat, azt viszont az egész EU területéről gyűjtötték.
márc. 18
11:39
Brückner Gergely: Európa, segíts, nem lesznek magyar cégek! (Könyves Magazin)
A nyugatiak nem engedik oda az asztalhoz a perifériát.
márc. 18
11:42
Pamkutyáék is átlépték az egymilliós álomhatárt Youtube-on (Kreatív Online)
Élő adásban közvetítették, ahogy elérik az egymillió feliratkozót.
márc. 18
11:45
Ha térdfájdalom gyötör, akkor ezt neked is ki kell próbálnod (Blikk)
Rajtad is segíthet!
márc. 18
11:45
"Célpont bemérve" - videón az új-zélandi terrorista elfogása (Infostart)
A 28 éves Brenton Tarant saját magát védi majd a bíróságon. Begyűjtik a fegyvereket a lakosságtól, és mintegy 11 milliárd forintnyi ausztrál dollár támogatást kapnak az ország vallási helyei biztonságuk megerősítéséhez.
márc. 18
11:45
Nézőpont: Orbán az Európai Néppártot belülről szeretné megváltoztatni (ATV)
A Nézőpont Csoport vezetője szerint családbarát, migrációellenes és keresztény védőbeszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök a március 15-ei nemzeti ünnepen pénteken.
márc. 18
11:51
Kendő nyaklánccal? Naná! Az év egyik legnagyobb trendje lesz (Glamour)
Übertrendi, kötelező darabok
márc. 18
11:51
Pető Ernő: Kína autóipari beruházásokat hozhat Magyarországra (Könyves Magazin)
Magyarországra jött a Közép-Kelet-Európába eddig befektetett kínai tőke kétharmada. Interjú.
márc. 18
11:51
Viccesen reagált egy utas a bunkó fiúra, aki feltett lábakkal utazott a metrón (SzMo)
A szituációt egy fiatal férfi oldotta meg.
márc. 18
11:53
Utrecht: magányos merénylőt keresnek (Könyves Magazin)
Három halottja és kilenc sebesültje van a hétfői utrecthi lövöldözésnek – közölte a hollandiai város polgármestere a NOS holland közszolgálati média tájékoztatása szerint.
márc. 18
11:57
Börtönbe kerül az igazgató: nyári tábora során 14 gyerek vesztette életét (Blikk)
Kilenc és fél évi börtönbüntetésre ítélte hétfőn a petrozavodszki városi bíróság annak a karéliai nyári tábornak az igazgatóját, amelynek vízitúrája során 14 gyerek vesztette életét 2016 nyarán.
márc. 18
11:57
Szerdától olcsóbban tankolható az egyik üzemanyag (Autónavigátor)
Múlt hét szerdán csökkent a gázolaj ára, nőtt a benziné. E hét szerdán csak a gázolaj kap új, ismét mérsékelt árat.
márc. 18
11:57
Botos Katalin: El kell ismerni a nyugdíjban gyerekvállalást (HírTV)
A gyermekekbe történő befektetés egy olyan beruházás, amelyet a nyugdíjban el kellene ismerni – mondta a közgazdász.
márc. 18
11:59
El tud képzelni tízszer akkora robbanást, mint a hiroshimai atombombáé volt? Most közölte a NASA: pont ez történt egy óriási meteorittal (Blikk)
Az oroszországi Cseljabinszk fölött hat évvel ezelőtt felrobbant meteorit óta a legnagyobb űrszikla égett el a közelmúltban a Bering-tenger fölött, a kamcsatkai félsziget közelében.
márc. 18
12:03
Akciókkal készülnek a kereskedők: ezekre a kocsikra járhat még kedvezmény az állami ingyenpénz mellé (Pénzcentrum)
Rárepültek a nagycsaládosok az állami támogatással megvehető, 7 szemkélyes kocsikra. Nagy az érdeklődés a kereskedőknél, akik komoly leárazásakkal is készülnek a családvédelmi program élesedésére. A járműkereskedő cégek...
