2019. április 10. szerda

ápr. 10
9:36
Figyelem, lezárták a 3-as metró frissen átadott szakaszát! (Blikk)
Nem jár az M3-as metró az Árpád híd és Újpest-központ megállók között – írja az Index.
ápr. 10
9:36
Nem rendezték a rokkantnyugdíjasok ügyét: a szakértőkre vár az Emmi (Pénzcentrum)
Lejárt az Alkotmánybíróság által meghatározott határidő, de a parlament még mindig nem rendezte a rokkantnyugdíjasok ügyét. Az Emmi szerint még dolgoznak a szakértők. Lejárt az Alkotmánybíróság által szabott határidő...
ápr. 10
9:39
Kevesebb elszíneződés és lepattogás – Praktikák, hogy tartósabb legyen a manikűröd (Spabook)
Az elmúlt hetekben sokkal korábban elszíneződött a manikűröm, mint ahogy azt megszoktam. Már szinte az első hétben észre kellett vennem, hogy...
ápr. 10
9:42
Kamupárt, kamuválasztás (Grill Receptek)
Emlékszik még a kedves olvasó az Együtt 2014 Pártra? És az Összefogás Pártra? Az idő sok mindent megszépít, de az az igazság, hogy a 2014-es országgyűlési választásokon az úgynevezett egyesült baloldali ellenzék egyik gyűjtőpártja sem Együtt 2014 és/vagy Összefogás néven indult, mert a szóban forgó neveket élelmes kvázipártok már korábban lefoglalt
ápr. 10
9:42
Nemi és egyéb HPV vírusok - A HPV vírusok típusai (WebBeteg)
A HPV vírusok családja mintegy 170 különböző típusú vírust foglal magában. Minden HPV-típus kifejezetten fertőző, az átadáshoz közvetlen kontaktus szükséges, azonban eltérőek az egyes vírusok által okozott elváltozások: a közönséges tenyéri vagy talpi szemölcs nem okoz nemi szemölcsöket vagy rosszindulatú elváltozást az intim régiókban.
ápr. 10
9:44
Mihaszna (Grill Receptek)
Kezdő mérnök koromban, első munkahelyemen, a főnököm kutatási feladattal bízott meg. A téma eladdig ismeretlen terület volt, hazai előzményei nem voltak, irodalmazni kellett (Vélemény)
ápr. 10
9:45
9 fájdalom-típus, aminek bizony közvetlen lelki oka lehet, csak mi nem tudunk róla (Blikk)
A nyugati orvoslás már hosszú idők óta elutasítja, hogy bármilyen kapcsolat is lehet a betegségek okai és a lelki állapotunk között.
ápr. 10
9:45
4 méhet szedtek ki egy tajvani nő szemhéja alól (444.hu)
Fertőzésre gyanakodott, nem az volt.
ápr. 10
9:45
Kísérteties hely a világ legnagyobb hajótemetője (Player)
A mauritániai Nouadhibou partjainál háromszáz tengerjáró roncsa fekszik, így joggal érdemelte ki a világ legdrámaibb hangulatú hajótemetője címet.
ápr. 10
9:45
Pikó András mégsem lesz ellenzéki polgármester-jelölt? (Igényesférfi.hu)
Még szinte meg sem száradt a tinta az összellenzéki összefogáson, már úgy tűnik, újra kell osztani a lapokat.
ápr. 10
9:46
Szabadon (Grill Receptek)
Felesleges bámészkodni, meg munka helyett jogászkodni. A rabszolgatörvény parlamenti elfogadása úgy volt jó, ahogy az történt (Vélemény)
ápr. 10
9:47
Megindult a BAH-csomóponton a forgalom (Igényesférfi.hu)
Felrobbantották a mázsás bomba gyújtószerkezetét.
ápr. 10
9:48
Ellepték a rendőrök a BAH-csomópont környékét: megkezdik a második világháborús bomba hatástalanítását (Blikk)
Nagyok sok a rendőr a BAH-csomópont környékén, ahol bombákat hatástalanítanak.
