2019. április 26. péntek

ápr. 26
9:53
Bayer Zsolt: Ukrajna, a nyugatos (Tiszta Jövő)
Ilyen nyelvtörvényt még Ceausescu sem merészelt hozni.
ápr. 26
9:57
Kevesebb gyerek születik, többen halnak meg - év elején is tovább fogyott a magyar (Privátbankár)
A népességszám alakulásának első kéthavi adatai következnek.
ápr. 26
9:57
Orbán volt minisztere kapja a Mádl Ferenc intézet vezetését (ATV)
Mádl Ferenc egykori államfőről elnevezett jogi intézetet hoz létre a kormány, a V4-ek és más EU-országok jogrendjének a tanulmányozására. Az intézet vezetője Orbán volt külügyminisztere, Martonyi János lesz.
ápr. 26
9:57
Erősítik az eurázsiai együttműködést (USAracing)
Kétoldalú találkozón vett részt Pekingben Orbán Viktor miniszterelnök, a kínai vezetőkkel folytatott tárgyalásokat követően több szerződést írtak alá a felek.
ápr. 26
10:00
Bomba ötlet (Kripto Akadémia)
Kim Dzsong Un észak-koreai diktátor a jelek szerint abban bízik, hogy palira veheti az egész világot. (Vélemény)
ápr. 26
10:00
A kecskeköröm legendája (Grill Receptek)
Körmölni kellett a kecskéket, s bár ez egy egyszerű kijelentő mondat, ráadásul szépen alliterál, a valóság, miként szokott, most is jóval bonyolultabb a leírt szavaknál. (Vélemény)
ápr. 26
10:02
Felmérés: egyre szomorúbb, dühösebb a világ (Kripto Akadémia)
Minden eddiginél búsabbak, dühösebbek az emberek szerte a világon, jóval inkább tele vannak félelemmel, mint valaha - derül ki a Gallup közvélemény-kutató intézetnek az érzelmek globális állapotáról készült éves felméréséből. (Tudomány)
ápr. 26
10:02
Patkányok (Grill Receptek)
Nincs mit tenni, a főpolgármester megmondta, hogy „nagyváros patkány nélkül nem létezik”. (Vélemény)
ápr. 26
10:03
Kevesebb gyerek születik, többen halnak meg - év elején is tovább fogyott a magyar (Menedzsment Fórum)
A népességszám alakulásának első kéthavi adatai következnek.
ápr. 26
10:03
Buffon visszatérhet a Juventushoz (Infostart)
Ha nem hosszabbít a kapus a PSG-nél szerződést, ismét az olasz bajnokcsapatnál dolgozhat - de már igazgatóként.
ápr. 26
10:03
Őszinte prezi a Fordtól: a benzinzabálókon keresik a nagy pénzt, minden más kidobnak (Portfolio)
Egymás után száműzi kínálatából a veszteségesen gyártható kisebb autókat a Ford, és helyettük kisteherautókat és SUV-kat gyárt. Pénz beszél. Ahhoz vagyunk hozzászokva, hogy az autógyártók egymásra licitálva próbálják megmutatni...
ápr. 26
10:03
Molnár Csanád: Régen szerintetek könnyebb volt? (Tiszta Jövő)
Miért féltek?! Nincs háború, nincs éhínség, semmi nem ad okot arra, hogy lemondjatok a gyermekáldásról.
