Napokig is eltarthat, amíg az NHB Bank végelszámolója felméri, hogy a befektetési üzletágnál befagyott értékpapírok és pénzek tényleg hiánytalanul megvannak-e, ahogy azt a PSFN feltételezi. Az mfor.hu értesülései szerint több ezer ügyfél lehet érintett, köztük számos egykori Buda Cash- és Quaestor-kliens.
A tavasz közeledtével éreznünk kellene, amint az ébredő természet feltölt energiával, mégis ezekben a kora tavaszi napokban sokan bágyadtak, aluszékonyak, az emberek fejfájásról, szédülésről, ingerlékenységről panaszkodnak.
3,5 milliárd forint vissza nem térítendő uniós támogatással igen jelentős, a természetjárás feltételeit javító fejlesztések kezdődnek Budapest környékén és az ország kiemelt térségeiben. Többek között kilátók és látogatóközpontok, tanösvények épülnek, megújul számos turistaház, rendbe teszik a kirándulók által használt pihenőhelyeket. A most induló
Szakítani kell a "dobd el" kultúrával a klímavédelem és a fenntartható fejlődés érdekében. Ehhez vadonatúj technológiák - köztük magyarok is - is rendelkezésre állnak.
A topmenedzser és fiai beelőzték volna az utcán várakozó vendégek sorát, aztán meglökték az üzletvezetőt, a hely közleménye szerint ebből lett a baj. (Bűnügy-baleset)
Robert Peugeot, a PSA konszern egyik nagytulajdonosa, az FFP holding elnöke egy francia lapnak arról beszélt, hogy támogatna egy felvásárlását vagy összeolvadást, kiemelve, hogy hogy a Fiat Chrysler is a lehetséges célpontok között szerepel....
Kereshető adatbázist hozott nyilvánosságra az Európai Bankhatóság (EBH) a második pénzforgalmi irányelvnek (PSD2) megfelelő fizetési és elektromos pénzügyi intézményekből.
Szerdán dönt az Európai Néppárt közgyűlése a Fidesz kizárása ügyében. A tárgyalásokba bevont volt emberi erőforrás miniszter, Balog Zoltán szerint még soha nem voltak ilyen közel a szakításhoz. Eközben a Financial Times szerkesztőségi cikkben állt ki amellett, hogy a magyar kormánypártot el kell távolítani a jobbközép pártcsaládból.
Az utolsó percig harcolni kell azért, hogy megegyezésen alapuló, rendezett formában szűnjön meg a brit európai uniós tagság - jelentette ki Angela Merkel német kancellár.
2018-ban is kiválóan teljesített a Budapest Bank csoport, amely 20%-kal növelte mérlegfőösszegét az előző év azonos időszakához képest. A lakossági új hitelkihelyezés 50%-kal, a kihelyezett vállalati hitelállomány 24%-kal bővült. A bank az idén először Ifrs szabályok szerint készült konszolidált (nem auditált) beszámolója szerint 12,5 milliárd fori
Magyarországon a teljes munkaidőben dolgozó nők átlagosan 9,4 százalékkal keresnek kevesebbet, mint a férfiak. Ez az OECD országok átlagához képest kifejezetten alacsonynak számít, ám az éllovas országoktól még így is elmaradunk. Az...
Már zajlik a buszsávok kijelölése és az új forgalmi rend kialakítása a Nagyvárad tértől délre a 3-as metró déli szakaszának felújítása idejére. Az északi szakasz átadásának még nincs hivatalos időpontja, de már zajlanak a tesztek a Lehel tértől északra.
Theresa May brit miniszterelnök nem hivatalos értesülések szerint a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) "legalább" június végéig tartó elhalasztását fogja kérni az Európai Uniótól, de nyitva akarja hagyni az ennél jóval hosszabb...
Lengyel és amerikai sajtóbeszámolók szerint javában zajlanak a tárgyalások Washington és Varsó között egy állandó amerikai katonai bázis telepítéséről.
