Ernesto Valverde szerint az első perceket leszámítva csapata, a Barcelona jól játszott kedden a Manchester United ellen, így gond nélkül jutott a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjébe.
A Commerzbank összeáll a betétgyűjtésben nagyot újító fintech céggel, a Raisinnel, és közösen egy vállalati ügyfeleknek szóló megtakarítási platformot indítanak.
Christopher J. Hale most megtanulhatta, hogy nem kell minden baromságot azonnal közhírré tenni a Twitteren. A demokrata politikus egy barátja hallomásaira alapozva írt szándékos gyújtogatásról a Notre Dame kapcsán.
Életük meccsére készülnek Lipcseiék. A Fradi-ikon, Péter a Soroksár edzőjeként, fia, Krisztián az NB II-es csapat védőjeként szeretne kibabrálni a Magyar Kupa-elődöntőben a Budapest Honvéddal.
Vegyes eredményekről számoltak be eddig 2019 első negyedévében az amerikai nagybankok, a Citi elemzői szerint ennél jobbra nem is nagyon számíthatunk tőlük. A JP Morgan és a Wells Fargo a vártnál jobb eredményeket, a Goldman és a Citigroup...
Veszekedést okozott a brexit, de nem Nagy-Britanniában, hanem az Európai Parlamentben. Guy Verhofstadt, a testület brexitügyi koordinátora szerint Donald Tusk, az uniós tagállami vezetők tanácsának elnöke csak elnyújtotta a válságot, azzal, hogy jelentősen meghosszabbította a brit kilépés határidejét.
Az NKM bővítette tervezői, kivitelezői, üzemeltetői kapacitásait; a WATT-ETA Kft. akvizíciója lehetővé teszi a társaság - stratégiájának megfelelő - áramhálózati és közvilágítási képességeinek és kapacitásainak fejlesztését.
Mintegy 215 millió euróval támogatja az Európai Bizottság a Lengyelországot Dániával és Norvégiával összekötő új gázvezeték munkálatait, amelynek megvalósulása a magyar gázellátás diverzifikálásához is hozzájárulhat. A magyar...
HPV vírus hordozásával kapcsolatos szűrésre és teszt elvégzésére leggyakrabban abban az esetben kerül sor, ha a nőgyógyászati citológiai leletben rendellenes megjelenésű sejteket írnak le, amelyek felvetik rákmegelőző állapot lehetőségét a sejttani vizsgálat során.
Az ázsiai tőzsdék emelkednek szerdán, miután az első negyedéves kínai GDP-adat mellett a márciusi, kínai ipari termelési statisztika is felülteljesítette az előzetes várakozásokat. Az európai tőzsdék felemásan teljesítenek,, míg...
Egyedüli másodosztályú csapatként jutott be a labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjébe a Soroksár. A 47 éves Fradi-legenda, Lipcsei Péter által irányított együttes a Honvéd ellen juthat be a fináléba.
Az olaszok többsége ma a magyarok határozottságát tartja követendőnek, és ez a magyar kormány elmúlt tíz éves politikájának is eredménye Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár szerint.
A magyarországi települések háromnegyedében felhasználható lesz az úgynevezett falusi csok, amely nagyon szélesre nyitja az otthonteremtés lehetőségeit.
Az agrárium korszerűsítése mellett a magas színvonalú szakképzés az alapja a magyar mezőgazdaság versenyképessé tételének, ehhez járul hozzá az agrárszakmákat népszerűsítő Agrár Szakma Sztár fesztivál is, amely gazdag programokkal terelte a figyelmet az ágazat felé - mondta Bagdán Boglárka, az Agrárminisztérium agrárszakképzésért felelős helyettes
Nagy nap a mai a hazai egészségügy jövője szempontjából, ha lehet hinni a korábban kiszivárgott értesüléseknek: ugyanis a kormány mai ülésén tematikus napot tart és átbeszélik a legfontosabb javaslatokat. A költségvetési és így...
Hétfőn este gyulladt ki a párizsi Notre-Dame. A teljes tetőszerkezet megsemmisült, az épület állapotfelmérése még most is tart. A helyszínről tettek közzé a Facebookon egy videót, ami a katedrális belsejét mutatja meg, legalább is ami abból megmaradt.
Az új elektromos járművek száma 2025-re elérheti a 10 milliót, 2040-re pedig meghaladhatja majd a hagyományos járművekét, amely az e-mobilitás terén közel 2 000 milliárd dolláros üzleti lehetőséget jelent a közművállalatok számára – derül ki az Accenture új kutatásából.
Idén is elérhető az építőipari pályázat, melynek keretében újabb 6 milliárd forintos keretösszeggel támogatják a hazai építőipari vállalkozások technológiai korszerűsítését. A támogatásra ma reggel 8 órától pályázhatnak...
Országos razziát indított húsvét előtt az adóhivatal, azokat a kereskedőket ellenőrzi kiemelten, akik az ünnephez szükséges élelmiszereket és más árucikkeket kínálják a vásárlóknak - írja a Magyar Nemzet. A Nemzeti Adó-...