Mesterséges DNS-t csináltak Cambridge-ben, és a példátlan eredmény eléréséhez egy olyan baktériumot használtak, amelyet az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontjában fejlesztettek ki.
A felvidéki magyarságot is szavazásra buzdította és a Magyar Közösség Pártja (MKP) támogatását javasolta a szlovákiai magyaroknak Orbán Viktor, aki a Karmelita kolostorban fogadta Menyhárt Józsefet, az MKP elnökét.
A Hadrianus-palota feltárása érdekében vette ki a kormány az Óbudai-szigetet a világörökségi pályázatból - közölte a Miniszterelnökség. Az InfoRádiónak nyilatkozó szakértő szerint az erődítmény korhű helyreállítása óriási kihívás, amit évekig tartó kutatásnak kell megelőznie, hogy autentikus legyen.
Reggelig többnyire erősen felhős lesz az ég, eleinte többfelé, éjszaka szórványosan fordulhat elő eső, zápor, kezdetben néhol zivatar. Csütörtökön északkeleten ...
Az EU 28 tagállamát összesítve a papír és a hullámkarton csomagolóanyagok újrahasznosítási aránya elérte a 85,8 százalékot, ez pedig a valaha mért legmagasabb arány az újrahasznosított anyagokkal kapcsolatban. A fém és az üveg következik a dobogón a papír után, az előbbi 78,3, az utóbbi 74,1 százalékos újrahasznosítási rátával.
Reggelig többnyire erősen felhős lesz az ég, eleinte többfelé, éjszaka szórványosan fordulhat elő eső, zápor, kezdetben néhol zivatar. Csütörtökön északkeleten erősen felhős idő lesz, másutt szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, több-kevesebb napsütés is lehet. Keleten, északkeleten többfelé, másutt elszórtan várható zápor, keleten néhol zivatar is
Ambiciózus növekedési tervekről számolt be az AutoWallis vezetése, az árbevételét például öt év alatt több mint duplájára növelné, a nyereségét négyszeresére. Ezen felül akvizíciókat is terveznek, évente egyet, amihez a tőzsdei tőkebevonásra is számítanak. Ezért éppen intézményi befektetőket készülnek meglátogatni.
Miután vasárnap kiderült, hogy a Google elveszi a kínai cégtől az Android használatának lehetőségét, majd többek között az Intel és a Qualcomm is kiszállt a vele való együttműködésből, most újabb cég állt be a sorba, és ezzel veszélybe kerül a Huawei okostelefon-gyártása.
Péntekig eldől, becsődöl-e a Vapiano. A céget csak egy 30 millió eurós hitel menthetné meg, de arra még a befektetőknek is rá kell bólintania. A Vapianónak péntekig kell leadni a pénzügyi beszámolóját, és a cég akkor menekülhet...
A május 30-ára összehívott részvényesi összejövetel egyik napirendi pontja a kívülállók számára talányos, nevezetesen, az új Takarékbank felé vállalt pótlólagos vagyoni hozzájárulás elmaradása miatti tőkekülönbözet pótlása.
Megszünteti termelését a francia tulajdonú, női fehérneműket gyártó Pasha Kft. Dombóváron, a cég kétszáz dolgozót bocsát el - közölte a társaság a honlapján.
A porckorongsérv komoly fájdalmakkal járhat. A sérvet megelőző állapot, vagyis a porckorong kiboltosulása még visszafordítható folyamat, ezért, mint minden betegségnél, itt is fontos az időben megkezdett kezelés. Ellenkező esetben a porckorongsérv akár bénuláshoz is vezethet.
Kapacitáshiány, túl drága kivezetés, jogszabályi megfelelés - mindezek miatt pörögnek feleslegesen és drágán "zombiszerverek" a nagyvállalati, banki, biztosítói szerverparkokban. Nem egyszer külső szereplők veszik át az elfeledett kapacitások...
A mai napon a Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék ítéletét, amelyben a Fővárosi Törvényszék megállapította, hogy Deutsch Tamás megsértette az Altus Zrt. üzleti jó hírnévhez fűződő jogát azzal, hogy 2017. október 12. napján tartott sajtótájékoztatóján valótlanul állította, hogy az Európai Bizottságtól kapott megrendeléséből az A
A legrosszabbkor hasalt el a forint, rengeteg magyar terveit húzhatja keresztül - figyelmeztetett a Portfolio május eleji cikkében, de azóta a forint csak tovább esett és kedden már a történelmi mélypontjához is közel került az euróval...
Két magyar étterem is felkerült az Opinionated About Dining toplistájára, egy harmadikat pedig a szintén ajánlott helyek közé jelöltek. Természetesen mindhárom Michelin-csillagos hely, nem olcsó mulatság ott vacsorázni. Európa...
Ismét jelentős győzelmet arathat a Fidesz-KDNP, az európai parlamenti választáson jóval 50 százalék feletti szavazataránnyal futhat be a kormányzó pártszövetség – derül ki a közvélemény-kutatók utolsó méréseinek összesítéséből. A második helyre a DK, a Jobbik és az MSZP-Párbeszéd is esélyes, az LMP és a Momentum bejutása pedig erősen kérdéses.
A törmelékek között megtalálták a tűzben súlyosan megrongálódott párizsi Notre-Dame kereszthajójának zárókövét díszítő négy aranyozott angyalka egyikét.
Nem elhanyagolható - egy emberi élet során években mérhető - időt töltünk el a munkába járás során közlekedéssel, ezért kiemelkedően fontos az, hogy az irodaház tömegközlekedéssel jól megközelíthető legyen - mondta el az FM &...