Jó irányban halad a gasztronómia Magyarországon, szinte forradalmi változások zajlottak az elmúlt években és mindez mára meghozta az eredményét - erről beszélt Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse D'Or Akadémia elnöke.
Lehetséges NATO-tagországként említette Brazíliát Donald Trump amerikai elnök Jaír Bolsonaro brazil elnökkel a Fehér Ház Rózsakertjében kedden közösen tartott sajtóértekezletén.
Szembe kell szállni az oltásellenes csoportokkal. Van helye a kritikának és a vitának. De nem lehet megtiltani az oltáselleneseknek, hogy beszéljenek életmódjukról.
A 4iG a keddig kereskedés során 37 120 darab saját részvényt adott el darabonként 4980 forintos áron - tájékoztatott a BÉT-en megjelent közleményében a 4iG. 37 120 darab "A" sorozatú, dematerializált úton előállított törzsrészvényt...
Forgalomváltozások lesznek az M3-as autópálya mogyoródi szakaszán, megszűnik a Ring pihenőhely - tájékoztatta a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kedden az MTI-t.
Ha megkérdeznék, mit gondolok Manfred Weber, az Európai Parlament néppárti frakcióvezetője, egyben csúcsjelölt budapesti útja után tett javaslatáról, mely szerint egy újabb tekintélyes (mi más?) testületre bízná a tagállamok jogállami ellenőrzését, és majd ez a bizottság (?) sárga és piros lapokat kezdene osztogatni az európai „játékosoknak”, a jog
2003-ban úgy adódott, hogy Donald Trumpnak pénzre lett szüksége, csakhogy a sikeres üzletember pózában tetszelgő amerikai elnök akkor bő évtizede igazi páriának számított a New York-i bankárkörökben - ugyanis még egy kaszinót is képes volt csődbe vinni, (Külföld)
A változékony időjárás, az időjárási frontok sokszor migrénes fejfájást, görcsöket, álmosságot, idegességet, végtagfájdalmakat, de akár trombózist is okozhatnak. (Bioritmus)
Emelkedéssel indították a kereskedést az amerikai indexek, és azóta is kitart a jó hangulat a tengerentúli tőzsdéken, de a korábban összegyűjtött pluszok lassan elolvadnak. Olvadnak a plusszok 2019.03.19 20:07A kezdeti jó hangulatban összegyűjtött...
Szingapúrban, Párizsban, és Hongkongban a legmagasabbak a dollárban számolt megélhetési költségek az egész világon, Budapest ugyanakkor továbbra sincs a száz legdrágább város között, sőt egyre olcsóbb - áll az egyik vezető londoni gazdaságkutató intézet, az Economist Intelligence Unit (EIU) kedden ismertetett éves globális felmérésében.
Az NMHH hadat üzent az álhíreknek, és ha a harcot sikerrel vívná meg, az bizonyos értelemben éppen a Fidesz számára lenne a legnagyobb csapás. Vagy ez a gondolatmenet is csak fake news lenne? (Belföld)
Összesen 37 új kemoterápiás protokoll bevezetését javasolta a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság. Ez azt jelenti, hogy a már meglévő gyógyszerek alkalmazható kombinációit frissítenék - mondta el az InfoRádiónak Pajkos Gábor, a társaság elnöke.
Leszavazták a magyar fizikusok a Mátrába tervezett hatalmas Einstein teleszkópot. Egyesek szerint eleve túl sok pénzbe kerülne, mások az MTA és az innovációs tárca viszonya miatt tartanak a projekttől. A minisztérium szerint még nincs döntés az ügyben.
2018-ban 1610 kínai állampolgár vett ingatlant Magyarországon, ami 37 fővel több, mint egy évvel korábban volt. A kínaiak alapvetően befektetésnek tekintik a Budapesten megvásárolt lakásokat, ráadásul egyre többen vannak olyanok, akik hosszú távra terveznek hazánkban.
Európában tucatnyi fertőzést terjesztenek a kullancsok. A négy legfontosabb betegség (kullancsencephalitis, Lyme-kór, TIBOLA, nyúlpestis) tüneteiről, lappangási idejéről, kezeléséről és a prognózisáról is bővebben olvashat cikkünkben.
A kormány továbbra is kitart a tankönyvellátás megújult rendszere mellett, mivel a tankönyvek iskolákba, tanulókhoz való eljuttatása átláthatóbb, biztonságosabb, kiszámíthatóbb és ellenőrzöttebb lett - hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
A képviselő elmondta: hogy a mintegy 50 milliói kisebbségi sorsa, úgy a kommunista múlt sem üti meg a nyugat-európai fejlett demokráciák ingerküszöbét.
Donald Trump amerikai és Jair Bolsonaro brazil elnök nem győzte dicsérni egymást közös keddi sajtóértekezletükön. Az esetleges venezuelai katonai beavatkozás még mindig a pakliban van. (Külföld)
A legfrissebb uniós bírósági döntés nyomán ismét felcsillant a halvány esély hiteleseknek az árfolyamkockázat viselésével okozott veszteségek elszámolására. (Gazdaság)
Emelkedéssel indították a kereskedést az amerikai indexek, és sokáig kitartott a jó hangulat a tengerentúli tőzsdéken, de a korábban összegyűjtött pluszok lassan elolvadtak. A hangulatváltozást a kereskedelmi háborúról érkezett, aggodalomra...
Megnyitotta a márciustól októberig tartó izraeli magyar kulturális évadot Szijjártó Péter külügyminiszter kedd este Tel-Avivban, a magyar-izraeli diplomáciai kapcsolatok újrafelvételének harmincadik évfordulóján.
A Dow Jones Index napra pontosan három hónapja rajzolta ki a medvepiacot jósló halálkereszt alakzatot, de a jelek szerint nem sokáig tartotta félelemben a befektetőket: máris itt az aranykereszt. A Marketwatch hívta fel a figyelmet arra cikkében...
Az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) öttagú tanácsa kedden elutasította a kormány fellebbezését abban az ügyben, amelyben a törvényszék első fokon elmarasztalta Magyarországot a tankönyvpiac állami monopolizálása miatt. Az Emmi közölte: a kormány kitart a tankönyvellátás megújult rendszere mellett.
Megnyitotta a márciustól októberig tartó izraeli magyar kulturális évadot Szijjártó Péter külügyminiszter kedd este Tel-Avivban, a magyar-izraeli diplomáciai kapcsolatok újrafelvételének harmincadik évfordulóján.