2019. április 12. péntek

ápr. 12
19:00
Eltűntek a párizsi Notre Dame szobrai (vg.hu)
Látványos akció keretében leemelték és elszállították restaurálni a párizsi katedrális huszártornyát díszítő bronzszobrokat.
ápr. 12
19:03
Magyar társzervezéssel rendezték meg a NATO eddigi legnagyobb katona-egészségügyi hadgyakorlatát (USAracing)
A Magyarországon működő NATO- Katona-egészségügyi Kiválósági Központ (NATO KEKK) társzervezésével nagyszabású mentési gyakorlatot rendeztek péntekre virradóra Bukarestben, a NATO történetének eddigi legnagyobb katona-egészségügyi hadgyakorlata keretében.
ápr. 12
19:03
Barka Emese az első magyar női Európa-bajnok birkózásban (Azenpenzem)
A csepeli versenyző 4-2-re múlta felül az ukrán Tetjana Kitet, így a 2007-es, a 2013-as, a 2017-es és a tavalyi bronzérem után ezúttal aranyat nyert.
ápr. 12
19:06
Bajnai Gordon: kell egy másik néppárt, akkor is, ha eddig ez nem sikerült (Infostart)
Az eddigi utolsó magyarországi szocialista kormány feje éppen tíz éve lépett hivatalba, ennek kapcsán jelent meg egy új könyv, amelynek bemutatóján a volt kormányfő is felszólalt.
ápr. 12
19:06
Lerántotta a leplet a Walt Disney, jön a Disney+ streaming (ProfitLine)
Lerántotta a leplet a Walt Disney új, idén induló Disney+ névre keresztelt online streaming-szolgáltatásáról.
ápr. 12
19:06
Egészen abszurd: itthon magasabbak az autópályadíjak, mint Svájcban (Pénzcentrum)
Mielőtt útnak indulunk a szomszédos vagy a távolabbi országokba, nem árt, ha tudjuk, hol milyen minőségű autópályákra számíthatunk. A jelenlegi összeállítás nem csak az autópályák minőségét, hanem a kiszolgáló létesítmények...
ápr. 12
19:06
Masszívan drágulnak a panellakások (Portfolio)
2019 elején sem állt meg az ingatlanpiac. Magas tranzakciószámok, erős kereslet, továbbra is pörgő újépítésű szegmens jellemezte az elmúlt három hónapot. Az újépítésű ingatlant keresők már 4 fővárosi kerületben is milliós négyzetméterár...
ápr. 12
19:06
Nagy testben kis szív – 1,3 literes benzinmotort és új dízelt kapott a Nissan X-Trail (Auto Pult)
A Nissan nem verte nagy dobra az X-Trail motorpalettájának teljes megújítását, de tekintettel arra, hogy az X-Trail eddigi motorjait kivétel nélkül kivezeti a Nissan (akárcsak a Renault), nem meglepő az eddigi erőforrások nyugdíjazása. A korábban használt 1,6 literes benzin- és dízelmotorokkal különben az ég világon semmi gond nem volt, azt az ‘apr
ápr. 12
19:09
Kukába dobta újszülött gyermekét a tinilány, mert haldokló apjához sietett a kórházba (BorsOnline)
Egy tizenötéves tinédzserlányt azzal vádol a rendőrség, hogy egy kukába dobta újszülött gyermekét meghalni.
ápr. 12
19:09
Barka Emese a magyar birkózósport első női Európa-bajnoka (HírTV)
Azért nyertem, mert mindennél jobban akartam győzni - értékelt a friss Európa-bajnok
ápr. 12
19:09
Rágta a körmét, megfeketedett az ujja, majd amputálni kellett (Life)
Megdöbbentő fotók.
ápr. 12
19:09
5+1 trükk, ami jól jöhet a háztartásban (Spabook)
Manapság szinte bármilyen háztartási problémára találsz tisztítószert a boltokban – de mi a helyzet akkor, ha expressz megoldásra van szükséged,...
ápr. 12
19:12
Egy orvos legkevesebb 49 nőt termékenyített meg saját spermájával Hollandiában (Infostart)
Megerősítették a DNS-tesztek, hogy egy 2017-ben 89 évesen elhunyt holland meddőségi orvos legkevesebb 49 nőt termékenyített meg saját spermájával páciensei tudta és engedélye nélkül - jelentette be pénteken a Defence for Children nevű gyermekjogi szervezet.
ápr. 12
19:12
Ajánlatot tesz a Mol a Slovnaft kisebbségi részesedésének megvásárlására (Portfolio)
A Mol csoport pénteken bejelentette, hogy nyilvános ajánlatot tesz, leányvállalata, a pozsonyi Slovnaft kisebbségi részvényeinek felvásárlására - közölte az MTI-vel Anton Molnár, a Slovnaft szóvivője pénteken. A Mol jelenleg a Slovnaft...
