2019. május 26. vasárnap

máj. 26
20:09
Mandátumbecslés: Nagyot veszít az EPP és Timmermansék, Salviniék 70 helyet kaphatnak (ATV)
A Politicón megjelent az Európai Parlament legfrissebb mandátumbecslése, ami alapján 40 helyet bukik az eddigiekhez képest az Európai Néppárt, 38-at a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége, miközben jön fel az ALDE és az En Marce, valamint a Salvini-féle tömörülés is.
máj. 26
20:15
EP-választás: a Fidesz behúzta, a Jobbik elbukta, a Momentum az új erő (Privátbankár)
Az első exit pollok szerint a Fidesz jobban szerepelt, mint öt éve, a Jobbik támogatottsága viszont jelentősen olvadt. Közben sorban jönnek a hírek Európából is, a németeknél egyre nagyobb a kétség, hogy Manfred Weber elegendő támogatást élvez-e az Európai Bizottság elnöki posztjának betöltéséhez. Frissítés: a DK és a Momentum a vezető ellenzéki er
máj. 26
20:15
Vereséggel búcsúzott Allegri a Juventustól (Infostart)
A már bajnok Juventus 2-0 kikapott a Sampdoria vendégeként az olasz labdarúgó-bajnokság zárófordulójának vasárnapi játéknapján.
máj. 26
20:15
Európa-szerte növekedett a részvétel az EP-választáson (HírTV)
Az első ideiglenes, hivatalos eredmények este 11 óra után várhatók.
máj. 26
20:15
Bojko Boriszov pártja lehet a biztos befutó Bulgáriában (444.hu)
Az Európai Néppárt stabil szövetségese magabiztosan vezeti a szavazást.
máj. 26
20:15
Újabb fordulat Hollandiában: Mégsem a baloldal nyert (ATV)
Az exit poll eredményekkel szemben a liberálisok lehetnek az EP-választás nyertesei, akik 6 mandátumot kaphatnak.
máj. 26
20:15
Az exit-poll szerint az Rmdsz is mandátumot szerzett (444.hu)
5,4 százalékot szereztek a vasárnapi EP-választáson.
máj. 26
20:18
Kovács Zoltán: Sorsfordító jelentősége lehet ennek a választásnak (Igényesférfi.hu)
A kérdés az, hogy képesek vagyunk-e egy olyan összetételű Európai Parlamentet választani, amely megállítja a bevándorláspárti erők térnyerését – nyilatkozta lapunknak Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár.
máj. 26
20:21
Ausztriában nagyot nyert a Néppárt (Infostart)
A kormányfő, Sebastian Kurz pártja csaknem tíz százalékkal többet szerzett, mint 2014-ben.
máj. 26
20:21
19:29-re minden szavazókör bezárt (444.hu)
Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke azt mondta: az átjelentkezőket váró szavazókörökben is zavarmentes volt a választás. Szerinte a helyi választási irodák vezetői „jól kezelték” az átjelentkezéseket, és így „hosszú idő után először nem volt sorban állás”. (MTI)
máj. 26
20:21
Brüsszelita győzelem Dániában (444.hu)
Mindössze egy mandátumot szerzett a szélsőjobb, és még egyet a jobboldal.
máj. 26
20:27
Ellenzéki pártok: "hosszú este lesz" (Infostart)
Az MSZP és a Párbeszéd nem értékel az eredmények megérkezéséig. Az LMP szerint az európai zöld divat miatt juthat be a párt. A Jobbik a pártot ért számvevőszéki büntetés miatt beszélt erőtlenebb kampányról, pártjukat viszont így sem tudta "felszalámizni a Fidesz".
máj. 26
20:27
Törölték a Giro legmagasabb hegyét az útvonalból (Háziállat)
Megerősítették a szervezők, hogy lavinaveszély miatt nem vezetik fel a mezőnyt a 2618 méter magas Passo Gaviára. Már napok óta lógott a levegőben az útvonal módosítás, mivel olyan méteres hófalak voltak a hágóra vezető úton, amit nem biztos, hogy el tudtak volna takarítani mire a mezőny odaér. Időközben az időjárás romlott, lavinaveszélyessé vált a
máj. 26
20:27
Az első exitpollok szerint Le Pen pártja hajszálnyival vezet Macronék előtt Franciaországban (444.hu)
A zöldek is nagyot erősödtek.
