Megint megkaptuk a dumát, hogy majd ettől jönnek ide a turisták, de erre semmi bizonyíték nincs. Magyarországnak nincsenek a versenyhez elég jó bringásai, és Budapesten máshogy is lehetne népszerűsíteni a kerékpározást. De az tény, hogy ez aprópénz a megszokott megalomán őrültségekhez képest.
Előzetes bejelentésükkel ellentétben nem bénították meg pénteken a londoni Heathrow repülőtér forgalmát a Londonban napok óta folyamatosan tiltakozó környezetvédelmi aktivisták, a brit fővárosban folytatódtak a demonstrációk.
Bár a legutóbbi északi-sarki NATO-hadgyakorlat célja 'papíron' a katonák hidegtűrő képességének felmérése volt, a valódi veszély az orosz nagyhatalmi ambíció lehet.
A faluba 1919. április 19-én, húsvét nagyszombatján bevonuló román csapatok és félkatonai alakulatok Köröstárkányon 91 magyar polgári lakost, Kisnyégerfalván pedig 17 magyart lőttek le.
Egy nő lemászott egy Szeged belvárosában lévő híd oldalára, ahol sokáig várakozott. Ez idő alatt kiérkeztek hozzá a tűzoltók és a rendőrök egy bejelentés alapján.
Egy új törvényjavaslat szerint Ausztriában a kormány a szociális bérlakások elosztásakor előnyben részesítené az osztrákokat, ugyanakkor nehezebben juthatnak majd lakáshoz Ausztriában a külföldiek, főként a nem európai uniós tagállamokból érkezők - erről írt az osztrák sajtó.
A hosszú hétvége naposan indult, de húsvétra egy hidegcsepp közelíti meg térségünket és ez vasárnap, illetve hétfőn már befolyásolja időjárásunkat - hangzott el az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) videójában.
Motoros mutatvánnyal és nyílt nappal várja látogatóit a Cirkuszok Világnapján a 25 éves Magyar Nemzeti Cirkusz. Vezetője, Ifj. Richter József azt is elmondta, szerinte miért nem kell betitani az állatok szerepeltetését a cirkuszokban.
Egyetlen alátámasztott bizonyítékot sem tartalmaz a 2016-os elnökválasztásba való állítólagos orosz beavatkozásra a Robert Mueller amerikai különleges ügyész vezette vizsgálatról közzétett jelentés - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.
Közel kétéves mélypontra estek a megkezdett lakásépítések száma márciusban az Egyesült Államokban, ami az ingatlanpiac gyengélkedését jelzi annak ellenére, hogy a jelzáloghitelek kamata esik. A ma közzétett gyenge adat részben a középnyugati...
Egyetlen alátámasztott bizonyítékot sem tartalmaz a 2016-os elnökválasztásba való állítólagos orosz beavatkozásra a Robert Mueller amerikai különleges ügyész vezette vizsgálatról közzétett jelentés - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak pénteken Moszkvában.
Nyilvántartásba vette az MSZP-Párbeszéd Magyarországért, a Lehet Más a Politika (LMP) és a Demokratikus Koalíció (DK) listáját a május 26-ai európai parlamenti (EP-) választásra a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).
Előzetes bejelentésükkel ellentétben nem bénították meg pénteken a londoni Heathrow repülőtér forgalmát a Londonban napok óta folyamatosan tiltakozó környezetvédelmi aktivisták, a brit fővárosban folytatódtak a demonstrációk.
Az utolsó festményeket - 15 darab XVII. századi képet - is átszállították pénteken a tűzvész pusztította párizsi Notre-Dame-ból a Louvre múzeumába, miután a műkincseket és ereklyéket már az elmúlt napokban kimenekítették a katedrálisból.
Zárva tart május 13-tól 26-ig a Keleti pályaudvar karbantartás miatt - adott ki tájékoztatást a MÁV Zrt. A lezárás idején a vonatok nem érintik a Keletit, minden járat induló- és végállomása más pályaudvarokra és állomásokra kerül...
A nemi erőszak tényét még az ausztrál hadsereg vezetése is elhallgatta. Az egyetlen túlélő haláláig őrizte a titkot, csak akkor vallotta meg egy bizalmasának.
Megreformálhatják a tanári pályára jelentkezők alkalmassági vizsgálatát, de az érintettek szerint ennél sokkal komolyabb gond lehet az, hogy lesz-e egyáltalán kit megvizsgálni.
Talán mindenki számára érezhetően egyre jobban drágul az élet Magyarországon, az áremelkedés pedig az élelmiszereket fokozottan érinti. Joggal érezhetik sokan, hogy a húsvéti bevásárláskor a tavalyinál mélyebben a pénztárcájukba...
Nyilvántartásba vette az MSZP-Párbeszéd Magyarországért, a Lehet Más a Politika (LMP)és a Demokratikus Koalíció (DK) listáját a május 26-ai európai parlamenti (EP-) választásra pénteken a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).
A címvédő, második helyen álló MOL Vidi FC a listavezető Ferencváros otthonába látogat szombaton a labdarúgó OTP Bank Liga 29. fordulójának rangadóján.
A karikás, vagy duzzadt szemeket sok minden okozhatja: a leggyakoribb, hogy valaki nem alszik eleget, vagy nem fogyaszt elegendő folyadékot, de a számítógép...
Pert indít a Reuters hírügynökség oroszországi tevékenységének leállíttatása érdekében a Rosznyefty állami többségű orosz olajvállalat - közölte online kiadásában pénteken az RBK című orosz gazdasági napilap. A Rosznyefty...
Talán nem pont erre gondolt Lázár János, amikor hatalma teljében az energiastratégiát is felülírta volna a szántóföldekre telepíthető napelemrendszerek állami támogatásáért, de Németországban azt bizonyították, hogy a földművelés és a napelemes rendszerek egyáltalán nem összeegyeztethetetlen területek. Az eredményeket máris exportálják.