Komoly élénkülés látható a lakáspiacon: az első negyedévben országosan 58 százalékkal nőtt az egy eladó lakóingatlanra jutó érdeklődések száma. A legnagyobb keresletnövekedés Komárom-Esztergom, Jász-Nagykun-Szolnok és Nógrád megyében volt. Tavaly az utolsó negyedévben a használt lakások ára éves szinten átlagosan majdnem 10 százalékkal nőtt.
Tavaszköszöntő promenád címmel rendezvényt tartanak szombaton 10.30 és 14.00 között az Andrássy út teljes hosszúságában, ezért szakaszosan lezárják az utat - közölte a Budapesti Közlekedési Központ.
A Raiffeisen Energiaszolgáltató Kft.-vel aláírt szerződés értelmében az Euro Green Energy Fejlesztő és Szolgáltató Kft. 100 százalékos üzletrészének tulajdonjoga az Alteo-csoportra szállhat át.
Elképesztően silány minőségűnek, illetve zsebszerződésekhez hasonló hosszúságúnak nevezte az új paksi nukleáris blokkok kivitelezésére a magyar állami megrendelő és az orosz állami kivitelező között öt éve megkötött, nemrég – jelentős kitakarásokkal – közzétett szerződéseket az ATV-nek adott nyilatkozatában Mártha Imre, az állami MVM Magyar Villamo
A csütörtökön kipattant ügyben a felvidéki Magyar Közösség Pártja (MKP) és más politikusok is a törvény megvétózására szólították fel Andrej Kiska szlovák államfőt.
A legfrissebb felmérés szerint a britek relatív többsége dühös lenne, ha hazájának részt kellene vennie a májusi európai parlamenti választásokon, és a legtöbben ennél még a brit EU-tagság megállapodás nélküli megszűnését is jobb megoldásnak tartanák.
Olyan állapotról van szó, amely során a véralvadás meghatározott genetikai hibája vezethet trombózis vagy embólia fokozott családi előfordulásához. Ez a veleszületett hajlam a magyar lakosság 25 százalékát érinti, tehát minden negyedik embert.
Forgalmi korlátozás lesz az M3-as autópályán a hétvégén. Az autópálya egy forgalmi sávra szűkül, valamint sebességkorlátozást is bevezetnek. Az M3-as autópályán a Bagi völgyhíd dilatációs szerkezetét javítják 2019. április...
Puskás Aréna lehet a várhatóan novemberben elkészülő új nemzeti stadion neve - derül ki egy a pénteki Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatból. A stadionban kiállítás tiszteleg majd Puskás Ferenc előtt, melyre a kormány összesen...
Júniustól itthonról látják el a feladatukat az MNB külföldi irodáinak munkatársai - jelentette be a jegybank pénteken. Vagyis gyakorlatilag öt év után felszámolják a külföldi irodahálózatot, bár a kapcsolati háló megmarad. 2014-ben...
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) külföldi irodáinak munkatársai 2019. június 1-jétől Budapesten folytatják tevékenységüket - írja a jegybank a honlapján pénteken közzétett tájékoztatójában.
Öthónapos csúcsra emelkedett pénteken az olaj világpiaci ára, miután Líbiában megint romlik a helyzet és erős munkaerőpiaci adatok jelentek meg Amerikában. Péntek este a Brent hordónkénti ára 70,24 dollár volt, ez 1,6%-kal haladta meg...
Juan Guaidó venezuelai ellenzéki vezető országos tömegtüntetéseket jelentett be pénteken a hivatalban lévő Nicolás Maduro elnök lemondásának kikényszerítésére. A magát januárban Venezuela ideiglenes elnökévé kikiáltó Juan Guaidó...
Aláírásgyűjtés kezdődik a miniszterelnök által meghirdetett 7 EP-választási pont támogatására - jelentette be a miniszterelnökséget vezető miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában. Gulyás Gergely azt is elmondta, hogy a Fidesz politikai országjárásra indul, ugyanakkor arról egyelőre nincs szó, hogy a miniszterelnök külföldi pártok kampányrendezv
A Fortum megkezdi az elektromos autók akkumulátorainak ipari méretű újrahasznosítását. A finn energetikai cég azt állítja, hogy a jelenlegi 50 százalék körüliről 80 százalékosra tudják emelni az újrahasznosítás arányát. Bár szeretnék az egész európai piacot lefedni, ehhez legnagyobb versenytásrsuknak, a belga Umicore-nak is lesz néhány szava.
Eladja 35 millió svájci frankért (9,8 milliárd forint) egy beépítetlen birtokát hazájában Roger Federer, a svájciak 20-szoros Grand Slam-bajnok teniszezője.
Tavaly az Elműnél 17,6 milliárd forintról 10,1 milliárdra, az ÉMÁSZ esetében pedig 4,8 milliárdról 3,4 milliárdra esett a (nemzetközi számviteli szabályok szerint időszaki eredménynek nevezett) nyereség – derül ki a két, egyaránt a német RWE-irányította áramszolgáltató csoport nemrég megjelent tőzsdei jelentéséből. (Gazdaság)
A brit parlament alsóháza továbbra sem képes többségi támogatással rendelkező forgatókönyvet kialakítani az ország rendezett kilépésére az Európai Unióból, így továbbra is számottevő az esélye annak, hogy jövő pénteken az ország...
Az MSZP szerint a Fidesz Európa-ellenes, a Jobbik véleménye szerint a nagyobbik kormánypárt elüldözi a magyarokat, a DK azt írta, a magyarok gondjai nem orvosolhatók „sorosozással”, a Mi Hazánk pedig a bérfelzárkóztatás és „magyar-cigány együttélés” említését hiányolta a kormányfő beszédéből.
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter pénteken egy televíziós interjúban bizakodóan nyilatkozott a Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel tartandó újabb csúcstalálkozó lehetőségéről.