ápr. 12
19:15
Brunei szerint a megelőzést és a nevelést szolgálja, hogy ezentúl halálra kövezés járhat a homoszexuális szexért (444.hu)
A királyság közleményben háborog, amiért az egész világ félreértette a törvényüket.
ápr. 12
19:15
Bajnai Gordon: Ha tudok tenni valamit valamilyen poszton, akkor azt meg fogom tenni (Tiszta Jövő)
Lehet, hogy azzal, hogy támogatok egy alapítványt, lehet, hogy azzal, hogy másokat segítek a háttérből, vagy mellékszerepet vállalok egy ügyben, amiben hiszek. Interjú.
ápr. 12
19:21
Ilyen lenne a puttonyos Porsche 911 (Autónavigátor)
A Ferrari FF megjelenéséig nehezen lehetett elképzelni egy sportkocsit putonnyal, de a képek alapján a Porsche 911 kombiszerű változata igen vonzó.
ápr. 12
19:24
Újabb hatalmas kiürítés a fővárosban, bombát találtak a Bozsik stadionnál (Infostart)
Világháborús robbanótestet hatástalanítanak április 28-án Kispesten, emiatt lezárják és kiürítik a Bozsik Stadiont és környékét.
ápr. 12
19:24
20 milliárd euró értékű amerikai árura vetne ki magas vámot az Európai Unió (Portfolio)
Úgy tűnik, a nagy repülőgépgyártók, az Airbus és a Boeing állami szubvenciójával kapcsolatos vita kezd eldurvulni, az amerikaiak után az európaiak is magas büntetővámokkal fenyegetnek. Egyre nagyobb kereskedelmi konfliktus bontakozik...
ápr. 12
19:24
Szebeni István visszatér a Tényekbe (Ripost)
A népszerű híradóst április 15-től láthatjuk a Super TV2 képernyőjén, és hétvégenként ő lesz Andor Éva egyik műsorvezető társa a Tényekben.
ápr. 12
19:24
Hihetetlen siker, világsztárhoz hasonlítják a magyar focistát (Ripost)
Európa egyik legjobbjának látják válogatottunk oszlopát. Ez nem üres duma, beszédesek a statisztikák.
ápr. 12
19:24
Salvini kemény legény, azonnal kiutasítják a migránsokat (Ripost)
Illegális migránsokkal teli csónakot tartóztatott fel az olasz parti őrség, majd utasait Lampedusa szigetére szállították. Az olasz belügyminiszter közölte, nem sokáig maradhatnak ott.
ápr. 12
19:27
Megugrottak az európai kötvényhozamok, erősödött a forint (Privátbankár)
Újra pozitív a 10 éves német kötvényhozam, új csúcson az OTP és a BUX, a Mol is emelkedett, a Telekom és a Richter esett. Csúcshoz közelítenek az amerikai tőzsdék.
ápr. 12
19:27
Kikben bízzunk, ha nem a gyerekekben? Nibiru a Trafóban (Igényesférfi.hu)
A világ végéről és saját világaink végéről, változásainkról mesél és gondolkodtat el a Trafó előadása.
ápr. 12
19:30
Jó hír, erősödött a forint (ATV)
Erősödött a forint a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben péntek este a reggeli szintekhez képest.
ápr. 12
19:33
Kamerák előtt rugdosta meg hároméves modell lányát az anya, mert az fáradt volt a fotózáshoz (BorsOnline)
A hároméves kínai Niu Niu sikeres gyermekmodellnek számít hazájában, és számtalan
ápr. 12
19:33
Soltész Miklós: A jólét hit nélkül nem menti meg a nemzeteket (USAracing)
Hit nélkül a leggazdagabb és a legnagyobb jólétben élő társadalmaknak jövője is meg van pecsételve, erre is figyelmeztet Prokop Péter életműve – hangsúlyozta Soltész Miklós.
ápr. 12
19:33
Szerdától vásárolhatók meg a jegyek az azeri-magyar meccsre (vg.hu)
A mérkőzést június 8-án rendezik meg Bakuban, amely a harmadik meccse lesz a válogatottnak a selejtezősorozatban.
ápr. 12
19:33
Emberi géneket ültettek majmokba azért, hogy megfejtsék az emberi intelligencia titkát (SzMo)
A kínai tudósok azt vizsgálták, hogyan fejlődik az állatok agya.
ápr. 12
19:35
Elsöprő lendülettel zárt Európa, de mindent Amerikának köszönhet (vg.hu)
Az árfolyamok emelkedésének a kedvező amerikai vállalati eredmények adtak lendületet.
ápr. 12
19:36
Kivásárolná a Mol a Slovnaft kisebbségi részvényeseit (Menedzsment Fórum)
Ezt Anton Molnár, a Slovnaft szóvivője jelentette be pénteken.