máj. 26
20:30
EP-választás: már nagyon szorul a zabszem, mindjárt kiderül, ki lesz az "európai menő" (cikkünk frissül) (Alternatív Energia)
Rekordrészvétel kerekedett az EP-választásokon: a Fidesz úgy érzi, ezzel mindenképp nyer, a nagyobb ellenzéki pártoknak pluszmandátumot jelenthet, a kisebbeknek halált. (Belföld)
máj. 26
20:30
Gondterhelt lehet a horvát kormányfő (Kripto Akadémia)
Az Ipros csupán négy mandátumot szerzett. (Külföld)
máj. 26
20:30
Bulgária az Európai Néppártot erősíti (Tiszta Jövő)
Bojko Boriszov miniszterelnök pártja a szavazatok 32.7 százalékát kapta.
máj. 26
20:32
Franciaországban Marine Le Pen az élen (Kripto Akadémia)
A szélsőjobboldali Rassemblement National megelőzte Macron pártját. (Külföld)
máj. 26
20:32
Ujhelyi István: Szívemből szól e rövidke üzenet (Tiszta Jövő)
Belőletek merítettem erőt az orbánisztáni hatalmas túlerővel szembeni ütközetekhez.
máj. 26
20:33
Este fél 8-ra valamennyi szavazókör bezárt (Infostart)
Vasárnap este 19.29-re valamennyi magyarországi szavazókör bezárt és ezt a helyi választási irodáknak jelentették is - közölte Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke.
máj. 26
20:33
Ilyen programok lesznek a Pestisűző Fesztiválon (ProfitLine)
Péterfy Bori & Love Band, PASO- és ColorStar-koncert, lampionos felvonulás, hajóverseny, de számos hátborzongató program is várja a közönséget a Szentendrei Pestisűző Fesztiválon június 15-én és 16-án.
máj. 26
20:33
Exit poll: Bejutott az Európai Parlamentbe az RMDSZ (USAracing)
.
máj. 26
20:34
Dobrev Klára: Egy dolgot szeretnék mondani (Tiszta Jövő)
Külön köszönöm azoknak, akik a DK-t támogatták.
máj. 26
20:36
Fidesz: Szeretnénk köszönetet mondani (Tiszta Jövő)
Azoknak, akik a mai napon a szavazatukkal támogatták a Fidesz-KDNP-t.
máj. 26
20:36
Novák Katalin: A magas részvétel a demokrácia ünnepe (Igényesférfi.hu)
A magyar emberek hisznek a demokráciában, hisznek abban, hogy érdemes megfogalmazni a véleményüket, érdemes üzenniük Brüsszelnek – nyilatkozta a Mandinernek Novák Katalin, a Fidesz alelnöke.
máj. 26
20:36
Emiatt érzed magad kövérnek a menstruációd alatt – A szakértő elárulta (Spabook)
Előre rettegsz, hogy milyen pufinak látszol majd a hónap bizonyos napjain? Nem elég, hogy fájni fog a hasad és fáradékonyabb leszel, még ez is?!...
máj. 26
20:39
Csodafegyver stressz ellen: a mozgás (WebBeteg)
Mindenki tisztában van vele, hogy a mozgás jót tesz a testnek, de az kevéssé köztudott, hogy a léleknek és az elmének is valóságos csodaszer. Dr. Keresztényi Zoltán, humánkineziológus feltárja és megerősíti az összefüggéseket.
máj. 26
20:39
Már csaknem hatszáz kilométeren van árvízvédelmi készültség (Háziállat)
A tetőzés vasárnap délután várható.
máj. 26
20:39
Nigel Farage Brexit Pártja vezet Nagy-Britanniában (444.hu)
A pártot csak pár hónapja jegyezték be, céljuk az ország kiléptetése az Európai Unióból.
máj. 26
20:42
Hatalmas csatát követően bajnok a Veszprém (Sport365)
Tökéletes forgatókönyvvel búcsúzik Mikler és Nagy.
máj. 26
20:42
Jobbik: Biztonságos Európát, szabad Magyarországot! (Tiszta Jövő)
Mindent meg fogunk tenni hazánk határozott képviseletéért.
máj. 26
20:44
Fekete-Győr András: Egész nap libabőrödzöm (Tiszta Jövő)
Minden percét imádtuk.
máj. 26
20:45
A brexitpártiaké a győzelem – uniós körkép az exit pollokból (Infostart)
Megérkeztek az uniós országok első exit poll mandátumbecslései. Cikkünk folyamatosan frissül.
máj. 26
20:45
Farage nyerhet Angliában, óriási blama a kormánypártnak (ATV)
Az Europe Elects nevű oldal Egyesült Királyságra vonatkozó becslései szerint nagyon megnyeri a mai választást Nigel Farage Brexit-pártja, amely a szavazatok több mint 31 százalékát is begyűjtheti.