ápr. 10
9:48
Az elsüllyedt Atlantrópa (Grill Receptek)
Kiszárítani a Földközi-tengert? Eszelős ötlet. Herman Sörgel bajor mérnök (1885–1952) fejéből pattant ki a múlt század húszas éveiben, megalomániás terv részeként (Vélemény)
ápr. 10
9:48
A globális növekedés lassulása aggasztja a befektetőket (Portfolio)
Felemásan zárták a hét harmadik napját az ázsiai börzék, a Nikkei 0,5 százalékos esése mellett a sanghaji börze végül 0,1 százalékkal került feljebb. Az irányadó európai részvényindexek többsége emelkedik az Európai Központi...
ápr. 10
9:50
Nyomokban etikus orvosok (Grill Receptek)
Sajátos, retro változatban jelent meg az orvosi etika, egyenesen a 70-es évekből abban az interjúban, amelyet dr. Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke adott a Magyar Hangnak (Vélemény)
ápr. 10
9:50
Autópálya épül Debrecen és Békéscsaba között (Portfolio)
A kormány által elfogadott közlekedési stratégia szerint minden gyorsforgalmi útnak el kell érnie a határig, a megyei jogú városokat gyorsforgalmi úthálózattal kell összekötni, és el kell érni, hogy lehetőleg 30 percen belül mindenki...
ápr. 10
9:51
Nagy áremelés jön a sertéshúsoknál (Infostart)
Az áfacsökkentés piactisztulást hozott a sertéságazatban, ám egy sor költség megugrott, így nincs mit tenni a Hússzövetség szerint, árat kell emelni.
ápr. 10
9:51
Másfél órán át sírt adás előtt Ábel Anita (Blikk)
Szívszorító, ami történt.
ápr. 10
9:51
Föld alá viszi a villanyvezetékeket az állami közműcég (NRGreport)
Az NKM a Kiskunsági Nemzeti Park területén összesen 35 kilométeres távolságban földkábellel váltja ki a légvezetéket a fokozottan védett túzok védelme érdekében.
ápr. 10
9:52
Agymosás (Grill Receptek)
A hatalom semmit nem bíz a véletlenre. Bár hivatalosan még csak az európai parlamenti választás kampánya kezdődött meg, a kormánypárt propagandistái vigyázó szemüket már az őszi önkormányzati voksolásra is rávetik (Vélemény)
ápr. 10
9:54
Nem jár egy szakaszon a felújított 3-as metró (Grill Receptek)
Hatósági zárás miatt pótlóbuszok járnak. (Belföld)
ápr. 10
9:56
Jól sikerült felújítás: tűz volt, nem jár egy szakaszon a 3-as metró (Grill Receptek)
Hatósági zárás miatt pótlóbuszok járnak. (Belföld)
ápr. 10
9:57
Sosem fog találkozni az unokájával Meghan hercegné apja (Blikk)
Ez az oka!
ápr. 10
9:57
Ma dönt az EU a britek sorsáról (USAracing)
Április 12., június 30., december 31., netán 2020 tavasza — az Európai Unió tagállamai ma döntenek arról, hogy jóváhagyják-e a brit miniszterelnök kérését a brexit elhalasztására.
ápr. 10
9:57
Durva lehűlés érkezik záporral, zivatarral, viharos széllel – 5-10 fok lesz napközben (SzMo)
Visszatér a zord idő, újra szükség lehet a télikabátokra, sapkákra.
ápr. 10
9:58
Most Pécelen fogtak el unokázós csalókat a rendőrök (Grill Receptek)
A két férfi ékszereket és pénzt csalt ki idős emberektől. (Bűnügy-baleset)
ápr. 10
10:00
Friss hírek a magyar vadászgép-eladásról (Infostart)
Nem tud megszabadulni MiG-29-eseitől a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő.
