Egyre többfelé várható csapadék pénteken, a keleti országrészben azonban marad a több órás napsütés, északkeleten pedig egyáltalán nem valószínű eső. A középső országrészben viharos széllökések lehetnek, a Dunántúlon a legmagasabb hőmérséklet 20 fok, máshol pedig akár 24 fok is lehet majd.
Jamie Dimon a cég New York-i székházában úgy fogalmazott, hogy egyre világosabbá válik Amerika kettészakadása, ami ellen oktatással és szakképzéssel lehetne tenni. Dimon szerint Amerika hátrahagyta a szegényeket.
A leginkább rászorulókat támogató európai segítségnyújtási alap (FEAD) hozzájárul a szegénység enyhítését célzó tagállami szakpolitikákhoz, azonban főként élelmezési segélyeket támogat, és nem mindig irányul elégségesen a szegénység legsúlyosabb formáinak felszámolására – közölte az Európai Számvevőszék szerdán közzétett közleményében.
A nagyobb SUV modellek piacán eddig Európában elenyésző volt a benzinmotorok részaránya, így logikus volt, hogy a Kia eddig csak egy 2,2 literes, négyhengeres dízelt kínált fel Európában a Sorentóhoz. Ám az elmúlt években érdekesebbé váltak a benzines erőforrások, amire reagált is a Kia: megújult motorkínálattal ünnepli a tavaszt a Kia nemrégiben f
Rendőrségi kényszerintézkedés közben meghalt egy 48 éves szlovén férfi, miután megpróbált eltéríteni egy buszt Ljubljanában - jelentette pénteken a helyi média. (Külföld)
A brexithatáridő „rugalmas meghosszabbításán” gondolkodik az európai uniós vezetők tanácsának főnöke. Theresa May időközben új, írásos ajánlatot tesz Jeremy Corbinnak.
Kedvezőtlenül érinti az aszály a gyümölcs- és zöldségtermő területeket, jelenleg 120-160 milliméter csapadék hiányzik a talajból – közölte Ledó Ferenc, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács az MTI érdeklődésére.
A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya szerint nem az öltözői fejmosás miatt győzték le a szlovák vereség után Horvátországot idehaza, hanem azért, mert mindenki "férfi" volt. Szerinte rossz mentalitás, hogy az ember a munkájában ne legyen őszinte.
A magyar ipar a várakozásokon felül teljesített februárban is, ami a vártnál nagyobb ellenállóképességre utal az exportpiacok romló konjunktúra kilátásaival szemben - így kommentálták az MTI-nek nyilatkozó piaci elemzők a statisztikai hivatal péntek reggel kiadott első becslését a februári ipari termelésről.
Komoly élénkülés látható a lakáspiacon: az első negyedévben országosan 58 százalékkal nőtt az egy eladó lakóingatlanra jutó érdeklődések száma. A legnagyobb keresletnövekedés Komárom-Esztergom, Jász-Nagykun-Szolnok és Nógrád...
Az alapvető jogok biztosa és helyettesei arra kérik az EP-választáson listát állító valamennyi jelölő szervezetet és jelöltet, hogy a kampány során tartózkodjanak a gyermekek szerepeltetésétől rendezvényeiken, a velük és róluk készült képek kampánycélú felhasználásától, illetve az iskolák és óvodák népszerűségnövelő szándékú látogatásától. (Belföld
A poszttraumás stressz szindróma beszédes elnevezés. Kialakulására azokban az esetekben lehet számítani, amikor az ember valamilyen komoly megrázkódtatáson, stresszhatáson esik át. Korábban elsősorban a háborúkat megjárt katonáknál diagnosztizálták.
Erős uniós Közös Agrárpolitika nélkül olyan versenyhátrányt szenvednének az európai gazdák, ami után be is lehetne zárni a boltot – mondja Erdős Norbert a Mandinernek. A Fidesz európai parlamenti képviselője azt is elárulja, kik a magyar álláspont ellenfelei és szövetségesei az agráriumban. Erdőst a mezőgazdasági politikai csaták tétjeiről és a mag
A rendőri erők esetleges túlkapásait a francia belügyminiszter marginális hibának nevezte. Szerinte összességében megfelelően lépnek fel a rendőrök az erőszakba torkolló tüntetéseken.
Románia öt éven belül az Európai Unió legnagyobb gáztermelője és energetikailag független ország lesz - jelentette ki Nicolae Badalau román gazdasági miniszter a köztelevíziónak adott interjújában, amelyet a Mediafax hírügynökség idézett csütörtökön.
Az EP elnöke hangsúlyozta, hogy az esetleges tripoli összecsapások kaotikus polgárháborúba taszíthatnák Líbiát, felborítva a mostani törékeny hatalmi egyensúlyt.