20 százalékos mínuszban is járt ma az indiai Jet Airways árfolyama, miután a cég túlélése megkérdőjeleződött. Felmerült ugyanis annak a lehetősége, hogy nem kapja meg a beígért pénzügyi mentőövet. Az indiai légitársaság annyira...
A Roszatom dolgozik a Paks II. beruházás létesítési engedélyének megszerzéséhez szükséges tervdokumentáció elkészítésén – mondta Kirill Komarov, a Roszatom első vezérigazgató helyettese.
Az Európai Tanács elfogadta a földgázirányelv módosítását, amelynek értelmében az uniós szabályok mostantól a harmadik országokba irányuló és onnan kiinduló vezetékekre is kiterjednek.
Andrew Tallon történész 2015-ben lézerszkennelte az ikonikus katedrálist, a feltérképezés eredményei most óriási segítséget nyújthatnak az épület rendbetételéhez. Már ha a kivitelezők tudnak elég nagy fákat keríteni.
A magyar emberek nevében együttérzését és támogatását fejezte ki Orbán Viktor miniszterelnök Emmanuel Macron francia köztársasági elnöknek és Éric de Moulins-Beaufort reimsi érseknek, a Francia Püspöki Kar elnökének a párizsi Notre-Dame-székesegyházat ért tragikus tűzeset kapcsán – tájékoztatta az MTI-t kedden Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnö
Futballakadémiát indít Budapesten az FC Barcelona: a világ egyik legnagyobb klubjának felügyeletével működő egyesületnél a 4 és 14 éves kor közötti gyerekeket képzik majd egész évben.
A magyar emberek nevében együttérzését és támogatását fejezte ki Orbán Viktor miniszterelnök Emmanuel Macron francia köztársasági elnöknek és Éric de Moulins-Beaufort reimsi érseknek, a Francia Püspöki Kar elnökének a párizsi Notre-Dame-székesegyházat ért tragikus tűzeset kapcsán - tájékoztatta az MTI-t kedden Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnö
A Roszatom dolgozik a Paks II. beruházás létesítési engedélyének megszerzéséhez szükséges tervdokumentáció elkészítésén - mondta Kirill Komarov, a Roszatom első vezérigazgató helyettese kedden Szocsiban, a Atomexpo 2019. nemzetközi...
Az olaszok 39 százaléka határozottságáért értékeli a magyarokat, 52 százalék bizalmat érez Magyarország iránt, 45 százalék kiemelten támogatja a két ország közötti politikai kapcsolat erősítését.
:::A HOZZÁSZÓLÁS CSELEKMÉNYLEÍRÁST TARTALMAZHAT:::__GA__Ritka beteg és ritka rossz film. Az első félidő tömény kínszenvedés a néző számára is, nem történik semmi, csak értelmetlen és fölösleges jelene...
A bevándorláspártiak csúcsjelöltje, Frans Timmmermans Brüsszelben kijelentette, az Európai Bizottság elégedett a migránsoknak biztosított bankkártyaprogrammal, amely helyes eszköze a szükséget szenvedők humanitárius segítségnyújtásának.
Mégsem csak háziasszonyi teendőket láthatott el az Iszlám Állam kalifátusában a brit állampolgárságától korábban már megfosztott, de ennek ellenére is Nagy-Britanniába vágyó egykori diáklány.
Nyártól a hitelintézetek mintegy 130 ezer, változó kamatozású jelzáloghiteles ügyfelet tájékoztatnak a hitel kamatkockázatáról, és a kiszámítható, fix kamatú konstrukcióra való átszerződés lehetőségéről egy új jegybanki ajánlás...