2019 tavaszán a Chh Műszaki Kft második alkalommal szervezett teltházas tanácskozást, ahol a takarmány és az élelmiszeripar jeles szereplőit látta vendégül egy tartalmas szakmai napra.
Az európai normáknak minden elemében megfelelő, biztonságos, versenyképes, jól üzemelő erőmű épül Pakson - jelentette ki magyar újságíróknak Kovács Pál, a Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős államtitkár hétfőn Szocsiban, az idei Atomexpo nemzetközi fórumon.
Nagyon pörög az autópiac Magyarországon, a negyedéves rekord is megdőlt, és a Suzuki is újabb szintre emelte eladásait. A 20 legtöbbet eladott modell közül kettő is a japán gyártóé. Nagyot ment még a Ford és a Skoda is, és az is kiderült...
A következő nagy történelmi feladat Szerbia EU-tagságának megvalósítása, amely a szerbeknek és a magyaroknak egyaránt jó lesz, és szüksége lesz rá az EU-nak is.
Tordai Bence két társával együtt bejutott az MTVA épületébe, ahol harmadoltatná az intézmény költségvetését, másikuk állandóan az okostelefonját nyomkodja, a harmadik társuk pedig nem tudja, hogy az M3 nem megszűnik, csak az internetre költözik (vö. Vágási Feri az internetre megy).
Lewis H. Ziska amerikai növényfiziológus irányításával, és többek között a Szegedi Tudományegyetem professzora, Makra László részvételével végzett kutatás szerint a klímaváltozás miatt nemcsak a pollennel szennyezett területek növekednek, hanem az allergiások száma is.
2025 és 2029 között 15 százalékkal kell csökkenteni a személygépkocsik és kisteherautók kibocsátását, 2030-ra még 37,5, illetve 31 százalékkal. (Külföld)
A Citigroup a vártnak megfelelő bevételről és egy részvényre jutó nyereségről adott számot az idei első negyedévben, a jelentés után fél százalékos pluszban járnak a bank papírjai a tőzsdenyitás előtti kereskedésben. A Citigroup...
Első alkalommal jelenik meg a Magyar Nemzeti Bank Kereskedelmiingatlan-piaci jelentés című kiadványa, ami féléves rendszerességgel átfogó képet nyújt a hazai piac aktualitásairól. 2018 során erős bérleti kereslet mellett a hazai kereskedelmiingatlan-piac...
Ötödik mesterséges megtermékenyítése után elpusztult egy több mint 90 éves óriásteknős egy dél-kínai állatkertben. A fajnak így már csak három példánya maradt a világon. (Zöldzóna)
Lassan, de biztosan egyre magasabbra kúszik az az összeg, amit a németországi mobilszolgáltatók az 5G-hálózatok kiépítéséhez szükséges új frekvenciablokkokat fizetnek a március közepén indult németorszégi frekvenciaaukción. Szakértők...
A tagállamok illetékes minisztereiből álló Európai Tanács ma megállapodott a 2021-2027 közötti évekre vonatkozó uniós kutatási és innovációs keretprogram végrehajtása céljából előirányzott operatív célkitűzésekről és tevékenységtípusokról...
Az építőipari bővülés is jól tükrözi, hogy a magyar feldolgozóiparban egyre több beruházás valósul meg, és egyre kiterjedtebb infrastruktúra-hálózat épül ki Magyarországon.
A pénzintézet mobilapplikációjának és online felhasználói felületének felhasználói átmeneti lassulást vagy időszakos szolgáltatáskiesést tapasztalhatnak.
A következő nagy történelmi feladat Szerbia EU-tagságának megvalósítása, amely a szerbeknek és a magyaroknak egyaránt jó lesz, és szüksége lesz rá az EU-nak is.
A fővállalkozó Roszatom folyamatosan szállítja a létesítési engedélyek benyújtásához szükséges terveket, amelyeket honosítani kell a magyar viszonyoknak megfelelően.
Hiába szabták át az alkotmányellenes, uniós jogokat sértő egyháztörvényt, új formájában is teret ad a politikai önkénynek – figyelmeztet a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ). (Belföld)
Ebben az időszakban akár harminc százalékkal is megugrik az év többi részéhez képest a tojásfogyasztás, ezt pedig a kereskedelem szereplői is kihasználják.
Az NKM bővítette tervezői, kivitelezői, üzemeltetői kapacitásait; a WATT-ETA Kft. akvizíciója lehetővé teszi a társaság - stratégiájának megfelelő - áramhálózati és közvilágítási képességeinek és kapacitásainak fejlesztését....