Megnyitják Tatabányánál az M1-es autópálya óvárosi csomópontját, de lezárják a centrum felé a le- és felhajtó ágat a Hegyeshalom felé vezető oldalon – közölte a Magyar Közút.
Rászorulókat segít Hajdúdorog önkormányzata azzal, hogy megüresedett házakat biztosít a számukra. Csige Tamás a település MSZP-s polgármestere elmondta az ATV Start című műsorában, hogy programjuk már három éve működik. Abban az időben 70 millió forinthoz jutott az önkormányzat, mert értékesített egy területet, ahová napelemes rendszert telepítette
Az ukrán elnökválasztás múlt vasárnap megtartott második fordulójában leadott szavazatok 100 százalékának összeszámlálása alapján Volodimir Zelenszkij humorista-producer jelölt nyert 73,22 százalékkal, míg Petro Porosenko hivatalban lévő államfő a voksok 24,45 százalékát kapta - derült ki a Központi Választási Bizottság (CVK) honlapján közölt előze
Miután a Facebook lassan kiterjed a világ minden szegletébe, és az összes létező nyelven kommunikálnak rajta, a cég nincs könnyű helyzetben, amikor mindenhol oda kell figyelnie, hogy a gyűlöletbeszédet és egyéb nemkívánatos tartalmat kontrollálja, ráadásul úgy, hogy ne tűnjön zavaró cenzornak.
A svéd lutheránus egyház társadalmi nyomásra sorra föladja a keresztény elveket és erkölcsöket: sokan ezt ünneplik, pedig a folyamat eredménye a tragikus önfelszámolás.
Egyvalaki most biztosan nagyon boldog, hiszen több mint 4 milliárdforinttal lett gazdagabb szombat este, amikor kihúzták az Ötöslottón a számait: 14; 21; 53; 60; 90. De vajon érdemes világgá kürtölni, vagy tartsa inkább szűk körben...
Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő Donald Trump amerikai elnökről elnevezett települést hozna létre a megszállt Golán-fennsíkon, amelyet az amerikai kormányzat nemrégiben Izrael részeként ismert el - jelentette a Fox televízió kedden.
Viharos-esős időre számítanak kedd estétől Párizsban, a szél és a csapadék, de az oltáskor használt víz is komoly károkat okozhat a tető nélkül maradt katedrálisban. (Külföld)
Augusztustól bevezetik az éjszakai repülési tilalmat. Budapest felett éjfél és hajnali öt óra között tervezetten nem szállhatnak majd fel és le repülőgépek a Liszt Ferenc-repülőtéren. A Kulturált Légiközlekedésért Egyesület szerint ez nem elegendő. Kiss Ferenc kollégánk a helyszínen nézte - és hallgatta - meg, hogy mi a helyzet a reptér környékén.
A szlovákiai járóbeteg-ellátásban dolgozó orvosoknak csaknem a fele 60 évnél idősebb - derült ki egy új felmérésből. Az Egészségpolitikai Intézet arra figyelmeztetett, hogy az idős orvosok várhatóan egy-két éven belül nyugdíjba vonulnak. Ha ez megtörténik, Szlovákiában akár 5500 orvos is hiányozhat.
Megkezdték a párizsi Notre-Dame-székesegyház egy héttel ezelőtt leégett tetejének helyén keletkezett nyílás befedését kedden, még a hét második felében várható esős időszak előtt - közölte André Finot, a katedrális kommunikációs vezetője.
Elbúcsúzott az Exatlon, jön viszont helyette a Bezár a bazár és A Bank. Kiderült az is, hogyan változik az RTL műsorrendje, ha véget ér a Drága örökösök.
Erős első negyedévet zárt a Lockheed Martin, miután 14,3 milliárd dolláros árbevételt ért el a várt 12,6 milliárd dollárral szemben és egész éves várakozását 56,75 és 58,25 milliárd dollár közé emelte (várt: 56,7 milliárd dollár).
A Kétfarkú Kutya Párt számára nagy munka volt az aláírásgyűjtés, ezer passzivista segítette a munkájukat. Végül 29 ezer aláírást adtak le. Kovács Gergely beszámolt arról is, milyen lenne szerintük az egységes Európa.
Erősebb, hitelesebb és garanciaként működő Európát szorgalmaznak az ellenzéki pártok Európai Parlamenti képviselőjelöltjei. A listavezetőket az Új Egyenlőség hívta vitára, amit a kormánypártok képviselői nem vállaltak.
Maithripala Sziriszena azt mondta, a biztonsági vezetők, akik hírszerzési értesüléseket kaptak külföldről, nem osztották meg azokat vele, ezért határozottan fellépek ellenük.
Bejelentette az ország biztonsági testületeinek az átszervezését kedden Maithripala Sziriszena Srí Lanka-i államfő, miután a hírszerzés kudarcot vallott a húsvét vasárnapján legalább 321 ember életét kioltó merényletsorozat kapcsán.
Miután a Facebook lassan kiterjed a világ minden szegletébe, és az összes létező nyelven kommunikálnak rajta, a cég nincs könnyű helyzetben, amikor mindenhol oda kell figyelnie, hogy a gyűlöletbeszédet és egyéb nemkívánatos tartalmat kontrollálja, ráadásul úgy, hogy ne tűnjön zavaró cenzornak.
Az Appeninn április 23-i közgyűlése után a befektetők megismerhették a társaság 2018-as üzleti évének részletes számait, az Appeninn éves beszámolójából kiderült, hogy a társaság bevétele tavaly 42 százalékkal 7 millió euróra...
Világháborús robbanótestet hatástalanítanak vasárnap a Bozsik Stadionnál. Emiatt a XIX. és a XVIII. kerületben is lezárásokra, forgalomkorlátozásra kell készülni. Az intézkedés a közösségi közlekedést és a vasúti közlekedést...
A szaúd-arábiai belügyminiszter közlése szerint az országban 37 embert végeztek ki terrorizmussal kapcsolatos bűncselekmények miatt - jelentette a szaúdi állami média kedden.
212 ezerre nőtt az németekhez vándorolt magyarok száma és rekordszámú, 1860 magyar jött világra náluk 2018-ban. A minisztérium szerint azonban többen jönnek haza, mint ahányan elhagyják az országot.
A bitcon grafikonján aranykereszt alakult ki, ami a legismertebb kriptopénz árfolyamának emelkedését jósolhatja. Kedden a bitcoin árfolyama 5500 dollár fölé emelkedett az amerikai Bitstamp kriptotőzsdén, ami 5 havi csúcsnak számít,...
A marokkói hatóságok lefoglaltak hét tonna hasisgyantát Casablancában két napig tartó razzia során - adta hírül kedden a marokkói központi nyomozóiroda.
A Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett Duna House részvény az előző heti tőzsdezáráskor új történelmi csúcsot állított be, amely 4360 forintos részvényárfolyamot jelent. A társaság közgyűlése utáni részvényárfolyam csúcs az eddigi legmagasabb osztalékkifizetési határozatnak és a befektetők a cégcsoport további fejlődésébe vetett bi