Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hivatalában fogadta Viktor Zubkovot, a Gazprom igazgatótanácsának elnökét, Oroszország volt miniszterelnökét - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) szerda este az MTI-vel.
Nosztalgiázni szép, nosztalgiázni jó. Nosztalgiázni egy bizonyos pontig még egészséges is, hiszen viszonyítás nélkül könnyen utat téveszt az ezer úton lépkedő modern ember.
A közlekedés-fejlesztések többnyire az ingatlanpiacot is befolyásolják, feltehetőleg nem lesz ez másképp a következő évtized fejlesztéseivel sem, amelyek közül néhányat már a közelmúltban megismerhettünk a Budapesti Mobilitási Terv 2030 dokumentumból. A tanulmány számos elfogadott, már tervekben szereplő, vagy egyelőre csak tervezett közlekedési és
A hosszúra nyúló bírósági ítélkezés miatti elégtételekről készült még tavaly törvényjavaslat, de nem halad a tárgyalása, pedig júliustól hatályba lépnének az új rendelkezések.
Jelentősen nőtt az elsősorban geotermikus energia termelésével és értékesítésével foglalkozó PannErgy által értékesített hőmennyiség 2019 első negyedévében összehasonlítva a 2018. év azonos időszaki adataival. A jó eredmény nagyrészt a Győri Geotermikus Projekt hatékonyságnövelésének, kapacitáskihasználtságának, valamint a kedvező időjárásnak köszö
Egy jól megválasztott kiegészítő a legunalmasabb szettet is fel tudja dobni. Lehet az egy divatos ékszer vagy egy menő táska, egy-egy ilyen darabbal...
Az építőipari kis- és középvállalkozásokat (kkv) célzó támogatás feltételeinek módosítását kezdeményezte a Magyar Mérnöki Kamara (MMK), javasolva, hogy a pályázatot terjesszék ki a mikrovállalkozásokra is, hiszen a tervezőirodák túlnyomó többsége, mintegy 6000 ezer vállalkozás sorolható ebbe a kategóriába - közölte az MMK csütörtökön az MTI-vel.
Hivatalos Tesla képviselet hiányában egy lelkes rajongó szinte vadonatúj Model 3-asát próbáltuk ki. A rövid kör után is érthető, hogy miért ez a világ kedvenc villanyautója.
Az előttünk álló hosszú hétvégén kezdetben még igen száraz levegő alakítja időjárásunkat, húsvét vasárnap azonban már egy kicsit megváltozik a helyzet...
Ez a cikk egyetlen embernek szól, annak, aki holnap megnyeri az ötöslottó négymilliárd forintos főnyereményét. És az aprót. Jó, ha többen nyernék meg, akkor többen is elolvashatják. Sőt, a reménykedők széles tábora számára sem biztos...
28 tagállam 43 közvélemény kutatója készítette el az európai parlamenti választások előtti utolsó mandátumbecslését. Az eredmények azt mutatják, hogy a britek részvétele sem sodorná veszélybe az Európai Néppárt (EPP) biztos győzelmét az európai uniós választásokon.
Az NKM bővítette tervezői, kivitelezői, üzemeltetői kapacitásait; a WATT-ETA Kft. akvizíciója lehetővé teszi a társaság - stratégiájának megfelelő - áramhálózati és közvilágítási képességeinek és kapacitásainak fejlesztését.
A Hertha BSC labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról a szezon végén távozó Dárdai Pál és Michael Preetz klubmenedzser csütörtökön sajtótájékoztatót tartott Berlinben.
Dézsi Csaba András rengeteg dolgot csinál: amellett, hogy az ország legismertebb kardiológusainak egyike, alig van nála nagyobb rocker. Még a papagájaira is átragasztotta a zeneszeretetet. De van saját TV műsora Győrben, és fél tucat könyvet is írt már. Mindemellett pedig húsz éve ő a judo szövetség alelnöke is. Szóval igazi all in one, vagyis mind
A Nemzeti Versenyképességi Tanács több mint kétéves működése eredményes, a testület több versenyképességi javaslatát is elfogadta a kormány – jelentette ki Varga Mihály az NVT ülésén.
Őrületes mennyiségű pénz, 4 milliárd 127 millió forint a fődíj az Ötöslottón. Bár vélhetően sokan elköltötték már ezt a pénzt fejben, mi most egy vállalkozó szellemű, hatalomra törő nyertes szempontjából nézzük meg a lehetőségeket:...
A Hertha BSC labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról a szezon végén távozó Dárdai Pál azt mondta, elfáradt és pihenni szeretne, ezért most egy kis szünetet tart.
Jellemzően napsütéses, meleg, száraz idő várható a húsvéti hosszú hétvégén - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
A sok napsütés mellett estig több, pénteken napközben kevesebb gomolyfelhő lesz az égen, éjszaka pedig jobbára derült időre számíthatunk. Számottevő csapadék nem várható.
Robert Muellernek azt nem sikerült bebizonyítania, hogy Trump kampánya megállapodott volna Oroszországgal az elnökválasztás befolyásolásáról. Azt viszont igen, hogy Oroszország beavatkozott a választásba, és kereste is a kapcsolatot Trumpékkal, akik nem is voltak visszautasítók.
Dinoszaurusztemetőt fedeztek fel paleontológusok Argentína nyugati részén tucatnyi, mintegy 220 millió éves maradványokkal - jelentették be argentin kutatók.