Csaknem kétmilliárd forintból, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében elnyert európai uniós forrásból újul meg Kiskunfélegyháza belvárosa - tájékoztatta a település polgármestere az MTI-t.
A levegőt – is – szennyező mikroműanyagok a viselkedést, a hangulatot, a teljesítményt is negatívan befolyásolják, de még a bűnözés is nő a szennyezettebb területeken. (Tudomány)
A Real Madrid 0–0-t játszott a Getafe otthonában. Az eredmény a Real szempontjából felejthető, ám valami miatt mégis emlékezetes lesz a meccs: ez pedig a mindössze 19 éves Brahim Díaz teljesítménye – írja a Rangado.24.hu.
Pici korunktól fogva lépten-nyomon halljuk, hogy gyümölcsöt enni egészséges. De egészen pontosan miért is? Melyek a leghasznosabbak, és mit tartalmaznak?
Nagyon szerencsétlen átkötés volt, amikor Bangóné patkányokról beszélt – mondta Tordai Bence Párbeszéd-képviselő az ATV Egyenes beszéd című műsorában Bangóné Borbély Ildikó korábbi kijelentésével kapcsolatban.
Összejátszott öt magyar napelemes cég 26 uniós pályázat esetében, derült ki a GVH csütörtöki közleményéből. A hatóság a maximálisan kiróható, több mint 81 millió forint összegű versenyfelügyeleti bírságot szabott ki a kartell résztvevőire.
A halál szinte tiltott, tabuként kezelt jelenséggé vált mai korunkra. A Trafó Eltűnő ingerek c. előadása ezt a tabut és a halál, a gyász okozta sebeket szakítja fel bennünk.
Barátokat, hoteleket és bankokat tévesztett és károsított meg Anna Delvey, akinek eredetileg nem is ez a neve. A tárgyalásán olyan csinos volt, hogy öltözeteinek külön Instája van.
Születési rendellenesség miatt szívműtéten esett át a világ- és Európa-bajnok kajakos, Molnár Péter, ezért kihagyja az idei szezont, így az augusztusi, szegedi világbajnokságot is.
Az Ivanov, a Ványa bácsi és Shakespeare Coriolaniusa is szerepelt az idei MITEM-en a Nemzeti Színházban. Mindhárom előadás markáns rendezői kézjegyet és erőteljes színészi játékot mutat (Kultúra)
A héten több mint 900 embert helyeztek karanténba kanyarós megbetegedés gyanúja miatt Los Angeles két egyetemén - jelentették be pénteken az említett oktatási intézmények.
A boldog nyugdíjaskor helyett nehézségekkel teli idős évek várhatnak a magyar lakosság nagy részére. Az OTP Öngondoskodási Indexe szerint az emberek kezdik felismerni a problémát. A válaszadók 62 százaléka gondolja úgy, hogy nehezebb megélhetése lesz, mint a szüleiknek volt.
Áprilisban sem állnak meg a bankok, egyik akció éri a másikat a személyi kölcsönök piacán. Eközben a szemfüles ügyfelek akár 7,3 százalékos THM alatti ajánlatot is kifoghatnak. Továbbra is hatalmas népszerűségnek örvendenek...
Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár komoly eredménynek tartja, hogy a csokkal közel félmillió ember otthonteremtését sikerült segíteni. A politikus a Magyar Nemzetnek adott interjúban a közelgő EP-választásokról szólva kiemelte: oda kell figyelni arra, hogy az emberek biztonságban akarnak élni, és komolyan kell venni a tömege
Az autoimmun betegségek lényege, hogy immunrendszerünk a szervezet saját sejtjeit nem ismeri fel, a felismerő rendszer működésében keletkezett zavar pedig működésbe hozza a védekező mechanizmusokat. A szerteágazó tünetek miatt igen nehéz az autoimmun betegségek felismerése, ám a változó ízületi panaszok, a láz, fogyás, fáradékonyság gyakran ezen be
Minden üzlet, étterem, nem kormányzati szervezet és helyi hatóság vállalta, hogy környezetbarát anyagokkal helyettesíti az eldobható műanyagokat a horvátországi Zlarin-szigeten. (Zöldzóna)
A TLV Eatery receptje nagyon egyszerű: a tel-avivi nyári éjszaka hangulatának visszaadása, egy rövid, de vibráló étlappal, és ütős izraeli koktélokkal.
Pakisztánban az egészségügyi hatóságok bejelentették, hogy felfüggesztették a járványos gyermekbénulás elleni oltókampányt a segélymunkások elleni támadások miatt.
Időnként megjelennek olyan hírek, amelyek az ivóvízben található szennyezőanyagok, például gyógyszermaradványok mennyiségével foglalkoznak. A Nemzeti Népegészségügyi Központ vízhigiéniáért felelős főtanácsosa ezek valóságtartalmáról írt cikket a tudomány.hu oldalon.
Orbán Viktor miniszterelnök éppen Pekingben tartózkodik, és részt vesz az Egy övezet, egy út kezdeményezés (BRI) zárt körben zajló vezetői fórumán. Ebből az alkalomból futott össze Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is, és erről még fényképeket is feltöltött Facebook-oldalára.
A 85 éves Fenyvesi Máté roppant fontos, olykor sorsdöntő gólokat szerzett pályafutása során, csendes, visszahúzódó személyiségként mégsem tartozott a legnagyobb sztárok közé.