ápr. 12
19:36
Idén olcsóbb a magyar uborka (ProfitLine)
Olcsóbb lehet a tavalyinál a belföldi termesztésű uborka; az Agárgazdasági Kutatóintézet adatai szerint a Budapesti Nagybani Piacon a hazai kígyóuborka termelői ára 4 százalékkal, az úgynevezett berakó uborkáé pedig 19 százalékkal alacsonyabb, mint egy évvel korábban.
ápr. 12
19:36
Július 18-án debütál a vadonatúj Corvette – első ízben középmotorral (Auto Pult)
„07.18.19“, olvasható a már hónapok óta közúti, illetve versenypályás tesztköreit futó, és persze erősen álcázott (Chevrolet) Corvette ajtajain, amely számsort látva mi első ízben az amerikai sportautó Nürburgring-Nordschleife-i köridejére asszociáltunk. De mint megtudtuk, nem erről van szó: a ’07.18.19“ felirat a modell debütálásának dátumát jelzi
ápr. 12
19:36
Szakértő: Hibás műszer okozta az izraeli űrszonda lezuhanását (ATV)
Az űrszonda állását mérő eszköz meghibásodása és az ezt követő láncreakció vezetett ahhoz, hogy lezuhant az izraeliek első, magán forrásokból finanszírozott műholdja csütörtök este a Holdra szállás közben - mondta Bacher Tibor Tamás egyetemi tanár az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában.
ápr. 12
19:37
Hatalmas kihívás előtt a felsőoktatás (vg.hu)
Az egyetemeknek és főiskoláknak választ kell találniuk többek között a piac és a felsőoktatás további közeledésére a Budapesti Metropolitan Egyetem oktatója szerint.
ápr. 12
19:39
Családtámogatással a népesség megmaradásáért (HírTV)
Semjén Zsolt: Mi demokraták vagyunk, törvénytisztelők vagyunk, korrektek vagyunk.
ápr. 12
19:39
Ben Affleck újra egyedülálló - Megint szakítottak a barátnőjével (Femcafe)
A színész ismét szingli.
ápr. 12
19:39
Áttetsző csipkében szexizik Rubint Réka (Life)
Nagyon dögös.
ápr. 12
19:39
5+1 csodaszer a spájzból, amit ezentúl takarításhoz is használhatsz (Spabook)
A tavasz sokaknál egyet jelent azzal, hogy eljött az ideje a nagytakarításnak is. Ahelyett, hogy a káros, boltban kapható tisztítószerekkel bajlódnál,...
ápr. 12
19:45
A színpadon halt meg a brit komikus, akit állítása szerint mindenkinél több klubból tiltottak ki az országban (444.hu)
A nézőtéren akadt, aki azt hitte, hogy a műsor része, ahogy Ian Cognito összeesik.
ápr. 12
19:48
Szerdától árulják a jegyeket az azeri-magyar meccsre (Infostart)
Szerdától vásárolhatók meg a belépők a magyar labdarúgó-válogatott Azerbajdzsán elleni Európa-bajnoki selejtezőjére, amely június 8-án lesz Bakuban.
ápr. 12
19:48
Óriási botrányba keveredett Soros György megbízható embere (HírTV)
Wikström liberális európai parlamenti képviselőként kétmilliárdos adócsalással meggyanúsított cég igazgatótanácsában tevékenykedik évek óta
ápr. 12
19:51
Szörnyű plasztikrém lett az egykor bájos Meg Ryan: sokkoló képek (Life)
Íme a színésznő legfrissebb fotója.
ápr. 12
19:54
Hosszú ezüstéremmel kezdett Stockholmban (ATV)
Hosszú Katinka ezüstérmet nyert a svéd főváros nemzetközi úszóversenyén pénteken.
ápr. 12
19:57
Paranoid Android: Az ellenzéki szavazó menekülése (Tiszta Jövő)
Ennek jegyében írtam alá a MKKP ajánlóívét a Moszkva téren.
ápr. 12
19:57
Megjelent az új Star Wars első előzetese (SzMo)
Az előzetes mellett pedig kiderült az új film címe is.
ápr. 12
20:00
Nem adott igazat az Alkotmánybíróság az oltásellenes szülőknek (Infostart)
A taláros testület határozatában kimondta: korlátozható a szülők neveléshez fűződő joga a kötelező védőoltások beadásának jogszerű indok nélküli megtagadása esetén.
ápr. 12
20:03
Kövér László: Hazánknak az Európai Unió tagjának kell maradnia (HírTV)
Az Országgyűlés elnöke szerint az aktuális európai kihívásokra hatékony kereszténydemokrata válaszokat kell adni.
ápr. 12
20:03
Kiderült, mi változik meg a testünkben, ha egy évig az űrben vagyunk (SzMo)
Egy 27 hónapos, egyedülálló kutatás eredményeit hozták most nyilvánosságra.
ápr. 12
20:06
Pluszban zártak az európai piacok (ProfitLine)
Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.

Keresés