Több mint 300 milliárd forinttal nőttek az adóbevételek az első negyedévben – jelentette be Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács (KT) elnöke csütörtök reggel
A kezdeményezés célja, hogy átadják a gazdáknak azokat az új ismereteket, amelyekkel hatékonyan lehet csökkenteni az aszálykárokat – mondta a szervezet főigazgatója csütörtökön.
Április 1-jén elfogadta az országgyűlés a Gdpr salátatörvény néven futó jogszabálycsomagot, amely többek között a kereskedelemről szóló törvénynek (2005. évi Clxiv. tv) a vásárlók könyvére vonatkozó rendelkezéseit is módosítja.
A személyes adatok fokozottabb védelme miatt rövidesen cserélni kell a vásárlók könyve nyomtatványt, hogy más vásárló ne juthasson hozzá a korábbi bejegyzésekhez kapcsolódó személyes adatokhoz, például névhez, lakcímhez, telefonszámhoz...
Március végéig módosítania kellett volna a kormánynak a rokkantnyugdíjak megvonásával kapcsolatos szabályozást, amelyről kimondta az Alkotmánybíróság, hogy alkotmányellenes.
Hangszálgyulladás miatt két hetet töltött egy klinikán a színésznő, akiben hangképzőtanára és egy foniáter tartotta a lelket. Pokorny Lia az egészséges táplálkozásban próbált megoldalásra lelni.
13. alkalommal kerül megrendezésre a Portfolio Hitelezés konferenciája, a magyar bankszektor egyik legnagyobb éves eseménye. A rendezvény egyes előadásairól és panelbeszélgetéseiről ma a helyszínről tudósítunk.Bankok egész sora tűnhet...
A csehországi Brnóból érkezett, Vadim nevet viselő hím rozsomákkal (Gulo gulo) gazdagodott a pécsi állatkert; a vadaspark veszélyes ragadozója hosszas biztonsági előkészületek után foglalhatta el a kifutóját - közölte az intézmény. (Zöldzóna)
A következő, a 2020-as évek elejére várt recesszió enyhébb lesz, mint az előző, viszont a részvénypiacok nagyon fognak szenvedni, az S&P 500 index 40-50 százalékot zuhanhat - jósolja a Guggenheim alapkezelője. A lakáspiacon most nincsenek...
Jelentős változásokat ígér a harmadik legnépesebb amerikai város új polgármestere. Az 56 éves afro-amerikai ügyésznőnek azonban pontosan ezért szavazott bizalmat a nagy többség. (Külföld)
A színésznőből lett lakberendező, Kapócs Zsóka őszintén mesélt családjáról és egyéves kisfiáról, sőt, még azt is elárulta, milyen módszerrel neveli a gyermekét.
A környező települések elárasztásával fenyegetnek a Tibeti-fennsík gleccsertavai - figyelmeztetnek a kutatók a témában született eddigi legátfogóbb tanulmányban. (Zöldzóna)
Jelenleg kétszázan élnek a két magyar tranzitzónában, köztük 119 gyermek, tudta meg Szél Bernadett és Szabó Szabolcs a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal igazgatójától.
Tíz százalék alá csökkent tavaly a nem teljesítő hitelek aránya a pénzügyi szolgáltatók lakossági portfóliójában, nagyon sok ugyanakkor a három hónapnál régebb óta nem fizető ügyfél - ismerteti a csütörtöki Világgazdaság a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adataira hivatkozva.
Színházi előadások, irodalmi estek, versbusz, koncertek és irodalmat népszerűsítő pályázatok színesítik többek közt idén a magyar költészet napja programjait.
Egészséges a bankszektor, a 2018-as év nagyon jól sikerült. A legnagyobb veszély ilyenkor az, hogy a szektor ellustul. Pedig teendő van bőven, ha ezt az állapotot fenn akarják tartani - mondta Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke...
A Mátrai Erőmű Zrt. leányvállalatának beruházása 22,6 megawatt (MW) beépített kapacitással átvette a listavezető helyet a Paks melletti 20,6 MW-os létesítménytől.
Pár ezret spórolhat, de 100 ezer forint kötbért is fizethet az a vállalkozás, amelyik nem tartja be a vízügyi rendeletet. A Dél-Pest Megyei Víziközmű Szolgáltató (DPMV Zrt.) már vadászik a szabálysértőkre, akik nem megfelelően fizetik...
Zajlik a hazai közgyűlési szezon, amely a Nyomda eseményével vette kezdetét, ma pedig a Mol közgyűlésével folytatódik. A befektetők fókuszában természetesen az osztalék áll.
Az időjárás-változás által generált frontérzékenység erősebben vagy gyengébben, mind egészséges, mind nem egészséges embereknél - egyénenként különböző formában - jelentkezhet.
Pár ezret spórolhat, de 100 ezer forint kötbért is fizethet az a vállalkozás, amelyik nem tartja be a vízügyi rendeletet. A Dél-Pest Megyei Víziközmű Szolgáltató (DPMV Zrt.) már vadászik a szabálysértőkre, akik nem megfelelően fizetik...
Szakmai országjárásba kezd a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK), hogy átadják a gazdáknak azokat az új ismereteket, amelyekkel hatékonyan lehet csökkenteni az aszálykárokat - mondta a szervezet főigazgatója csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Köves Slomó arra buzdította Netanjahut, hogy a jövőben is minél szorosabb együttműködést építsen ki Magyarországgal. Ehhez felajánlotta személyes segítségét is.
Szelet is kapunk az őszi hideg mellé, csütörtökre három megyére adott ki figyelmeztetést az Országos Meteorológiai Szolgálat. Ebben a borongós, esős hangulatban telik a hét hátralévő része is - legalábbis, most úgy tűnik.
Létezik egy elmélet – mi is írtunk már róla –, amely szerint nem a Juncker-plakát, hanem a Tiborcz-Elios ügy okozott végzetes törést Orbán Viktor és az Európai Néppárt kapcsolatában. (Vélemény)
MNB 4,5 millió forint bírságot szabott ki egy magánszeméllyel szemben a piaci manipuláció tilalmára vonatkozó jogszabályi rendelkezések megsértése miatt. A kereskedő egyes tőzsdei részvényekre vonatkozóan több - az indikatív árat...
A globális bankszektor egésze nem nyerte vissza a befektetők bizalmát, de Magyarország és a régiónk jól áll. Mégse kényelmesedhetnek el a magyar bankok: a hitelpenetrációnak duplázódnia, a szektornak konszolidálódnia kell, a drága termékeket...
„Azzal, hogy ő fog szerepelni a DK EP-listájának szimbolikus utolsó helyén, Orbán Viktornak és rendszerének szeretnénk üzenni” – közölte a párt. (Belföld)