A francia Olympique Lyon hatodszor, magyar származású középpályása, Marozsán Dzsenifer negyedszer nyerte meg a női labdarúgó Bajnokok Ligáját, amelynek szombati, budapesti döntőjében 4-1-re legyőzték az FC Barcelonát.
Bejelentette a kormánykoalíció felbontását és mielőbbi új választások kiírását javasolta szombat esti nyilatkozatában Sebastian Kurz osztrák kancellár.
Ezzel egyidejűleg megtiltanák a külföldi adományok elfogadását. Az önkéntes adót a hívektől szedetnék be és azt reméik, hogy ezzel csökkenne az azokban hirdetett külföldi befolyás.
Legalábbis ezt állították Ali "ezredesről", aki már évek óta az Egyesült Államokban él, de most valaki felismerte. Ő mindent tagad, az ellene indított per elkezdődött.
Barbesz legújabb videójából kiderül, hogy miért érdemes inkább az utcai árusoktól ételt venni, mekkora a nyüzsgés Siem Reap utcáin és miben különböznek a helyiek a nyugati emberektől.
Több országban is bevezették a legszigorúbb abortusz törvényt, ami hatalmas felháborodást váltott ki világszerte nők tömegéből. Most egy újabb híresség rukkolt elő váratlan lépéssel a törvény bevezetése ellen: szexsztrájkot hirdet a neten.
Az alázatot, az igazság keresését és a szabadságot nevezte az újságírók fő erényének Ferenc pápa szombaton a külföldi tudósítók olaszországi szövetségének mintegy 400 tagját fogadva a Vatikánban.
A Kossuth téren tüntettek a melegek Kövér László beszólásai miatt. Nincs helye homofóbiának a közéletben - ez volt a hívószava a szombat esti demonstrációnak.
Vétett már borzalmas szarvashibát a munkahelyén? Ha legközelebb így jár, és a főnöke leszidja, nyugodtan hivatkozzon a Hawksmoor Manchester steakhouse vezetőségére, akik csak annyit mondtak az 1 millió 600 ezer forintot érő borkülönlegességet véletlenül 80 ezer forintért eladó kollégának: "fel a fejjel, ettől még szeretünk".