Újabb botrány a brit királyi családban! Az már korábban is sejthető volt, hogy Harry herceg (34) felesége nem éppen a személyzet kedvence, ám nemrég az is nyilvánvaló lett, Meghan (37) sussexi hercegnét számos gúnynévvel illetik a kékvérűek alkalmazottai. Pláne mivel a szószátyár személyzet nem is ügyel arra, hogy a csúfolódás titokban maradjon. Ki
Éles bírálatok érik Prágát amiatt, hogy a cseh főváros vezetése a történelmi városközponttól délre eső Pankrác negyedben engedélyezte több felhőkarcoló építését - írta a Právo című napilap.
Megsemmisítő vereséget szenvedett a Dárdai Pál (43) által irányított Hertha BSC. A berlini focicsapat a német bajnokság 27. fordulójában 5-0-ra kapott ki az RB Leipzigtől, amelynek kapuját a magyar válogatott Gulácsi Péter (28) védte. Rajta kívül a nemzeti csapatban ugyancsak alapember Willi Orbán (26) is végigjátszotta a találkozót.
Bár Erzsébet királynő az egyetlen személy az Egyesült Királyságban, akinek nincs szüksége jogosítványra ahhoz, hogy vezethessen, önként vonul vissza a nyilvános utakról, a vezetést azonban nem adja fel teljesen.
Több mint húsz galléros pávián költözött be új otthonába, a Veszprémi Állatkertbe. A népes majomcsapat tagjai egyenesen Hollandiából, a Beekse Bergen Safari Parkból érkeztek a Veszprém megyei megyeszékhelyre. Bár az állatkertekben nem ritka fajról van szó, eddig még nem volt példa arra az állatkert történelmében, hogy ilyen magas létszámban költözt
Egy magyar márka is keresztbe tehet a Vlagyimir Putyin (66) orosz elnök limuzinját is gyártó moszkvai cégnek, amely az európai piacok meghódítására készül.
Születésnapra, karácsonykor és esküvőre csaknem minden magyar vesz ajándékot - derül ki a Bónusz Brigád és a GKI Digital ajándékozási szokásokat vizsgáló közös felméréséből, amelyben a 18 évesnél idősebb internetezőket kérdezték.
Számos makrogazdasági adat jelenik meg a jövő héten, így a februári kiskereskedelmi, ipari termelési statisztikák mellett a kormányzati szektor tavalyi utolsó negyedéves egyenlegét is közlik.
Külső és belső veszély is fenyegetheti a májusi európai parlamenti (EP) választások lebonyolítását. A napokban bolygatta fel az uniós közvéleményt egy kiberbiztonsági cég jelentése, amely szerint orosz hekkerek a voksolásba való beavatkozására készülnek, itthon pedig ismét terítékre került a tavaly áprilisi parlamenti választás után hibernálódott,
Az internet törvényi szabályozására és ellenőrzésére kérte a kormányokat Mark Zuckerberg, a Facebook közösségi oldal alapítója és vezetője a The Washington Post szombati számában megjelent nyílt levelében.
Pokolian fárasztó lesz ez a hét. Nem az időjárás, a tavaszi fáradtság gyötri most az embereket, hanem az óraállítás. Egy órával korábban kelünk, viszont a szervezetünk még nem állt át a korábbi fekvésre, így kevesebbet alszunk. Kutatások szerint akár 7-10 nap is kell a biológiai óránk átállásához.
Pokolian fárasztó lesz ez a hét. Nem az időjárás, a tavaszi fáradtság gyötri most az embereket, hanem az óraállítás. Egy órával korábban kelünk, viszont a szervezetünk még nem állt át a korábbi fekvésre, így kevesebbet alszunk. Kutatások szerint akár 7-10 nap is kell a biológiai óránk átállásához.
Feltámadt a Haladás az NB I-ben! A szombathelyi futballcsapat rátaposott a gázpedálra, a korábban biztos kiesőnek tartott gárda a legutóbbi négy fordulóban három győzelmet aratott – többet, mint a korábbi huszonkettőben összesen –, legutóbb az ugyancsak veszélyzónában lévő Puskás Akadémiát verte 3-0-ra. A zöld-fehérek ugyan még mindig sereghajtók,
A pszichiátria az orvostudományon belül sokak számára talán a legmisztikusabb terület, így itt találkozhatunk a legtöbb félreértéssel és tévhittel. Ezek közül veszünk sorra néhányat a pszichiátriai osztályon dolgozó orvos szemével.
Ne akadj fent apróságokon, mert elveszítheted a szemed elől a lényeget. Légy nyitott és befogadó, és légy hajlandó arra, hogy elengedd az ítélkezést....
Tíz évig titkos anyag a fóti gyermekközpont lakóinak elhelyezéséről szóló döntés - ez derül ki abból a minisztériumi válaszból, amelyet Szél Bernadett kapott a gyermekotthonnal kapcsolatos közérdekű adatigénylésére. Molnár Fruzsina kolléganőnk tudósításából az is kiderül, hogy a Fidesz képviselője szerint meddig maradhatnak még a gyerekek a Fóti gy
Az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is pályázhatnak bölcsődei és óvodai konyhák megújítására az önkormányzatok - tájékoztatta Varga Mihály az MTI-t vasárnap.
Legalábbis az mfor.hu piaci berkekben nem cáfolt értesülése szerint az egyik nagybank kezdeményezte, a július 1-jei induláskor tesztjelleggel először csak nagyon kicsi, legfeljebb néhány százforintos tételeket lehessen azonnal átutalni, s csak ha minden zökkenőmentes lesz, akkor legyen a rendszer teljes körű.
Sokak fantáziáját indíthatta be a kormány új babaváró hitele. Leginkább azok állnak dilemma előtt, akik három gyerek vállalására készülnek - melyik éri meg jobban: a CSOK-hitel, vagy a babaváró? Nem egyértelmű a válasz. Mi most...
Amellett, hogy a családi otthonteremtési kedvezményhez igényelhető kamattámogatott hitel használt lakásokra is igényelhető lesz, több könnyítés is életbe lép a támogatás feltételeiben júliustól.
Nagyon kellemes meglepetés a Dacia Lodgy! Aki költséghatékonyan szeretne egy nagyobb családok számára is alkalmas autót, mindenképpen írja fel a bevásárlólistára a Lodgyt!
Az utóbbi hónapokban számos közgazdász hívta fel a figyelmet a bérnövekedésről számot adó statisztikák ellentmondásaira. A munkaügyi statisztikák - amelyek a gazdasági híradások alapjául szolgálnak - a mögöttünk lévő nyolc évre...
A NOB tiszteletbeli tagja, Aján Tamás az InfoRádióban úgy vélekedett, toronymagas esélyese egy nem is olyan távoli olimpia megrendezésének a két Korea - közösen. Elárulta azt is: "nem titok", Budapest is kandidálhat.