2019. május 29. szerda

máj. 29
19:03
Leckejavítás címén 30 éven keresztül molesztált kisfiúkat a tanár (BorsOnline)
Összesen 101 vádpontot hoztak fel a rém ellen.
máj. 29
19:03
Megszólalt a szlovák kormányfő a V4-ek csúcsjelöltjével kapcsolatban (Infostart)
Maroš Šefčovič csak egyike azoknak, akiknek EB-elnöki jelölését támogatják a V4-es országok vezetői – mondta Brüsszelben Peter Pellegrini szlovák kormányfő azokra a sajtóhírekre reagálva, amelyek szerint Šefčovičot a V4-ek közös jelöltjeként emlegetik az Európai Bizottság elnöki posztjára.
máj. 29
19:06
Barabási Albert-László az idei Bolyai-díjazott! (Portfolio)
Barbási Albert-László fizikus, hálózatkutató kapta 2019-ben a Bolyai-díjat - jelentette be Szabó Gábor, a Bolyai-díj Alapítvány kuratóriumának elnöke szerda este a Magyar Tudományos Akadémián. Immár tizedik alkalommal adták át a tudományos...
máj. 29
19:06
Tornádó volt Debrecen mellett (Háziállat)
Szerdán több felhőtölcsér is volt az országban, de idén először Debrecen mellett ért földet az egyik. Többen pedig fotót és videót is készítettek róla.
máj. 29
19:06
Salvini köszönetet mondott Orbán Viktornak és a magyar embereknek (USAracing)
Reményét fejezte ki az iránt, hogy a jövőben is együttműködhet a magyar kormányfővel a határvédelemben, a keresztény kultúra megőrzésében.
máj. 29
19:06
A pasikat is megviseli a szakítás – 5+1 tipikus megnyilvánulásuk (Spabook)
Számukra is ugyanolyan fájdalmas egy kapcsolat lezárása, csak ők magukban tartják az ezzel kapcsolatos érzéseiket. Ám nekik is vannak jellegzetes...
máj. 29
19:08
Pusztít a májusi eső: katasztrofális következményei lesznek a mostani időjárásnak (Háziállat)
Tudjuk jól, hogy a májusi eső aranyat ér, de azért jóból is megárt a sok. A méhészek már meg is kongatták a vészharangot, hogy a rovarok ilyen esős időben nem tudnak nektárt gyűjteni, így alig lesz idén méz.
máj. 29
19:12
Új tulajdonosa lett a Newcastle Unitednek (ATV)
A Manchester City tulajdonosának unokatestvére, Háled sejk megvásárolta a Newcastle Unitedet – írja a Nemzeti Sport Online a Sky Sports alapján. A tulajdonos mindent megtesz azért, hogy megtartsa a csapat élén a lejáró szerződésű Rafa Benítezt. Ha marad, az átigazolási piacon is nagyobb büdzsével gazdálkodhat.
máj. 29
19:12
Magyar politikust javasol ombudsmannak a román jobbközép ellenzék (USAracing)
Eckstein-Kovács Péter volt RMDSZ-szenátort, egykori államelnöki tanácsost javasolja az ombudsmani tisztségre a jobbközép ellenzék Romániában, a kinevezését az RMDSZ is támogatja.
máj. 29
19:12
Vízszintes tornádó Nagybánya fölött (Tiszta Jövő)
Apokalipszis most, Észak-Erdélyben.
máj. 29
19:15
Kínai ritkaföldfém-fenyegetőzés, olasz-EU virtcsaft: nagyot zakóztak a tőzsdék (Privátbankár)
Hát persze, hogy az amerikai-kínai kereskedelmi háború volt az indexek testes, Európában 1,5-2, az USA első kereskedési óráiban „csak” 1 százalék alatti százalékos zuhanásának a fő oka. De az Olaszország és az Európai Unió közötti purparlé is közrejátszott, nevezetesen, hogy akár 3,5 milliárd eurós bírságot is kaphatnak a taljánok amiatt, hogy nem
máj. 29
19:15
Teljes kifosztása előtt még tárgyalóasztalhoz ülhet az MTA vezetősége (Alternatív Energia)
Palkovics László tárcája csütörtökön egyeztetne az Akadémiával a kutatóhálózatok einstandjáról. (Belföld)
máj. 29
19:18
Felpaprikázzák az elektromos Audit? (Autónavigátor)
Az e-tron bemutatkozása csak a kezdet volt, az elektromos SUV-val nem állnak meg ott, ahol megismertük. Érkeznek további variánsok, egy legalábbis biztosan, méghozzá egy sportosabb kivitel.
máj. 29
19:18
Nem meglepő: a feldolgozott ételek elhízáshoz vezetnek (Player)
Természetesen az is kiderült, miért.
máj. 29
19:27
Jól fial-e a baromfi? Így muzsikál Mészáros Lőrincék agrárcége (Menedzsment Fórum)
2017-hez képest növekvő árbevétellel, csökkenő adózott eredménnyel és újfent szerény osztalékkal zárta a tavalyi évet a Opus Global tulajdonában álló békéscsabai Csabatáj Zrt. Mészáros Lőrincék agrárvállalkozásnál úgy tűnik, jó dolgozónak lenni: több tízezer forinttal ugrottak meg a fizetések egyetlen év alatt.
