A Bajnokok Ligájában is szeretne végre csúcsra jutni a Manchester City. Az angol focicsapat ehhez a következő lépést a Tottenham ellen teheti meg a negyeddöntő keddi, első mérkőzésén idegenben (M4, 21).
A Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) szerint nagy kárt okozott a magyar tenisz nemzetközi megítélésének Márky Jenő jogtulajdonos azzal, hogy a női versenyeket szervező WTA nem adott engedélyt a tornája magyarországi megrendezésére az idén.
Sokaknál kiverte a biztosítékot Cristiano Ronaldo, aki vezetés közben énekelt, pedig a Juventus sztárfocistája csak egy meghitt, éneklős családi videót posztolt.
Bő egy évvel ezelőtt kórházból kórházba került különböző betegségekkel, most viszont már a focimeccsre és az edzőterembe járást tervezi Mészöly Kálmán (77), a Vasas és a magyar labdarúgó-válogatott egykori legendás játékosa és edzője.
A vevő a szentesi kötődésű, a távközlési és energetikai piacon szereplő Metalcom-csoporthoz tartozó, magántőke-befektetésekkel foglalkozó Reditus Equity Zrt.
Új kézbe került a Honvéd labdarúgócsapata, de Dénes Ferenc sportközgazdász szerint a tulajdonosváltás nem hoz érdemi változást a hazai futball működésében, csak a kispesti szurkolók járhatnak jobban.
Tizenhárom év után eladta a Honvédot George F. Hemingway tulajdonos, aki saját bevallása szerint végleg eltűnik a magyar fociból. Összeszedtük a megosztó szereplő néhány aranyköpését.
Első BL-meccsét vívja új stadionjában a Tottenham, ám a Man. Citynél ettől nem rittyentették össze magukat. Pedig az aréna félelmetes. Tottenham - Manchester City: Ma, 21.00, Tv: M4 Sport
Elképesztő betegségsorozat sújtotta a Vasas és a magyar labdarúgó-válogatott egykori legendás játékosát és edzőjét, de úgy tűnik, a szervezete és az akaratereje segítségével ő kerekedik felül.
A világranglista 37. helyén álló Fucsovics Márton a Budai Teniszcentrumban (BTC) bejelentette, hogy a nagy múltú fővárosi klub, az MTK színeiben folytatja a pályafutását.
Märcz Tamás hangsúlyozta, ugyanabban a mezőnyben lett első a magyar válogatott, amelyben tavaly a barcelonai Eb-n nyolcadik — egyszóval, a fejlődés remekül lemérhető.
A Budapest Honvéd vezetőedzőjének ügye mellett Sós Bence és Tóth László büntetéséről is döntött a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága.
A Fradival és a Vidivel is versenyképes csapatot szeretne a Budapest Honvéd új tulajdonosa. Az InfoRádiónak adott exkluzív interjúban Bozó Zoltán elmondta, a mostaninál nagyobb költségvetést terveznek, ezért újabb forrásokat készülnek bevonni a kispesti klub működésébe.
A PL-ben kétségkívül rangadó lenne, a BL-ben egyelőre itt még nem tartunk, de azért pikáns meccsnek ígérkezik a ma esti Tottenham–Manchester City összecsapás.
A Ferrarinál könnyen átbillenhet a mérleg nyelve a monacói Charles Leclerc felé Sebastian Vettellel szemben, ha a négyszeres világbajnok német pilóta gyenge bahreini teljesítménye megismétlődik – fejtette ki az InfoRádió Célegyenes című műsorában az első két szezonbeli Formula-1-es futam alapján Vámos Péter, a Racingline.hu portál főszerkesztője.
A Porto lesz a kakukktojás a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi negyeddöntőiben. Három angol élcsapat harcol még az elődöntőért, és tegyük hozzá: igencsak jó eséllyel.