ápr. 10
10:00
EU-s milliárdokból fejleszt magyar multikat a kormány (Portfolio)
Múlt pénteken egy tanácsadó szakértő segítségével előrevetítettük, kedden be is jelentették azt az EU-s pályázatot, amely 10 milliárd forintos keretösszeggel Magyar multi program címen támogatja a legígéretesebb kis- és közepes...
ápr. 10
10:00
Visszaesett az energiafogyasztás, de ez nem a kabinet érdeme (Grill Receptek)
Tavaly némiképp visszaesett a teljes magyarországi energiafogyasztás. Ez azonban kevéssé az Orbán-kormány hatékonysági intézkedései, sokkal inkább a melegebb időjárás számlájára írható. (Gazdaság)
ápr. 10
10:00
Súlyos: Dárdait azok árulták el, akikben bízott? (ATV)
Egyre nagyobb bajban van a Hertha magyar edzője – írja a Ripost. Vajon átmeneti hullámvölgyről vagy totális összeomlásról van szó? Közben a Borsnak a Hertha kapusedzője, Petry Zsolt cáfolta, hogy a játékosok Dárdai ellen fordultak volna.
ápr. 10
10:00
Durva lehűlés érkezik záporral, zivatarral, viharos széllel – 5-10 fok lesz napközben (Háziállat)
Visszatér a zord idő, újra szükség lehet a télikabátokra, sapkákra.
ápr. 10
10:03
Trump és az amerikai nemzetbiztonsági káosz – sorra dönti be az intézményeket (Privátbankár)
A külügyminisztérium és a Pentagon után már a belbiztonsági minisztériumban is fejetlenség uralkodik. Trump felelőtlen személyzeti politikája pont a katonai-biztonságpolitikai ügynökségeket érinti, és felmerül a gyanú, hogy a Fehér Ház ura egyszemélyes ellenőrzést akar gyakorolni a biztonsági szervek felett. Káncz Csaba jegyzete.
ápr. 10
10:03
Marsi Anikó és Palik László meglepő dologra vállalkozna együtt (Femcafe)
A TV2 híradósa és férje ezt is bevállalnák.
ápr. 10
10:03
Brain Bar: Budapestre érkezik Jordan Peterson! (Igényesférfi.hu)
Budapesten fog előadást tartani Jordan Peterson, az elmúlt évek egyik legnagyobb hatású nemzetközi közszereplője. A kanadai klinikai pszichológus a mindennapi életünkre vonatkozó józan tanácsok adója és a szólásszabadság bajnoka: milliók rajonganak érte és szintén tömegek bosszankodnak kijelentésein. Dr. Peterson most a Brain Bar vendégeként érkezi
ápr. 10
10:06
A Nemzeti Kötvény lehet a privátbankok kedvence (ProfitLine)
A privátbanki portfoliók hangsúlyos elemévé válhat a júniusban debütáló Nemzeti Kötvény, így akár a Pénzügyminisztérium idei terveiben szereplő 500 milliárd forintos kibocsátást önmagában felszívhatja a szektor – állítja Karagich István. A hazai privátbanki piac vezető tanácsadó cége, a Blochamps Capital ügyvezetője szerint olyan jellemzőkkel bír
ápr. 10
10:06
Állami szakrendelésre mennél? 30-50 napot is várakozhatsz (Portfolio)
Átlagosan több mint 3 hetet kell várakoznia egy betegnek, ha egy szakrendelésre szeretnének időpontot kapni - derül ki a Medicina 2000 Járóbeteg Szakellátási Szövetség tagjai körében végzett felmérésből. Az összes szakterület összesített...
ápr. 10
10:09
9 milliárdból épülhetnek focipályák Budapesten (Menedzsment Fórum)
A következő két évben évi 4,5 milliárd forintot ad erre a célra a kormány - jelent meg a határozat a legfrissebb Magyar Közlönyben.