ápr. 26
10:04
Orvinus (Grill Receptek)
Orbán Viktor kormánya Hernádi Zsoltnak adta a Corvinust. Pár áttételt figyelmen kívül hagyva lényegében így összegezhető az egyetem úgymond megmentését célzó nagy kormányzati akcióterv (Vélemény)
ápr. 26
10:06
Egy igazi nemzeti kincs (Grill Receptek)
Érd délnyugati határában található az Elvira major, amely felbecsülhetetlen értéket képvisel. Nemcsak Magyarországon, de egész Európában nem található a csonthéjas gyümölcsöknek ilyen széleskörű génbankja (Vélemény)
ápr. 26
10:08
Az első szakaszban (Grill Receptek)
Sokunknak lehetett déja vu érzése, amikor értesültünk arról, hogy a török kormánypárt „rendkívüli fellebbezést” nyújtott be a Legfőbb Választási Tanácshoz a március 31-i helyhatósági választásokat követően. (Vélemény)
ápr. 26
10:09
Gyurcsány: Orbán becsapta az embereket (Igényesférfi.hu)
Csalás és csalárdság, amit a Fideszben csináltak Gyurcsány szerint.
ápr. 26
10:09
5+1 hasznos tárolási megoldások a konyhádba (Spabook)
A konyha az a hely a lakásban, ami egy vérbeli háziasszony számára sosem lehet elég nagy. Sokak számára nagy probléma, hogy a helyiség kicsi,...
ápr. 26
10:10
"Valódi bokrokkal" meg lehetne fékezni a poloskainváziót (Grill Receptek)
Ha sokkal több bokorlakó énekesmadár - barátposzáta, kis poszáta, fülemüle vagy vörösbegy - élne például Budapesten, akkor biológiai úton lehetne védekezni a poloskainvázió ellen - mondta Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szóvivője a köztévében. (Zöldzóna)
ápr. 26
10:12
Fél Budapestet leszedálná a Röszkén talált nyugtatószállítmány (Grill Receptek)
Több mint nyolcszázezer tabletta bivalyerős nyugtatót találtak a pénzügyőrök két szerb rendszámú kamionban (Bűnügy-baleset)
ápr. 26
10:15
Őszinte prezi a Fordtól: a benzinzabálókon keresik a nagy pénzt, minden mást kidobnak (Portfolio)
Egymás után száműzi kínálatából a veszteségesen gyártható kisebb autókat a Ford, és helyettük kisteherautókat és SUV-kat gyárt. Pénz beszél. Ahhoz vagyunk hozzászokva, hogy az autógyártók egymásra licitálva próbálják megmutatni...
ápr. 26
10:15
Vigyázat, sokkoló időjárási fordulat jön (Háziállat)
Pénteken a hajnali 9-16 fok után gyorsan melegszik a levegő és kora délután már szinte nyári hőségre, 26-31 fok közötti csúcshőmérsékletekre számíthatunk – írja az InfoStart. Késő délutántól, estétől nyugaton megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, és a Dunántúlon már zápor, zivatar is kialakulhat néhol jégesővel.
ápr. 26
10:15
A Bosszúállók főszereplői lerakták kézlenyomatukat, de Chris Hemsworthnél becsúszott egy kisebb hiba (Joy)
A Bosszúállók sztárjai letehették kézlenyomatukat, de azért becsúszott egy-két kisebb hiba a dologba.
ápr. 26
10:17
Felszámolná a kormány a fapadosok bádogterminálját Ferihegyen (Portfolio)
Egyeztetések zajlanak a kormány és a Budapest Airport között a légikikötő tervezett fejlesztéseiről — írja a Magyar Nemzet. A kormány 77 pontban fogalmazta meg követeléseit a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér tulajdonosának, melyek...
ápr. 26
10:21
Már szombaton beindul a balatoni vonatsűrítés (Menedzsment Fórum)
Minden eddiginél korábban kezdődik a vasúti turisztikai szezon, a MÁV-START így már hétvégétől több járatot indít a balatoni vonalakon.
ápr. 26
10:21
Nem lehetnek elégedettek a Mercedesnél - Kemény munka vár rájuk (2.) (Portfolio)
Nehéz helyzetben vannak a hagyományos autógyártók az utóbbi időben, a globális autópiac lassulása, az egyre szigorodó környezetvédelmi előírásoknak történő megfelelés, az alternatív meghajtású járművek és az új technológiák...