Hiába jópofizunk, a már említett, közös és valóban összetapasztó gazdasági és hatalompolitikai aspektusokon túlmutatóan súlyos törésvonalak alakultak ki az Európai Unióban.
A fejletlenebb országrészeknek az elmúlt évek kedvező gazdasági környezete mellett sem sikerült sok tekintetben felzárkóznia a fejlettebbekhez, számos mutató alapján óriási szakadék tátong Magyarország egyes térségei között. A Központi...
A BBC-nek nyilatkozó kormányilletékesek szerint May alapesetben június 30-ig terjedő halasztást fog kérni, de a határidő két évig tartó halasztását is kezdeményezheti.
Theresa May brit miniszterelnök nem hivatalos értesülések szerint a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) "legalább" június végéig tartó elhalasztását fogja kérni az Európai Uniótól, de nyitva akarja hagyni az ennél jóval hosszabb, akár kétévi halasztás lehetőségét is.
A közép-ázsiai országot 1984 óta vezető Nurszultan Nazarbajev bejelentette, távozik az elnöki székből. Könnyen lehet azonban, hogy a számára létrehozandó új szerepkörben az eddiginél is több hatalma lesz. (Külföld)
Kedd estétől északnyugat felől már egyre nagyobb területen csökken a felhőzet, illetve kiderül az ég, reggelre csak délen maradhatnak felhős körzetek. Szerdán napos időre számíthatunk, a Dunántúlon helyenként több, másutt kevés gomolyfelhővel. Csapadék nem várható. Az északi, északkeleti szelet többfelé élénk, elsősorban az Alföld északi felén nap
A Republikánus Párt egyik jelentős adományozója, Kenneth S. Abramowitz is Budapestre érkezik. Szerinte a nyugati világ élet-halál harcot vív a radikális iszlámmal,
Sajtóértesülések szerint Theresa May miniszterelnök alapesetben a határidő június 30-ig való kitolását kéri majd, de jóval hosszabb ideig tartó halasztást is kezdeményezhet, ha rövid időn belül nem sikerül elfogadtatni a brit parlamentben a Brexit feltételeiről szóló megállapodást. (Külföld)
Sajtóértesülések szerint Theresa May miniszterelnök alapesetben a határidő június 30-ig való kitolását kéri majd, de jóval hosszabb ideig tartó halasztást is kezdeményezhet, ha rövid időn belül nem sikerül elfogadtatni a brit parlamentben a Brexit feltételeiről szóló megállapodást. (Külföld)
Komoly vita alakult ki a keddi kabinetülésen arról, milyen hosszú halasztást kérjenek. Az alapeset június 30., de mi lesz akkor, ha addig sem tudnak megállapodni a parlament alsóházával?
Nem hajlandó tárgyalni a Hankook vezetősége a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetével a munkavállalók bérköveteléséről. Az érdekképviselet további egyeztetést és érdemi megállapodást szorgalmaz – mondta az InfoRádiónak a VDSZ elnöke.
A LeitnerLeitner értesülései szerint idén várhatóan háromszor annyi célzott ellenőrzést végez majd az adóhatóság az egymással tulajdonosi vagy közös irányítási kapcsolatban álló – úgy nevezett kapcsolt - hazai és multinacionális vállalkozások körében, mint korábban. „Az ellenőrzések során elsősorban azt fogják vizsgálni, hogy a cégek egymás közötti
Az Egyesült Államok az első számú exportpartnere az országnak Európán kívül, az oda irányuló magyar export tavaly csaknem 10 százalékkal nőtt, elérte a 3,5 milliárd dollárt.
Az INA horvát olajipari vállalat igazgatósága a 2019-es üzleti tervnek megfelelően döntött bitumentermelés elindításáról a sziszeki finomítóban, a beruházás több millió kunába kerül - közölte szerdán az INA az MTI-hez eljuttatott közleményében.
A Mol Nyrt. igazgatósága részvényenként 142,50 forint osztalék kifizetését javasolja a 2018-as üzleti év után a részvényeseknek - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.