márc. 18
12:03
Csaba László: Nagyjából úgy vezetik a gazdaságot, mint a hetvenes években (Tiszta Jövő)
Kívülről a meg nem ismerhető, informális döntéshozatal uralja a magyar gazdaságpolitikát.
márc. 18
12:09
Magasabb fokozatba kapcsolnák a klímaváltozás elleni harcot (Portfolio)
A jelenlegi 40 százalékról 55 százalékra emelné az EU 2030-as emissziócsökkentési célját az Európai Parlament, támogatva az Európai Bizottság célkitűzését. Az Európai Parlament képviselői 369-116 arányban támogatták az Európai...
márc. 18
12:09
Kormányszóvivő: Az EU mai működése kockázat Magyarország számára (ATV)
Ma az Európai Unió teljesen rossz működése, a bevándorláspárti politikája és elfordulása a keresztény értékektől Magyarország számára kockázatot jelent - mondta Hollik István az ECHO TV Bayer show című műsorában. A kormányszóvivő úgy fogalmazott: hazánk csak akkor tudja a jelenlegi fejlődési ütemet hosszútávon fenntartani, ha az Európai Unió is sik
márc. 18
12:09
Dulakodás a parlamentben: megvette a látogatójegyet, aztán a kupolateremben magányos tüntetésbe kezdett egy férfi (444.hu)
Ami nem sikerült az egyesült ellenzék tüntetőinek, azt megcsinálta egy középiskolai logikatanár. Bejutott a Házba, ahol elkiabálta a követeléseit. A trükk: megvette a jegyet.
márc. 18
12:09
New York Times: Orbán Putyin trójai falova az EU-ban, kémfészeknek tartják a frissen beengedett orosz bankot (SzMo)
A Nemzetközi Beruházási Bank teljes pénzfelügyeleti és diplomáciai mentességet kapott Magyarországon. Biztonsági szakértők szerint ez lehetőséget nyújt Vlagyimir Putyin számára, hogy feltöltse kémhadtestét Európában.
márc. 18
12:09
Kulcsár Edina kiakadt a 'paraszt emberekre' egy gyorsétteremben (SzMo)
A modellnem nagyon nem tetszett, amit egy asztalnál tapasztalt.
márc. 18
12:09
5 jó kérdés, amire minden tetkós lány szívesen válaszol (Spabook)
Egy korábbi cikkünkben kifejtettük, milyen kérdéseket nem bírnak azok nők, akik testét valamilyen tetoválás díszíti. De vajon melyek azok a...
márc. 18
12:15
Még a héten módosíthatják a fegyvertörvényt a tömeggyilkosság hatására (HírTV)
A mészárlás gyanúsítottjának volt fegyverviselési engedélye.
márc. 18
12:15
Nagyon váratlan helyen bukkant fel a herpeszvírus (Femcafe)
Nem is gondolnád, hogy hol.
márc. 18
12:21
Most kaptuk a hírt: elhunyt a híres színész, gyászolnak a rajongók (Blikk)
Rossz hír érkezett.
márc. 18
12:21
Joseph Daul mozgathatja Manfred Webert (HírTV)
A feladata egyértelmű: bevándorláspárti irányba mozgatni az Európai Néppártot – írja az Origo.
márc. 18
12:21
Áramszünetekkel jár az állami közműcég szegedi projektje (Portfolio)
Az NKM folytatja az áramhálózat korszerűsítését Szegeden, a fejlesztési munkálatok keretében több mint 200 oszlop cseréjére kerül sor a városban és annak vonzáskörzetében. A 2019 január közepén kezdődött munkálatok során eddig...
márc. 18
12:21
Ilyen még soha nem történt Messivel - videó (Sport365)
Legalábbis ő nem emlékszik rá.
