A Ferraritól megy nyugdíjba Sebastian Vettel (31)? A négyszeres Forma–1-es világbajnok pilóta – aki lapzártánk után a második rajtkockából vágott neki a tegnapi Bahreini Nagydíjnak – szerződése a 2020-as esztendő végéig szól, s elképzelhető, hogy akkor le is zárja a karrierjét. Bár imádja a száguldó cirkuszt, már nem ugyanazt jelenti számára, mint
Hazai pályán 35-29-es győzelmet aratott a Telekom Veszprém csapata a portugál Sporting ellen, így kettős győzelemmel, 65-57-es összesítéssel jutott be a férfikézilabda-Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe.
Barcelona – A spanyol labdarúgó-bajnokságban szereplő Barcelona focicsapatának játékosa, az argentin Lionel Messi (képünkön) hatodszor szerzett gólt szabadrúgásból az Espanyol ellen, ez pedig egyéni csúcsának számít.
„Jobb, ha nem szólalok meg!” – így, ennyire szűkszavúan adott hangot elégedetlenségének Verrasztó Dávid (30) pénteken az országos úszóbajnokságon, miután 4:12.65-ös idővel győzött fő számában, 400 méteres vegyesen. A kétszeres világbajnoki ezüstérmes, háromszoros Európa-bajnok sportoló azért frusztrált, mert önhibáján kívül évek óta nem jut el edző
Megsemmisítő vereséget szenvedett a Dárdai Pál (43) által irányított Hertha BSC. A berlini focicsapat a német bajnokság 27. fordulójában 5-0-ra kapott ki az RB Leipzigtől, amelynek kapuját a magyar válogatott Gulácsi Péter (28) védte. Rajta kívül a nemzeti csapatban ugyancsak alapember Willi Orbán (26) is végigjátszotta a találkozót.
Feltámadt a Haladás az NB I-ben! A szombathelyi futballcsapat rátaposott a gázpedálra, a korábban biztos kiesőnek tartott gárda a legutóbbi négy fordulóban három győzelmet aratott – többet, mint a korábbi huszonkettőben összesen –, legutóbb az ugyancsak veszélyzónában lévő Puskás Akadémiát verte 3-0-ra. A zöld-fehérek ugyan még mindig sereghajtók,
A NOB tiszteletbeli tagja, Aján Tamás az InfoRádióban úgy vélekedett, toronymagas esélyese egy nem is olyan távoli olimpia megrendezésének a két Korea - közösen. Elárulta azt is: "nem titok", Budapest is kandidálhat.
A Mol-Pick Szeged a lengyel Plock ellen kiszolgálta saját közönségét, magabiztosan nyert, és továbbjutott a Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata közé.
Bravúros védéseket mutatott be a Fradi ellen a Kisvárda brazil kapusa, Luiz Felipe, nem rajta múlott, hogy végül a fővárosiak nyertek. A 34 éves focista a dél-amerikaiaknál az U17-estől kezdve valamennyi utánpótlás-válogatottban szerepelt, felnőttként pedig a Corinthiansban 108, a Flamengóban 88 bajnokin jutott szóhoz. Brazil bajnok és kupagyőztes
Egyre több versenyző dobja sutba a borotváját, hogy a sisakot levéve divatos vagy épp vicces arcszőrzetet villantson. Talán a legmegosztóbb a négyszeres világelső Sebastian Vettel régimódi, tömött bajusza, ami éveket öregít a még mindig kölyökképű német pilótán. Legutóbb egyébként Nigel Mansell viselt az F1-esek közül ilyen fazonút, a kilencvenes é
A jégkorong, az úszás, a curling és a tenisz kedvelőinek is lesz mit nézniük, az U17-es labdarúgó Eb-selejtező elitkörében pedig Magyarország-Belgium mérkőzést láthatunk.
Váratlan bejelentéssel indította a napot Hosszú Katinka: az Iron Lady kiírta Facebook-oldalára, hogy a mai nappal törli magát minden közösségi oldalról, így a Facebookról, Twitterről és az Instagramról is. A rajongók mély megdöbbenéssel fogadták a bejelentést, amiről eddig nem lehet tudni, hogy valós, vagy csupán áprilisi tréfa.
Nyertek az aranyéremért hajtó csapatok a labdarúgó NB I 26. fordulójában, a kiesőjelöltek kikaptak, azaz a helyzet a tabella élén és végén változatlan maradt.
Parádés versenyekkel fejeződött be szombaton Debrecenben a 121. országos úszóbajnokság, no meg olyan időeredményekkel, amelyekre felkapta a fejét a szakma.
A magyar labdarúgó-válogatott június 11-én Walest fogadja a Groupama Arénában a 2020-as Európa-bajnokság selejtezősorozatban, a mérkőzésre május 10-én indul a jegyértékesítés.
A futamok többségén már dobogóra sem kerülő négyszeres világbajnok német F1-pilóta sorra követi el a ki nem kényszerített hibákat. Tizedik futamán van túl győzelem nélkül.
Az észak-amerikai profibajnokságban (MLS) szereplő Sporting Kansas City a közép-amerikai térség (CONCACAF) Bajnokok Ligája-elődöntőjére készül a mexikói Monterrey ellen. A válogatott védő a horvátok ellen 2-1-re megnyert Eb-selejtezőn végig pályán volt, siker után újabb sikert remél.
A profi teniszezőknek is fontos, hogy az edzőjük hírneve is jól csengjen a szakmában - mondta Taróczy Balázs wimbledoni bajnok teniszező az InfoRádiónak, miután kiderült, hogy Fucsovics Márton ezentúl Olivier Tauma edzői irányítása alatt folytatja pályafutását.
Csoknyai István (54) és Vladan Matics (48) szövetségi kapitányok kihirdették a magyar férfikézilabda-válogatott 16 fős keretét az áprilisi, Oroszországgal vívandó Eb-selejtezőkre.
Mintha feneketlen kútba dobálnák a pénzt a Ferrarinál. Pedig a Forma–1-es csapat idén minden eddiginél nagyobb összegből, 450 millió euróból (144,5 milliárd forintból) gazdálkodhat.
Kettős győzelemmel jutott a férfikézilabda-Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata közé, s került karnyújtásnyira a kölni Final Fourtól a Mol-Pick Szeged.