Maga sem hitte el, hogy mandátumot szerezhet, de végül megtörtént – többek között erről beszélt az ATV Start című műsorban Ara-Kovács Attila. A DK frissen megválasztott EP-képviselője elmondta: több mint kétezer üzenetet kapott vasárnap éjjel, pártjával pedig egyértelműen az Európa-párti oldalon foglalnak majd helyet.
Egyetlen része sincs az országnak, ahova ne adott volna ki legalább egyfajta figyelmeztetést az Országos Meteorológiai Szolgálat. Azoknak a területeknek a nagy részén, ahova egész napra szóló figyelmeztetést kiadtak, a következő 1-3 órára szóló riasztás is érvényben van.
Noha egy családi ház építésének egy négyzetméterre eső jellemző költségét korábban sem volt egyszerű meghatározni, a folyamatosan változó árak miatt ez ma még nehezebb.
Egy nemzetközi kutatás eredményei szerint a család mindennapos pénzügyi döntéshozatalában a nőknek jut kiemelt szerep. Azonban ha lakás, autó vagy szórakoztató elektronikai eszköz vásárlására kerül sor, akkor a férfiak mondják ki a végső szót. A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő szervezői szerint akár az apa, akár az anya dönt, a gyereket
Tovább javult tavaly a fizetési fegyelem: a Díjnet e-számlakezelési platform összesítéséből kiderült, hogy 2018-ban az elektronikusan fizetett, közüzemi és a háztartásokhoz köthető más, például telekommunikációs és biztosítási...
A Rijádból érkezett, az európai parlamenti (EP-) választáson leadott szavazatokat tartalmazó külképviseleti urna nem volt megfelelően lezárva - állapította meg a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) szerdai ülésén.
A kormány sem Manfred Weber néppárti, sem Frans Timmermans szocialista csúcsjelölt európai bizottsági elnöki jelöltségét nem támogatja, mert Manfred Weber az elmúlt hónapokban többször megsértette a magyarokat, Frans Timmermans pedig "gyakorlatilag folyamatosan hazudott" Magyarországgal kapcsolatosan az EP-választási kampányban - erősítette meg a n
A nemrégiben bejelentett, nagycsaládosoknak járó, akár 2,5 millió forintos vissza nem térítendő újautó-vásárlási támogatás apropóján a magyarországi autóimportőrök és márkakereskedések sorra jelentik be speciálisan a nagycsaládos támogatáshoz illesztett, illetve azt kiegészítő ajánlataikat, amelyekkel magukhoz szeretnék csábítani a vásárlókat. Enne
A belföldi keresletet fogja előtérbe helyezni Kína a ritkaföldfémek bányászatának fejlesztését szolgáló intézkedéseiben – jelentette ki a kínai Nemzeti Fejlesztési és Reform Bizottság szóvivője.
A hagyományos politikai erők gyengültek, a liberális és a radikális jobboldal viszont erősödött az Európai Parlamenti választás után – mondta Török Gábor politológus az InfoRádió Aréna című műsorában.
Amennyiben a fejlett gazdaságok nem találják meg a módszert a reaktorok élettartamának meghosszabbítására, úgy a nukleáris alapú áramtermelési összkapacitás meredek csökkenése várható.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a magyar tulajdonban lévő veretlen angol telivér, Tour To Paris. A csodaló a világbajnok francia focista, Antoine Griezmann lova ellen fog futni csütörtökön a Paris Lonchampban.
Csaknem 300 híresség, köztük Jean Todt, Alain Prost, Lewis Hamilton és Arnold Schwarzenegger vett részt a 70 évesen elhunyt Niki Laudának, a Forma-1 háromszoros világbajnokának búcsúztatásán.
Új és patinás fesztiválok, kulturális programok, különleges gasztro-események, számtalan hazai- és világsztár vár májustól novemberig a Balaton partján.
A Tűzfalcsoport szemlézte a nyugati sajtóvisszhangokat az euroszkeptikus, bevándorlásellenes pártok jó szereplésével lezajlott európai parlamenti választás után.
Az eddig inkább háttérben maradó üzletember és az MTK futballklub eddigi társtulajdonosa, Zakor Sándor veszi át az MTK Budapest Labdarúgó Zrt. kizárólagos irányítását.
Pár hét múlva az egyetemisták miatt felpörög az egyetemvárosok albérletpiaca, ahol jelentősen nőtt a kereslet az idén. A kínálat azonban nem tartott lépést a fokozódó kereslettel, jelenleg 14 200 ingatlant kínálnak kiadásra.
Az építőipar bővülése 2019 végéig biztosan kitart, 2020-tól azonban már piaci ösztönzőkre lesz szükség a magasépítés növekedésének fenntartása érdekében, elsősorban az újlakás-építésekre kell külön figyelmet fordítani, ahol már megjelentek a visszaesés jelei, ugyanis az első negyedévben éves alapon csökkent a lakásépítési engedélyek és bejelentések
Japánnak sikerült új szintre emelnie kapcsolatát az Egyesült Államokkal, aminek fontos állomása volt Trump kedden befejezett, négynapos látogatása a kelet-ázsiai országban.
A távhőszolgáltatás terjedése csökkentené a károsanyag-kibocsátást - közölte a Főtáv Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. kommunikációs csoportvezetője szerdán az M1-en. Herpai Attila azt mondta, ha a belvárosban 45 ezer lakás...
A Rijádból érkezett, az európai parlamenti (EP-) választáson leadott szavazatokat tartalmazó külképviseleti urna nem volt megfelelően lezárva - állapította meg a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) szerdai ülésén.
A Bentley már jó ideje csepegteti az információmorzsákat, valamint az ízelítő grafikákat és kép(részlet)eket rövidesen bemutatkozó luxuslimuzinjáról, az aktuális Continental GT sorozat alapjaira épülő új Flying Spur modellről, de azt eddig nem tudtuk, hogy a nagy négyajtósról pontosan mikor hull le a lepel. Ám már ezt is elárulta a gyártó: szűk két