ápr. 26
10:21
Tesla szalon nyílt Budapesten? Igen is, meg nem is! (Autónavigátor)
Mutatós autószalont nyitott a Tesla villanyautói számára Budapesten az Universal Leasing. Megtekinthetők és kipróbálhatók az autók, vásárlásukat finanszírozás és számos kényelmi szolgáltatás segíti.
ápr. 26
10:21
Csirke Dániel a Geometry cégcsoportot erősíti (Márkamonitor)
Áprilistól újabb szenior szakember csatlakozott az Ogilvy márkákat is magába foglaló Geometry cégcsoport csapatához. Csirke Dániel társ-kreatívigazgatóként Robin Smith kreatívigazgató munkáját támogatja, emellett a produkciós osztály vezetése is a feladatai közé tartozik. Csirke Dániel 11 éves pályafutása során számos hazai és nemzetközi ügynöksége
ápr. 26
10:23
Szerencselovagok ellen is védelmet nyújt, ha így szerződik (Menedzsment Fórum)
Noha a gazdasági kultúra az utóbbi években javult, ma is nagyon sokan „cserélgetik” a cégeiket, oly módon, hogy nagyobb adósság felhalmozása esetén hagyják bedőlni a régit és újat alapítanak helyette. A partnerek számára így állandó fejfájást okoz, hogy időben teljesít-e a megrendelőjük. Van olyan jogi megoldás, amellyel a cégek felkészülhetnek a n
ápr. 26
10:27
Eszement repülés a fal túloldalára (autopro)
Akkor jó egy krimi, ha az alkotóknak sikerül teremteniük egy érdekes, negatív tulajdonságokkal is bíró nyomozót. A Thomas Kretschmann által alakított cinikus felügyelő ilyen figura.
ápr. 26
10:27
Ujjujjj de vagány ez az óriási New York-i loft (Player)
Függőlépcső, márvány és réz részletek, teljes fejedelmi pompa a soha nem alvó városból.
ápr. 26
10:27
Összejátszottak a magyar napelemes cégek, hogy megcsapolják az uniós pénzeket (NRGreport)
Összejátszott öt magyar napelemes cég 26 uniós pályázat esetében, derült ki a GVH csütörtöki közleményéből.  A hatóság a maximálisan kiróható, több mint 81 millió forint összegű versenyfelügyeleti bírságot szabott ki a kartell résztvevőire.
ápr. 26
10:27
„Sok a patkány Magyarországon” – mondta Bangóné arra, miért nagy a Fidesz támogatottsága (Igényesférfi.hu)
Az ATV-ben patkányozott Bangóné.
ápr. 26
10:30
Hétköznapi hőstettek – Tárlat a Hős utcai gyerekek alkotásaiból (Grill Receptek)
A Hős utcában lakó gyerekek polaroid és kerámia szelfijei most a Hős utca – a „legegerősebek” című erzsébetvárosi kiállításon láthatók. Ahogy Erdős Virág csak erre az alkalomra készített könyvei is. (Kultúra)
ápr. 26
10:32
Szél Bernadett: nincs már demokrácia, kár is eljátszani (Grill Receptek)
Minden független intézményt betörtek, aki tenni tudott volna, azt megvették vagy kicsinálták – mondta az Orbán-rendszerről a független képviselő. (Belföld)
ápr. 26
10:33
Kómába esett John Singleton (Infostart)
Agyvérzés után kómába esett John Singleton amerikai filmrendező-producer.
ápr. 26
10:33
Újra áll a bál az Audinál: ismét sztrájk jöhet? (Pénzcentrum)
A 24. hu értesülése szerint az Audi nettó 65 ezer forinttal rövidíteni meg a prémiumnál a dolgozóit. Az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) információi szerint önkényesen átírta a gyár a prémiumszámítás szabályait,...
