A magyar társadalom mintegy harmada 125 ezer forintnál kevesebb összegből gazdálkodik havonta, ők képviselik a legalsó társadalmi réteget. Máshonnan megközelítve az adatot, elmondható: közel 3 millió magyar ennyinél kevesebb pénzből él.
Dúl a hitelláz: a személyi hitelek kereslete folyamatosan nő. Ennek oka lehet az egyszerű igénylés - csupán pár dokumentumra van szükség. Így sem garantált ugyanakkor, hogy az igénylő megkapja a hitelt. Hogy a bankok milyen minimumfeltételeket...
A nemrégiben szigorított jogszabály szerint a bíróság döntése után azonnal ki lehet utasítani a szexuális bűncselekményt, személy elleni erőszakot vagy rablást elkövető menekülteket Németországból.
A méz számos jótékony hatással rendelkezik, ám nem árt tudni, hogy egyrészt cukorbomba, másrészt nem fogyaszthatja mindenki, kisgyerekeknek pedig csak egyéves koruktól lehet adni. (Bioritmus)
Szaharai homokot hozott a keddi eső, már sokfelé beszennyezte a szabadban hagyott tárgyakat. Sárgás, barnás színű homok és por rakódott le a tereptárgyakra az esős tájakon – írja az Időkép. A homok Afrika irányából érkezett délkeleti irányú széllel, és sokfelé az eget is sárgásra festette. A szennyezés kedd délután tetőzik, a hét további részében
Hibát véthetett a tűzszerész, és ezért robbanhatott fel egy újabb bomba hétfőn Srí Lankán – mondta el a nemzetbiztonsági szakértő az ATV Start című műsorban. Cseri Ferenc szerint a hétvégi merénylet elkövetői az Iszlám Állammal is kapcsolatban álltak, a merényletsorozat ugyanis komoly logisztikai hátteret igényelt.
A magyar külgazdasági és külügyminiszter felszólalásában emlékeztetett arra, hogy Európa déli, délkeleti szomszédságában az utóbbi években erősen destabilizálódott a helyzet.
Több mint kétszer annyi ideig kell dolgoznia egy budapesti fiatalnak ahhoz, hogy fizetéséből lakást vegyen, mint egy észak-magyarországinak. Az ingatlanárak jelentős regionális különbségei miatt a fővárosban az állami támogatások egy új lakás értékének harmadát, egy községben majdnem a kétharmadát is kitehetik egy háromgyermekes családnál.
Az agyérkatasztrófa hirtelen következik be. Közvetlen kiváltó oka ugyanakkor általában nincs, a rizikótényezők évtizedes hatásának eredményeképpen lép fel. Vannak azonban olyan okok, amelyek a meglévő kockázati tényezők mellett hirtelen állapotromlást okozhatnak.
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök és Askar Mamin kazah miniszterelnök tárgyalnak Nurszultanban április 23-án.
Több milliárd forintos európai uniós forrást költ a kormány a nagy gyermekotthonok bezárására, valójában azonban az történik, hogy nagyobb intézetből kisebbe küldik a gyerekeket, ami nem oldja meg a problémát.
Ázsiában vegyesen teljesítettek az irányadó részvényindexek kedden, az európai tőzsdéken sem volt egyértelmű az irány a hét második napján. A hazai részvényindex a nap első felének esését ledolgozta, majd a keddi piaczárás felé...
Ranil Vikremeszinghe arra figyelmeztetett, hogy több szélsőséges továbbra is szökésben van. A terroristák azonosításában ugyannakkor a hatóságok haladást értek el.
Folytatódik a "Tovább ne törj!" csontritkulásszűrést népszerűsítő program. Egy országos patikaláncban végzik el az ingyenes csonttömegmérést. Ez a népbetegség egyébként gyógyszeres kezeléssel megelőzhető - mondta az InfoRádiónak Takács István, a Magyar Osteoporosis és Osteorathrologiai Társaság elnöke.
Ázsiában vegyesen teljesítettek az irányadó részvényindexek kedden, az európai tőzsdéken sem volt egyértelmű az irány a hét második napján. A hazai részvényindex a nap első felének esését ledolgozta, majd a keddi piaczárás felé...
Pluszban nyitottak a főbb amerikai indexek, a jó hangulat kitartott a kereskedés későbbi szakaszában is, az S&p 500 és a Nasdaq új rekord értéken zárt. A befektetők egy sor gyorsjelentést követtek nyomon: többek között a Coca Cola,...