máj. 26
20:45
Finnországban lassan össze is számolják a szavazatokat (444.hu)
76,7 százalékos feldolgozottságnál még mindig csak ötödik helyen vannak a szélsőjobboldaliak.
máj. 26
20:47
Spanyolországban a baloldal a nagy győztese az EP-választásnak (444.hu)
Az exit pollok szerint a szociáldemokraták és a liberálisok is feljöttek, a jobboldal 9 helyet veszített, a szélsőjobboldal csak az ötödik.
máj. 26
20:48
Dúró Dóra: 1% fölötti eredmény már sikernek tekinthető (Tiszta Jövő)
Három év múlva megkerülhetetlen erő leszünk.
máj. 26
20:51
Exit poll: Nyert Marine Le Pen pártja (HírTV)
Párizsban van tudósítónk, aki megerősítette Marine Le Pen pártjának győzelmét.
máj. 26
20:54
Az LMP-vezetők magányossága (Tiszta Jövő)
Nem néznek ki jól az LMP EP-be jutási esélyei: a párt vezetői egy dunai állóhajó teraszán tanácskoznak.
máj. 26
20:57
Jönnek a "klímamigránsok" - Dömötör Csaba (Infostart)
A kormány napirenden fogja tartani a migránskérdést akkor, ha az fontos lesz. Az EU-s intézmények élén pedig bevándorlásellenes politikusokat látna szívesen Dömötör Csaba államtitkár.
máj. 26
20:57
15 órakor is kimagasló a részvételi arány - Zajlik az EP-választás (Portfolio)
Az Európai Unió polgárai 2019-ben kilencedik alkalommal, Magyarországon negyedik dönthetnek arról, ki képviselje őket Strasbourgban. Nap közben több alkalommal részleges részvételi adatokat láthatunk, majd 18 óra után jönnek az első...
máj. 26
20:57
Magyar Nemzet: 14 mandátuma lehet a Fidesznek, 4 a DK-nak (ATV)
A Magyar Nemzet értesülései alapján 36 százalékos feldolgozottságnál 55 százalékkal vezet a Fidesz-KDNP az európai parlamenti (EP-) választáson, ami 14 EP-képviselőt jelentene a kormányzó pártoknak.
máj. 26
20:57
A Hatoslottó nyerőszámai a 21. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták a Hatoslottó 21. heti nyerőszámait, amelyen 705 millió forint volt a főnyeremény. Telitalálatos szelvény ezen a héten nem volt, így a jövő héten 790  millió forint lesz a tét. A Hatoslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben...
máj. 26
20:57
Az Európai Néppárt adhatja a legnagyobb frakciót az EP-ben (USAracing)
Az EP mandátumbecslése alapján a konzervatív erőket tömörítő pártcsalád 173 képviselőt küldhet az Egyesült Királyság uniós kilépésének halasztása miatt a ciklus elején továbbra is 751 tagú testületbe.
máj. 26
20:59
Magyar Nemzet: 55 százalékon a Fidesz (Infostart)
A Magyar Nemzet értesülései alapján 36 százalékos feldolgozottságnál 55 százalékkal vezet a Fidesz-KDNP az EP-választáson, ez 14 EP-képviselőt jelentene a kormányzó pártoknak.
máj. 26
21:00
Kettétört a patagóniai jégmező a klímaváltozás miatt (Kripto Akadémia)
Az emelkedő hőmérséklet miatt várhatóan tovább töredezik majd. (Külföld)
máj. 26
21:00
Gyurcsányékkal töltené az estét? (Igényesférfi.hu)
Itt a lehetőség!
máj. 26
21:01
Elemzők: a Jobbik nem marad az ellenzék vezető ereje (Infostart)
Megkülönböztethetőségi problémákat látnak az InfoRádió szakértői az ellenzéki pártok között, aminek lehet, hogy nem a 180 fokos fordulatot végrehajtó Jobbik lesz a nyertese.
máj. 26
21:03
Az Európai Néppárté lehet a legnagyobb frakció (Infostart)
Az Európai Néppárt (EPP) adhatja majd a legnagyobb frakciót az Európai Parlamentben (EP) a választásokról közzétett exit pollok vasárnap esti első összesítése szerint.
máj. 26
21:03
Eltűnt egy 86 éves néni egy debreceni kórházból (Grill Receptek)
A rendőrök az állampolgárok segítségét kérik a keresésben. (Bűnügy-baleset)

Keresés