ápr. 10
10:09
G. Németh György: Az életünket kockáztatjuk, ha rosszul alszunk (AQUA)
Amíg régen az emberek többet aludtak és kevesebbet dolgoztak, a mesterséges fény mindent megváltoztatott, beleértve a bioritmusunkat is. Emiatt ma a felnőttek egyharmada alvászavartól szenved.
ápr. 10
10:09
Az őstermelők sem mentesülnek a szociális hozzájárulási adó alól (Agrofórum)
Az őstermelőket érintő információ, hogy április 12-én lejár a negyedéves szociális hozzájárulási adóbevallások benyújtásának határideje.
ápr. 10
10:09
Esküvői kinek-mi-a-feladata – Útmutatás, hogy tudd, mi a teendőd (Spabook)
Te lettél a testvéred tanúja vagy a barátnőd koszorúslánya? Olvasd el cikkünket, hogy megtudd pontosan mi a feladatod az esküvőn, hogy még szebbé...
ápr. 10
10:12
Elektromos vezeték füstölt a 3-as metró Gyöngyösi utcai aluljárójában (ATV)
Hatósági zárás miatt nem jár a 3-as metró Újpest-központ és az Árpád híd között - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerda reggel a Facebook-oldalán.
ápr. 10
10:12
Zivatarokkal érkezik az erős lehűlés (Háziállat)
Átmenetileg visszavonulót fúj a tavasz, esős, szeles napok jönnek.
ápr. 10
10:15
Eltűnt egy 15 éves lány Hegykőről (Grill Receptek)
A rendőrök a lakosság segítségét kérik Pap Gyöngyi megtalálása érdekében. (Bűnügy-baleset)
ápr. 10
10:15
Fej fej mellett Netanjahu és Ganc a választáson (USAracing)
Szakértők szerint a leadott szavazatok feldolgozottsága még ma délutánra is csak 90-95 százalékos lesz, a hivatalos eredmény holnap estére vagy péntek reggelre várható.
ápr. 10
10:15
A klímaváltozás, az urbanizáció és a demográfiai válság a legfőbb globális trendek az unió szerint (Tiszta Jövő)
A klímaváltozás, az urbanizáció és a demográfiai válság jelentette kihívások a legfontosabb globális megatrendek között vannak, ezek elkerülhetetlenül és nagyban befolyásolni fogják a világ működését 2030-ig – figyelmeztettek egy hétfőn közzétett európai uniós jelentésben.
ápr. 10
10:17
Alstom-ügy: vádat emeltek négy ember ellen (Grill Receptek)
Az ügyészség hat embert hallgatott ki gyanúsítottként az ügyben, mindannyian szabadlábon védekeznek. (Belföld)
ápr. 10
10:17
2014 és 2017 között nagyot nőtt a háztartások nettó vagyona (Tiszta Jövő)
A háztartások nettó vagyona 2014 és 2017 vége között jelentősen nőtt, miközben az áremelkedés ebben az időszakban 5 százalék körül alakult, a szektor nettó vagyona 44 százalékkal lett nagyobb. A vagyonnövekedésben elsősorban az ingatlanok értékének emelkedése játszotta a vezető szerepet – mondta Huszár Gábor, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elemzője ke
ápr. 10
10:18
Bombák Budán: egy emberen múlik minden, megtörtént a lezárás (Infostart)
Le van zárva az Alkotás út, a Jagelló út, a Csörsz utca is a BAH-csomópont környékén. A kiürítés mintegy 2600, XII. kerületi lakost érint, a rendőrök mindenhova becsöngettek és ellenőrizték, hogy a lakók elmentek-e otthonról. Kezdődik a robbanótestek hatástalanítása.
ápr. 10
10:18
Ébren volt az agyműtétje közben egy 20 éves fiú – Ez volt az egyetlen esélye az életben maradásra (Blikk)
Katonaként szerette volna élni a mindennapjait egy brit férfi, fényes karrier állt előtte, amikor egy szörnyű hír tönkretett mindent, onnantól kezdve pedig az életéért kellett küzdenie.

Keresés