márc. 18
12:21
A magyar bérek száguldása a Financial Times ábráján (Tiszta Jövő)
A munkanélküliség évtizedes mélyponton, a bérek növekedése viszont rég nem látott csúcson áll Közép-Európában a Financial Times szerint. A lap ábráján jól látható, hogy 2015 közepétől a magyar bérek növekedése még a visegrádi országok trendjét is magasan meghaladta. A lap szerint a növekvő bérek veszélyeztethetik a régió versenyképességét és hossza
márc. 18
12:23
Novák: Az USA követendő példának tartja a magyar családtámogatási rendszert (HírTV)
Az államtitkár Washingtonban egy családpolitikai konferencián beszélt a magyar családpolitikáról.
márc. 18
12:27
Remekbe szabott thrillert sikerült csinálni az Apró mesékkel (SzMo)
Remek színészek, izgalmas történet, működik a korrajz és a felnőtteknek szóló mese
márc. 18
12:33
Joseph Daul mozgathatja a szálakat és Manfred Webert (HírTV)
A feladata egyértelmű: bevándorláspárti irányba mozgatni az Európai Néppártot – írja az Origo.
márc. 18
12:33
Ezért szárnyal ma az OTP részvénye (ProfitLine)
A pletykák szerint az OTP tette a legjobb ajánlatot a szlovén Abank-ra, amely 100 százalékban a szlovén állam tulajdona.
márc. 18
12:39
Itt a hidegfront, látványosan kettészakadt az ország (Háziállat)
Markáns hidegfront halad át az országon, erős lehűléssel érkezik. Fotó: Pixabay Hétfő délben már csak az ország keleti részén mérnek 10 fok feletti hőmérsékleteket az épp fölöttünk átrobogó hidegfront miatt. Sajnos számottevő csapadékra nem számíthatunk, a vasárnapi 20 fokok viszont durván visszaestek, így fest most az ország hőtérképe az idokep.hu
márc. 18
12:39
Több mint tégla – Yntelligens építkezés! (Spabook)
A mai értelemben az ökológia kifejezésnek leginkább egy reális, - emberi, vállalati illetve szervezeti - környezettudatos gondolkodásmódot, és...
márc. 18
12:42
Több mint 6 ezer lakóingatlant értékesítettek bedőlt hitel miatt 2018-ban (Menedzsment Fórum)
Ezek kevesebb mint egynegyede, 1348 került a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.-hez (NET) – derül ki a Magyar Nemzeti Bank adataiból.
márc. 18
12:45
Sokkoló, ami egy bálna gyomrából előkerült (Infostart)
A fiatal Cuvier-féle csőröscet az emésztőrendszeri sokk miatt pusztult el.
márc. 18
12:45
NYT: a szaúdi herceg jóváhagyta az újságíró meggyilkolását (HírTV)
Rijád tagad.
márc. 18
12:45
Novák: Az Egyesült Államok követendő példának tartja a magyar rendszert (ATV)
Az Egyesült Államok a magyar családtámogatási rendszert előremutatónak és követendő példának tartja - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.
márc. 18
12:51
Lovrencsics: újabb gól (Azenpenzem)
A labdarúgó NB I 25. fordulójában könnyebben nyert a Ferencváros, nehezebben a Mol Vidi. A a különbség az éllovas és a második között továbbra is nyolc pont.
márc. 18
12:51
Több millió kunát fektet az INA a sziszeki finomítóba a bitumentermelés beindítására (NRGreport)
Az INA horvát olajipari vállalat igazgatósága a 2019-es üzleti tervnek megfelelően döntött bitumentermelés elindításáról a sziszeki finomítóban, a beruházás több millió kunába kerül - közölte szerdán az INA az MTI-hez eljuttatott közleményében.
márc. 18
12:54
Szép magyar eredmény az egyik leghíresebb motorversenyen (Sport365)
82 év alatt a második magyar versenyző indult.

Keresés