máj. 29
19:27
Lövés dördült a cseh kormányfő repülőgépén (Infostart)
Andrej Babis és kísérete már a gépen volt, amikor elsült a kormányfő testőrének fegyvere.
máj. 29
19:27
Bécsben már a kukásautó is elektromos (vg.hu)
Az osztrák főváros munkába állította első elektromos kukásautóját.
máj. 29
19:29
Az ENSZ-főtitkár szerint a világ legnagyobb gondja a klímaváltozás (vg.hu)
A jelenkor meghatározó ügye az éghajlatváltozás, megfékezéséért a párizsi klímaegyezményben rögzített vállalásoknál többet kell tenni.
máj. 29
19:30
A németek többsége szerint a CDU új elnöke alkalmatlan a kancellári tisztségre (HírTV)
A németek több mint kétharmada szerint alkalmatlan kancellárnak a kormányzó Kereszténydemokrata Unió (CDU) új elnöke.
máj. 29
19:30
Nézze, így alakult a forint árfolyama (ATV)
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi piacon szerdán: az euróval és a dollárral szemben erősödött, míg a svájci frankhoz és a japán jenhez képest gyengült.
máj. 29
19:30
Tornádó alakult ki Debrecen mellett (Háziállat)
Egymást érték a légörvények az ország keleti felén, az egyik földet is ért.
máj. 29
19:36
Emelkedett az amerikai bankszektor nyeresége (ProfitLine)
Mérsékelten emelkedett az amerikai bankszektor nyeresége az idei első negyedévben.
máj. 29
19:36
HR a köbön: döbbenetes, mire van leginkább szüksége a magyar irodistáknak (Pénzcentrum)
Hogyan használják az irodaépület környékét az ott dolgozók; mi az, amit inkább a munkahelyük közelében, és mi az, amit otthon intéznek el -esetleg útközben az otthonuk és munkahelyük között; mi a szerepe számukra a közelben található...
máj. 29
19:36
Fotók: "Végre véget ért a választás és lehet értelmes dolgokkal foglalkozni" (ATV)
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt Facebook-oldalán osztott meg több kép arról, ahogy a színesre festették a repedezett aszfaltot országszerte.
máj. 29
19:36
Gyász: Elhunyt a Keresztapa- filmek sztárja (Femcafe)
A színész 85 éves volt.
máj. 29
19:36
Álruhában lógott be saját filmjére a Bosszúállók szépfiúja (BorsOnline)
Cikkünkből kiderül, lebukott-e...
máj. 29
19:36
5+1 ritka cicafajta, amiről még csak nem is hallottál eddig (Spabook)
Kutyafajták tekintetében az emberek sokkal tájékozottabbak, de ha a macskák kerülnek szóba, már sokkal kevesebb fajtát tudunk megkülönböztetni....
máj. 29
19:42
Árvízveszélyre és a kármegelőzés fontosságára hívja fel a figyelmeztet a Mabisz (Biztosító Magazin)
Több hazai folyón végeznek fokozott figyelőszolgálatot a vízügyi szakemberek, miután a jelentős mennyiségű esőzések nyomán a II. fokú szinteket megközelítő, vagy meghaladó vízszintekre lehet számítani.
máj. 29
19:42
Novák Katalin: Az egyszülős családokra is gondol a kormány (Igényesférfi.hu)
Autóvásárlási támogatást és csok-kölcsönt is felvehetnek a gyermeküket egyedül nevelő szülők a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szerdai közlése szerint.
máj. 29
19:45
Novák Katalin fontos bejelentése a családvédelmi akciótervről (Infostart)
A családvédelmi akcióterv számos eleme elérhető az egyszülős családok számára is, így ők is igényelhetik július elsejétől a használt lakásokra felvehető csok-kölcsönt és a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását, valamint januártól igénybe vehetik a nagyszülői gyedet is - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felel
máj. 29
19:48
Főként fakidőlések és a sok eső miatt riasztották a tűzoltókat, továbbra is figyelmeztetések vannak érvényben (Alternatív Energia)
A vihar eddig többnyire a fővárosban és Pest megyében okozott gondot. (Belföld)
máj. 29
19:48
Árvízveszély: figyeljünk oda a kármegelőzésre! (Háziállat)
Több hazai folyón végeznek fokozott figyelőszolgálatot a vízügyi szakemberek, miután a jelentős mennyiségű esőzések nyomán a II. fokú szinteket megközelítő, vagy meghaladó vízszintekre lehet számítani. Megfelelő védekezéssel jelentősen csökkenthetők az árvíz, az esőzések okozta károk, ha azt időben elvégzik. Mindez a biztosítók kárügyintézését is m
máj. 29
19:48
A Mária evangéliuma című művet mutatják be Csíksomlyón és Déván (autopro)
A Mária evangéliuma című mű oratórikus változatát mutatják be június 9-én Csíksomlyón, 10-én pedig Déván.