ápr. 26
10:33
Két kórház is megtagadta a sérült kisfiú ellátását (ATV)
Az egyik helyen az altatóorvos hiánya miatt nem tudtak foglalkozni a 2,5 éves gyerekkel.
ápr. 26
10:33
Kúria: A Fidesz-Kdnp megtévesztette a választókat (444.hu)
Megint a Kubatov-listát bővítették, miközben úgy tettek, mintha ajánlást gyűjtenének. A Nemzeti Választási Bizottság szerint persze a Fidesz rendben csinált mindent.
ápr. 26
10:33
Lemondott a Srí Lanka-i országos rendőrparancsnok (USAracing)
Pudzsisz Dzsajaszundara már a második magas rangú vezető, aki feladja tisztségét amiatt, hogy a hatóságok nem tudták elejét venni a 253 halálos áldozatot követelő terrortámadásnak.
ápr. 26
10:33
Ezt műttetnék meg: Kiderült, melyik testrészükkel elégedetlenek a nők (Femcafe)
Ezt a testrészüket szeretik a legkevésbé.
ápr. 26
10:33
Selena Gomez visszatért a vörös szőnyegre és gyönyörűbb, mint eddig bármikor (Glamour)
Az a ruha, az a smink!
ápr. 26
10:34
Óriási dugó az M0-áson (Grill Receptek)
Hatalmas a torlódás az M0-s autóút déli szektorában az M5-ös felé, a Szigetszentmiklós-Csepel csomópont közelében baleset miatt - közölte az Útinform péntek délelőtt a honlapján. (Bűnügy-baleset)
ápr. 26
10:35
Vasárnap több helyen megbénul az autós közlekedés: Ez lesz az oka (Femcafe)
Budapest számos kerületét érinti a forgalomkorlátozás.
ápr. 26
10:39
Nem titkolt bizakodással tekint a Hungaroringre a magyar sztár (Infostart)
A túraautó-világkupa (WTCR) hungaroringi versenyhétvégéjén is nehéz helyzetben lehetnek a Hyundai pilótái az esélykiegyenlítő rendszer miatt - jelezte az InfoRádiónak Michelisz Norbert. Arról is beszélt, hogy a három futam egyike azért adhat érdemi esélyt a jó szereplésre.
ápr. 26
10:39
Véletlenül egy amerikai muszlim aktivista képét tette ki a Srí Lanka-i rendőrség, mint a terrortámadás egyik elkövetőjéét (444.hu)
Elnézést kértek.
ápr. 26
10:39
Lépéselőnybe került a City (Azenpenzem)
Josep Guardiola csapata a United 2-0-s legyőzése után egy ponttal előzi meg a Liverpoolt, kettőjükön kívül más már nem lehet bajnok, de csak a City tarja a kezében a saját sorsát.
ápr. 26
10:39
Fotó a jövőből - 2020-ra így néz majd ki David Beckham (Femcafe)
A technika csodákra képes, ha az öregedésről van szó.
ápr. 26
10:39
Bérczesi Robi életrajzi könyve mellett bármelyik drogprevenciós oktatófilm elbújhat (SzMo)
Hogyan tékozold el életed legszebb 10 évét, megannyi barátsággal, párkapcsolattal és az apád örökségével együtt? Az Én meg az Ének tényleg brutálisan őszinte vallomás lett.
ápr. 26
10:39
Az én házam az én váram – 5 tanács a betörők ellen (Spabook)
Van egy mondás: ha beengedsz valakit az otthonodba, az életedbe engeded be. Vannak várt vendégek, és vannak váratlanok – a tolvajok - is, de ne...
ápr. 26
10:45
Nagyon visszaesett a gyerekszülések száma Magyarországon (ATV)
Növekedett a természetes fogyás 2019 első két hónapjában, miután 5,1 százalékkal kevesebb gyermek született és 11 százalékkal többen haltak meg az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal pénteken az MTI-vel.

Keresés