Lassacskán elkezdenek befutni az első exit-pollok, most éppen jött egy Németországból. A német európai parlamenti helyek eloszlása a jelek szerint jelentősen átalakul. A választás toronymagasan legnagyobb vesztese a szociáldemokrata párt, az SPD, mivel ők az előrejelzések szerint a korábbi 27 helyett most csak 15 képviselőt küldhetnek ki.
A Zala megyei Iborfián csak egy fő nem ment el szavazni a 17 órás adatok szerint. Iborfián ugyanis összesen 9-en jogosultak a szavazásra, így most 88,89 százalékos a részvétel.
Magyarországon a politikai vezetés nem érdekelt abban, hogy bevonja a fiatalokat a politikába, inkább pacifikálja az új nemzedéket. Nincs egységes érdekképviseletük, valójában közös érdekeik sem, és az állampolgári aktivitást az iskola sem támogatja. (Visszhang)
Hat országra vonatkozóan ma este 6 óra után közzétette az Európai Parlament a hivatalos becsléseket. Az EP oldalán található hivatalos becsléseket exit poll mérések és korábbi közvélemény-kutatások figyelembevételével készítettek. Eddig a ciprusi, írországi, máltai, holland, osztrák és németországi adatokat tették közzé.
A jövő héten ismét sok eső várható, többször megerősödik a szél is és pár fokkal a meleg is mérséklődik - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
Rendben folyik a szavazás az Európai Parlament magyar tagjainak választásán - mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke a Nemzeti Választási Bizottság vasárnapi ülésén.
A Zöldek megduplázhatták az eddigi európai parlamenti támogatottságukat a németországi prognózis szerint, miközben a CDU és a szocdemek az eddigi legrosszabb EP-eredményükre számíthatnak.
Lassacskán elkezdenek befutni az első exit-pollok, most éppen jött egy Németországból. A német európai parlamenti helyek eloszlása a jelek szerint jelentősen átalakul.
Késő estig csak találgatni lehet, melyik politikai erő hány mandátumhoz jut a nyáron összeülő új Európai Parlamentben, addig a legtöbben a részvételi arányt méricskélhetik. Van, amihez képest magas, van, amihez képest alacsony.
A KÖD Jelenti nevű facebookos híroldal beszámolója szerint vasárnap hajnalban egy sárga zsinóros Bocskai-öltönyben érkező delegáltat hajtottak el egyhangúan a szavazóköréből, mert az elnök, illetve a bizottsági tagok szerint ruházata egyértelműen utalt egy politikai pártra.
Az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak választásán vasárnap 18.30 óráig a szavazásra jogosultak 41,74 százaléka adta le szavazatát a magyarországi szavazókörökben a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.
Este 7 órakor hivatalosan befejeződött a szavazás az ország 10 277 szavazókörben a vasárnap tartott európai parlamenti (EP-) választáson. Azok a szavazni akarók, akik már a sorban állnak, még leadhatják voksukat.
Ezek voltak 2019 21. hetének legfontosabb, legérdekesebb, na meg legolvasottabb cikkei a Pénzcentrumon. A teljes írás elolvasásához kattints a címekre vagy a képes ajánlókra. Meg fogsz lepődni, meddig nőhetnek még itthon a fizetésekErdelics...
A Heves megyei Besenyőtelken a délutáni órákban megjelent egy denevér a szavazókörben – írja a Nemzeti Választási Iroda. Az állatot sikerült az ablakon kiterelni.
A nyári talajművelés fő feladata a nyár elején, közepén betakarított növények tarlójának művelése, ápolása és a lazításos alapművelés műveleteinek elvégzése. Az összeállításban olvashatnak a tarlóhántás eszközeiről, a hántott tarló ápolásáról és a forgatásnélküli alapművelést megalapozó nyárvégi középmélylazításról.
A helyspecifikus gazdálkodáson belül az egyik legfontosabb terület a precíziós tápanyag-gazdálkodás. Sorba vesszük azokat a tudnivalókat és gyakorlati lépéseket – műholdképek, hozamtérképek használata, talajmintavétel a művelési zónákban, tápanyag-gazdálkodási terv készítése –, amelyek e környezetkímélő és jövedelmező módszer alkalmazásához elenged
Este 7 órakor hivatalosan befejeződött a szavazás az ország 10 277 szavazókörben a vasárnap tartott európai parlamenti (EP-) választáson. Azok a szavazni akarók, akik már a sorban álltak, még leadhatták voksukat.
Az Európai Unió polgárai 2019-ben kilencedik alkalommal, Magyarországon negyedik dönthetnek arról, ki képviselje őket Strasbourgban. Nap közben több alkalommal részleges részvételi adatokat láthatunk, majd 18 óra után jönnek az első...
Somogy megyében, Nágocs község külterületén, egy 11 ha-os Pedro fajtájú, 7 x 7 m térállású dióültetvényben végeztünk növényvédelmi vizsgálatokat 2015-ben.
Rekordrészvétel kerekedett az EP-választásokon: a Fidesz úgy érzi, ezzel mindenképp nyer, a nagyobb ellenzéki pártoknak pluszmandátumot jelenthet, a kisebbeknek halált. (Belföld)
A kukoricabarkó az ízeltlábúak (Arthropoda) törzsébe, a rovarok (Insecta) osztályába, a bogarak (Coleoptera) rendjébe, az ormányosbogár-félék (Curculionidae) családjába, Entiminae alcsalád Tanymecus nemébe tartozik. A nevezett genus két károsító fajjal képviselteti magát a Kárpát-medencei agrárfaunában.
Bezártak a magyarországi szavazóhelyiségek, de az Európai Unióban ez nem mindenütt vagy így, ezért eredmények csak este 11 óra után lesznek. Kövesse élőben a választások utáni eseményeket az Infostart oldalán percről percre.
Az Európai Unió búza- és árpatermelése 2019/20-ra várhatóan kilábal a 2018/19-es év forró és száraz időjárása okozta veszteségeiből, és megközelíti a 2017/18-as mennyiségeket. Az idei búzatermés közel 10%-kal nő a múlt évihez képest.
Tudomásul kell venni, hogy amíg az orosz szuronyokon ülünk, addig nem lehet ugrálni – mondta ujját felemelve, szavainak ezzel is nyomatékot adva Sz. Sándor elvtárs, a KISZ KB (fiatalabbak kedvéért: Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága) titkára az Ötlet című gazdasági hetilap Jász utcai szerkesztőségében egy 1988-as szerkesztőségi értek
A Nemzeti Választási Iroda (NVI) vasárnap este 7 órakor megkezdte az irodához érkezett csaknem 40 ezer levélszavazat felbontását és a szavazólapok szkennelését az európai parlamenti (EP-) választáson. Szkennelésre - a kézi számolást megelőzően - azért van szükség, hogy a levélszavazatok előzetes eredményét gyorsan közölni tudják.