máj. 29
19:48
Árvízveszélyre és a kármegelőzés fontosságára hívja fel a figyelmet a Mabisz (Biztosító Magazin)
Több hazai folyón végeznek fokozott figyelőszolgálatot a vízügyi szakemberek, miután a jelentős mennyiségű esőzések nyomán a II. fokú szinteket megközelítő, vagy meghaladó vízszintekre lehet számítani.
máj. 29
19:48
Elképesztő hasonlóság: Meghan Markle ikertestvére lehetne egy spanyol politikusnő (SzMo)
Begona Villacis tényleg kiköpött hasonmása Harry herceg feleségének.
máj. 29
19:50
Budaházy nem finomkodott, szerinte a Mi Hazánk a Fidesz kottájából játszik (Alternatív Energia)
A Fidesz érdeke, hogy valaki ellenőrizze a radikális nemzeti vonalat, és ezt a feladatot a Mi Hazánk teljesíti is – mondta a mozgalmár. (Belföld)
máj. 29
19:54
Federer nagy csatában nyert, Bertens visszalépett (Sport365)
Pedig a holland titkos esélyesnek számított.
máj. 29
19:54
Úgy tűnt, megújult a János Kórház, de még mindig omladozik vakolat és korhadtak a nyílászárók (SzMo)
Gulyás Gergely miniszter képviselői beszámolójában felújított rendelő és nővérszálló szerepelt. De kiderült, hogy ezek a János Kórházzal összevont Kútvölgyi Kórházban vannak.
máj. 29
20:00
Nagy a baj, azonnali kezelésre szorult a sorozatsztár (Ripost)
A forgatásokon túl sok stressz érte, és egyedül már nem tud megbirkózni a helyzettel.
máj. 29
20:00
Bátor rendőr: Kőkeményen lefegyverezte a késes támadót (Ripost)
Nem teketóriázott! Az ilyen határozott fellépés segíthet visszaszorítani az egyre szaporodó késeléseket.
máj. 29
20:00
Marad az angol foci a megszokott helyén (vg.hu)
Továbbra is a Spíler1 közvetíti majd a Premier League meccseit.
máj. 29
20:02
Kiszivárgott, ilyen problémával küzd Harry herceg (Ripost)
Az újdonsült apuka élete nem olyan könnyű, mint hisszük. Persze ez azért izgalmas is számára.
máj. 29
20:02
Hollandiából kitiltották a pokol angyalait (vg.hu)
Azonnali hatállyal betiltotta a Hells Angels motoros klub hollandiai működését szerdán egy utrechti törvényszék.
máj. 29
20:03
Új frontot nyit Donald Trump a klímatudományok elleni harcban (Menedzsment Fórum)
Az amerikai elnök már eddig is számos lépést tett azért, hogy háttérbe szorítsa a tudományágat, és csak poénok céltáblájának tekintette a globális felmelegedést, de új intézkedéseivel az USA még tovább mehet a klímatagadás felé vezető úton.
máj. 29
20:03
László négy unokáját támogatja (BorsOnline)
A nyugdíjas férfi két fiának szeretné megkönnyíteni az életét.
máj. 29
20:03
Brutális dolgokat művelt a szerdai vihar Magyarországon (Infostart)
Főként fakidőlések és a sok esővíz miatt riasztották a tűzoltókat a szerdai vihar idején - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője. Dóka Imre azt mondta: szerdán kora estig országszerte csaknem 180 riasztásuk volt a tűzoltóknak a vihar következtében.
máj. 29
20:06
Szerdán eléri hazánkat a Barátság vezetéken a tiszta olaj (ProfitLine)
Szerdán este eléri Magyarországot a Barátság vezetéken a tiszta olaj - jelentette be Igor Gyomin, a Trasznyefty orosz állami olajszállítmányozási vállalat igazgatójának tanácsadója szerdán Moszkvában.
máj. 29
20:06
Jön a Trump-Erdogan találkozó (Portfolio)
Donald Trump amerikai és Recep Tayyip Erdogan török elnök szerdán telefonbeszélgetést folytatott, és abban állapodott meg, hogy a június végén, Japánban megrendezendő G20-csúcstalálkozó keretében találkozót tartanak - írta Twitter-fiókján...
máj. 29
20:06
Június végén választják meg Magyarország Szépét (autopro)
Hatodszor választják meg Magyarország Szépét. A showműsorral egybekötött verseny döntőjét élőben közvetíti a Duna Televízió és a Duna World csatorna június 23-án.
máj. 29
20:06
Dániel Erzsébet: Száz éve kezdődött a felvidéki magyarság tragédiájának első stációja (Tiszta Jövő)
Ha elfeledjük őseink emlékét, ha a történelmünket a családok, pedagógusok, civilek nem tanítják meg a felnövekvő generációkkal, menthetetlenül elveszünk. Ennek már mutatkoznak a jelei. Csak rajtunk múlik, hogy maradunk-e, vagy majdan csak könyvek, jelek őrzik létünk emlékét

Keresés