Az összes távozó így már több mint ezer ember, többségük német állampolgársággal is rendelkezik. A berlini kormány egyelőre tehetetlen, az ellenzék ütőkártyát érez a kezében.
Izgalmas hetet zárt a hazai részvénypiac, az OTP árfolyama kiemelt támaszzóna alá került, míg a Mol is fontos szintek alatt jár. A hazai blue chipek technikai képe alapján az előttünk álló hét is izgalmasnak ígérkezik, összeszedtük...
Müncheni tudósítónk útra kel, és megmutatja a kedvenc helyeit a világban. Első alkalommal nagybevásárlásra indul Olaszország északi részébe, egy festői dél-tiroli városkába, Sterzingbe, ahol már ismerősként üdvözlik a helyi kisboltokban is.
A CNN Türk török hírtelevízió által ismertetett első, de már 96,1 százalékos feldolgozottságnál közölt részeredmények szerint az ellenzéki jelölt, Ekrem Imamoglu 53,7 százalékkal áll az élen vasárnap a megismételt isztambuli főpolgármester-választáson Törökországban. Ugyanezt közölte az Anadolu török állami hírügynökség is.
Manapság annyi furcsa és lenyűgöző új technológia létezik, hogy néha nehéz eldönteni, melyik lenne ténylegesen hasznos a mindennapi életben. Íme néhány fantasztikus, új otthoni eszköz, amelyek könnyen és gyorsan üzembe helyezhetők, és egyszerűen használhatók.
Az úszás a legmegfelelőbb sportok egyike azok számára, akik hátfájástól szenvednek. Egyrészt erősíti a törzsizmokat, másrészt nem terheli meg nagyon a gerincoszlopot, így a hátfájás problémájától érintett páciensek fájdalom nélkül edzhetnek, azonban nem minden úszásnem megfelelő a számukra!
A következő napokban kevesebb helyen várható csapadék. Sok lesz a napsütés és melegszik is az idő: a hét közepén már 35 fok is lehet, de a hétvégére több fokkal mérséklődik a kánikula - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat...
A Business Insider összeszedett féltucat olyan egyszerű fogást, ami vonzóbbá tehet a nők szemében. És mindegyik tudományosan bizonyított. És van pár érdekes köztük, mindjárt az első.
Izzasztó kérdésekre számíthatnak vasárnap este az ellenzéki főpolgármester-jelöltek. Kerpel-Fronius Gábor, Kálmán Olga és Karácsony Gergely 20:25-kor mérkőznek meg egymással az ATV-n.
A szakszolgálatokban ma sincsenek elegen, a kollégák túlterheltek, félő, hogy több olyan gyerek is bekerül majd az iskolába, akik arra még nem lennének alkalmasak - mondta lapunknak a Pedagógusok Szakszervezete
A továbbiakban a maga közreműködése nélkül is el tudják veszíteni ezt a háborút – mondta fejét csóválva Falcione Mario szegedi orvos-zászlós Holéczi Pista zászlóalj-közvetlen karpaszományos, egészségügyi honvédnak. Azon az 1945 január eleji napon ugyanis a hónap végén 19. évét betöltő hadfi két apró repeszt szerzett be egy a közelében véletlenül fe
A magyar női válogatott ezüstérmet nyert az Amszterdamban rendezett 3x3-as kosárlabda-világbajnokságon, miután a vasárnapi döntőben 19-13-ra kikapott Kínától.
2,3-as erősségű földrengés volt a Heves megyei Tenk közelében. A földrengés észleléséről lakossági bejelentés nem érkezett az obszervatóriumba. Kisebb, a Richter-skála szerinti 2,3-as erősségű földrengés volt a Heves megyei...
Salvini leszögezte, hogy a migránscsoport nem érhet partot Olaszországban, még ideiglenesen sem, hogy azután innen esetleg más EU-s tagállamba vigyék őket tovább.
Harminc év óta a legnagyobb tüntetést tartották Prágában. Vasárnap a szervezők közlése szerint negyedmillióan követelték a cseh miniszterelnök távozását.